Impresszum | Előfizetés  
  2024. április 19., péntek
Emma

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
Egy nagy találkozás meg egy óriási siker
2016-03. szám / Pavlovics

Lenyűgöző átéléssel kelti életre Keresztes Ildikó Edith Piafot, a Turay Ida Színház Égben maradt repülő című előadásában. A történet a sanzon nagyasszonya életének legboldogabb két évét
idézi fel. A művésznő szerint a szerep úgy érte, mint egy arculcsapás, hiszen már sokszor hallotta, alkata és hangja arra predesztinálja, hogy egy szép napon Piaf bőrébe bújjon. Keresztes Ildikóval beszélgettünk.

Túlzás nélkül telitalálat, hogy te kelted életre Edith Piafot az Égben maradt repülő című előadásban. Az ember inkább azon csodálkozik, hogy nem történt meg korábban.
K. I.: Edith Piaf szerepe évek óta kísért, a Turay Színház alapító igazgatója, Darvasi Ilona is sokszor győzködött, hogy játsszam el. Mindig az ösztöneimre hallgatok és eleinte voltak félelmeim, ráadásul biztos vagyok benne, hogy nincsenek véletlenek. Most ért meg rá az idő, hogy eljátsszam. Azt is mondhatnám, hogy isten így akarta. Tudom, hogy a hangom és a habitusom is predesztinál arra, hogy sanzont énekeljek. Amikor megtudtam, hogy megkapom a szerepet, nagyon sokat hallgattam Piaf dalait, rengeteget olvastam az életéről, néztem a róla készült filmeket. Rájöttem, hogy sok hasonlóság van köztük. Azt gondolom, hogy Piaf egy korai hippi volt, ahogy én is hippi vagyok. Állandó harc dúlt a lelkében a szüntelenül alkotó művész és a biztonságot kereső nő között. Ezzel a helyzettel nem nehéz azonosulnom. Ugyanakkor az a fajta drámaiság, ami Piafot jellemezte, mindaz, amit tudott, kevesek kincse. Minden színész többet tud adni, mint amit várnak tőle, ha arcon csapja a szerep. Engem az ilyen különösen színes egyéniségek vonzanak, mint Piaf, de említhetem Frida Kahlót, Janis Joplint, Tina Turnert, Marlene Dietrichet, őket nagyon szeretném színpadon is megmutatni. Sok színük volt, izgalmasak, karakteresek voltak. Az igazi tehetség mindig lenyűgöz.

Öröm látni, hogy a Turay Ida Színházban megtaláltad a helyed. Az eddigi szerepeidben is láthatóan lu­bic­kol­tál, a Piaf pedig bombasiker.
K. I.: A Turay Ida Színház utazó színház volt, amikor idejöttem, az épület, amiben most vagyunk, a régi Józsefvárosi Színház épülete, ami elvesztette törzsközönségét. Arra törekszünk, hogy visszahozzuk ide a közönséget, járjanak hozzánk. A társulatban remekül érzem magam, a most bemutatott darabot To­pol­csá­nyi Laura írta, Lara De Mare művésznéven. Laura tehetséges író, színésznő, szövegíró. Annyira be­le­sze­ret­tem a munkáiba, hogy megkértem, írjon a készülő lemezemre is dalokat. Amit ő csinál, mindig nagyon megérint, élvezem a vele való munkát. Annak is örülök, hogy Darvasi Ilona megajándékozott ezzel a sze­rep­pel, ráadásul az általa tervezett díszletek és jelmezek is fantasztikusak, ezeket nemcsak megtervezi, hanem ő kivitelezteti. Egyértelműen az ő érdeme, hogy a darab képi világa olyan, amilyen egy adott korban kell, hogy legyen. A szerepem nem Piaf-másolat, hanem az én Piafom, a jelmez- és díszlettervező pedig a darabban és a színészben gondolkodik.

A darabot Szurdi Miklós rendezte, volt korábban közös munkátok?
K. I.: Eddig nem volt alkalmam dolgozni Szurdi Miklóssal, de nehezen tudom elmondani, milyen jó volt vele dolgozni. Egy kezemen meg tudom számolni, hányszor volt alkalmam ilyen remek rendezővel együtt gondolkodni. Nagyon remélem, hogy lesz még alkalmunk közös munkára.
hirdetés

Remek játszótársaid is vannak a darabban.
K. I.: A szerelmemet, Marcelt Kurkó J. Kristóf játssza, a felesége Topolcsányi Laura, a többi játszótársam is mind nagyszerű színész, Hűvösvölgyi Ildikó, Xantus Barbara, Pásztor Máté és Győri Péter. Imádjuk a darabot, a kollégáim is, én is, alig várjuk, hogy játszhassuk. Amikor kijövök egy-egy jelenet után, látom, hogy a szemük könnyes, néha megijedek a reakcióiktól. Az Égben maradt repülő óriási siker, Edith Piaf tavaly lett volna százéves, én azt remélem, hogy ez az előadás sokkal több, mint száz előadást fog megérni.

Úgy legyen. Mi mindent fogsz csinálni még ebben az évben?
K. I.: Különleges előadás vár rám július 8-án és 9-én a Szegedi Szabadtéri Játékokon. A Drakula utolsó tánca című produkcióban én leszek a titokzatos boszorkány. A táncjátékot a Magyar Nemzeti Táncegyüttes mutatja be, főszerepeit a darabot rendező Zsuráfszky Zoltán mellett Sánta Gergő és Novák Péter alakítja. Mondanom sem kell, mennyire örülök, hogy a történet erdélyi környezetben játszódik, és komoly szerepet kap benne az erdélyi népzene.

Régen jelent meg lemezed.
K. I.: Így van, de most már nem kell sokat várni rá, május végén megjelenik. Mielőtt megkérdeznéd, amit mindenki meg szokott kérdezni, hogy milyen lesz, elmondom. Olyan, mint én vagyok. Fiatal zeneszerzőkkel dolgozom, akik nagyon inspirálnak, szerethető, hallgatható lemezt csinálunk. Ahogy mindig, idén is sokat fogok koncertezni, imádjuk egymást a zenekarommal, nagyon jó együtt játszani. Van egy meglepetésem is, amivel hamarosan ki fogok rukkolni, de addig is egy fontos dátum, november 29-én a Művészetek Palotájában lesz koncertem, alig várom.


vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor