Interjú
Táncoslábú vérszívók
2016-08. szám / Jónás Ágnes
A legendás vámpírgróf történetét feldolgozó Drakula utolsó tánca című produkciót júliusban láthatta a közönség a Magyar Nemzeti Táncegyüttes előadásában a Szegedi Szabadtéri Játékok
keretében, amely augusztusban Esztergomot, ősszel pedig a Művészetek Palotáját hódította/hódítja meg. Az idén hatvanadik születésnapját ünneplő Zsuráfszky „Zsura” Zoltánnal, az együttes művészeti vezetőjével a darabról és a pályán eltöltött évtizedekről beszélgettünk.
A Drakula a legtöbbet használt szüzsé, számos film és színházi előadás készült már belőle.Mit ragadott meg ebből a történetből?
Zs.Z.: Úgy gondoltam, hogy ez a történet a néptánc nyelvén is megközelíthető. Az elmúlt évtizedekben – akárcsak a példaképem, Martin Györgynagy hírű táncfolklorista – én magam is rengeteg cigány, román és magyar táncanyagot gyűjtöttem, amelyeket szerettem volna keretbe foglalni, megtoldva a Kárpát-medence zenés anyagával. A Drakula-történet erre tökéletes volt.
Úgy tudom, nem a BramStoker-féle sztorit vették alapul.
Zs.Z.: Saját történetre támaszkodtunk, feleségem és egyben munkatársam, Vincze Zsuzsa írta a darab forgatókönyvét. Egy nagyon kedves, szórakoztató, szerelmi szálakkal megtoldott história ez, amelynek első részében jómagam az öreg Drakulát alakítom, a fiatalabb vámpírt pedig Sánta Gergő kelti életre. A paraszti helyszíneken (vásárban, temetőben, lakodalomban, valamint cigánytáborban) játszódó események során a fiatal lányok energiájától frissül meg az öreg Drakula és válik fiatallá. Keresztes Ildikó és Novák Péter mint vándormutatványosok válnak a darab énekes főszereplőivé. A második rész középpontjában egy nagyszabású vámpírbál áll, amelyben sikerül Erdély legszebb táncait is bemutatnunk.
Mennyiben fokozza a gyerekek néptánc iránti érdeklődését az, hogy a táncos produkció köré egy konkrét történet kerekedik?
Zs.Z.: A néptánc a Fölszállott a pávának köszönhetően reneszánszát éli. Együttesem repertoárja bővelkedik a történelmi táncjátékokban és mesedarabokban – Székely Dózsa György, A Tenkes kapitánya, Benyovszky, Csipkerózsika, Sárkánymese stb. –, amelyek csupa olyan történeti kerettel bírnak, amik közrefogják a táncot. Ez által válik maga a néptánc fogyaszthatóbbá, interaktívabbá. Vannak olyan produkciók, amelyek végén a fiatalok kezet rázhatnak a táncos szólistákkal, beszélgethetnek a főszereplőkkel, akik egy-két tánclépést is megmutatnak nekik a műsor végén. Az efféle személyes élmény sokakat inspirálhat.
A produkciót augusztus 17-én az esztergomi Várszínházban, majd szeptemberben és novemberben a Müpában láthatja a közönség. Milyen lehetőségek rejlenek a két kulturális létesítmény színpadi adottságaiban?
Zs.Z.: Szegeden az esztergominál lényegesen nagyobb, egy harminc méteres színpadtér állt rendelkezésünkre. Kétszáz táncossal, grandiózus díszletekközött léptünk felközel hétezer ember előtt. Esztergomban tizenhat méteres színpadunk lesz, ezért a szegedi amatőr gyermektáncosoknak csak egy része vesz részt a produkcióban, és kisebb volumenű látványtervvel dolgozunk, de mind Esztergomban, mind pedig a Müpában a szegedihez hasonló magas színvonalú előadást ígérünk a közönségnek. | hirdetés
 |
|
Idén szeptemberben ünnepli hatvanadik születésnapját. Dukál egy nagy ünneplés, nemde?
Zs.Z.: Kollégáim szorgalmazták a megünneplésemet. Táncmozaik egy koreográfus életéből – ezzel a címmel tartunk könyvbemutatóval egybekötött alkotói estetebből az alkalomból szeptember 26-án az Erkel Színházban. A műsor az eddigi, több mint negyvenéves életművem koreográfiáiból, az autentikus magyar folklórrepertoárból, valamint a jelentősebb táncszínházi rendezéseimből mutat be különleges válogatást. A tizenharmadik Keszthelyi Táncpanoráma keretében fotókiállítást is rendeznek a tiszteletemre szeptember 16-án, ahol Váradi Levente a Magyar Nemzeti Táncegyüttes próbafolyamataiból összeállított fotóit tekinthetik meg a látogatók.
Gondolta volna, hogy minimum négy évtizedet fog ezen a pályán eltölteni?
Zs.Z.: Nagyon szerettem rajzolni, tornázni, azt azonban sosem gondoltam, hogy táncművész leszek. Egyszer az Észak-Magyarország napilapban olvastam egy hirdetést, az állt benne, hogy az Állami Balettintézetbe keresnek táncost. A leninvárosi gépészeti szakközépiskola volt a másik lehetőségem, én mégis a Balettintézet néptánc tagozatára vágytam. „Mindegy, mit csinálsz, csak azt jól csináld!” – ezzel engedett útnak édesapám, és áldását adta az álmomra. Élvezetes volt a pályán eltöltött negyven év, s nagyon remélem, hogy van még hátra jó néhány.
Még mindig ugyanolyan szenvedéllyel táncol, mint ahogy tette azt pályája kezdetén?
Zs.Z.: Őszintén szólvama már sokkal inkább vonz a koreografálás, mint a színpadi szereplés. Élvezettel szerveztem az idei februári, negyvennégy napos japán turnét és az erdélyi Élő Martin Archívum fellépést is. Fizikumomat és kondíciómat tekintve már nem vagyok azon a szinten, mint egy-két évtizeddel ezelőtt, de nem is célom már, hogy letáncoljam a fiatalokat a színpadról. Utoljára jó pár évvel ezelőtt, Amerikában táncoltam a Csárdás – A Kelet tangója!című előadásban, nem csoda, ha most, a Drakula-előadások előtt izgulok.
A magyar történelem több mint ezerszáz esztendejét megidéző, Itt élned, halnod kell című rockmusicalben több száz embert instruált. Milyen érzés volt?
Zs.Z.: Nem munkának vagy kipipálandó kötelességnek érezem ezeket a feladatokat, hanem szinte hobbinak, „szórakozásnak” .A népművészetet felhasználva alkotni és koreografálni – ez hajt engem, ez az életem, a motorom, és a mai napig intenzíven, élvezettel gyakorolom a hivatásomat.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
