Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
Életfogytig rock and roll – Hétrétországban koncertezik az Omega
2019-06. szám / Jónás Ágnes

Idén tizennyolcadik alkalommal rendezik meg az Őrség legnagyobb kulturális rendezvényét, a Hétrétország köztivált. Az augusztus 10-én kezdődő, tíz napon át tartó programsorozaton kon­certek, művészeti programok, színházi előadások, filmvetítések és Nyitott Porták várják a vendé-
geket húsz település ötven helyszínén. A látogatók bepillantást nyerhetnek a kézműves műhelyekbe, a művészek műtermeibe, megismerkedhetnek az állattartók és gazdálkodók napi munkájával, őrségi ételkülönlegességeket kóstolhatnak, testközelből fedezhetik fel maguknak az Őrség jellegzetes világát. A nagyszabású rendezvénysorozaton fellép az Omega együttes is – a közép-európai Rolling Stonesnak is aposztrofált banda népszerű frontemberét, Kóbor Jánost kérdeztük a Hétrét-életérzésről, Woodstockról és a készülő új lemezről.

Augusztus 16-án koncertezik az Omega Őriszentpéteren, a Hét­rétor­szág köztivál keretében. Egy olyan együttesnek, amely ahhoz szokott, hogy arénákat töltsön meg, milyen varázst adhat egy szabadtéri, őrségi helyszín?
K. J.: „Személyesség, közvetlenség, közelség” – ha jól tudom, ezek ennek a bizonyos „köztiválnak” a hívószavai. Mi is ezt valljuk. A Hét­rét­or­szág koncepcióban az is rokonszenves, hogy összeköti a lokális értékeket a nagyvilágban másutt megtalálható kortárs kultúrával. Sülyi Péter, a fesztivál megálmodója és főszervezője – aki nem mellesleg a legtöbb Omega-lemez szövegírója – hívott meg bennünket. Idén a hang­sú­lyok Wood­stock­ra helyeződnek, tudniillik ötven éve, 1969. au­gusz­tus 15. és 18. között zajlott a legendás Woodstock fesztivál, ami egy generáció életérzésének máig ható szimbólumává vált.

Úgy sejtem, hogy ha nem lett volna Woodstock fesztivál, talán ma nem lenne divatja a szabadtéri tö­meg­ren­dez­vé­nyeknek sem. A fesztivál megmutatta, hogy az emberek igenis vágynak arra, hogy másokkal együtt ünnepeljenek valami fenségeset.
K. J.: Woodstock valóban mérföldkő és egy gyönyörű utópia volt a nemzetközi rockéletben, a másképp gondolkodó új nemzedék nagyszabású demonstrációjaként szokták emlegetni. A fiatalokat fűtötte a rockzene imádata, a háborúellenesség, a szeretet, és én magam is úgy gondolom, hogy az ötvenéves évforduló megérdemel egy méltó megemlékezést. Woodstock a zeneiparban is mérföldkőnek számított: egyre gyakoribbak lettek a stadionokban, a parkokban tartott koncertek, fesztiválok, a hatása pedig Ma­gyaror­szágon is érezhető volt: megjelent egy új ízlés, értékrend.

Hogy látja a ma emberének rockzenéhez és bulikhoz fűződő viszonyát?
K. J.:A hetvenes-nyolcvanas években virágkorát élő műfaj napjainkra kikerült a fősodorból, s úgy látom, hogy külföldön sokkal többen járnak rockkoncertekre, mint Magyarországon. Ennek többek között az is lehet az oka, hogy hazánk alapvetően operettorientált világ, ettől függetlenül azt tapasztalom, hogy a rockzene ma is képes magával ragadni a fiatalokat, befolyásolni az érdeklődésüket, az ízlésvilágukat, az identitásukat, ami esetleg külső jegyekben is megnyilvánul.
hirdetés

Jon Bon Jovi vagy például a The Rolling Stones még mindig a rock bűvkörében élnek. Ki lehet ebből a műfajból egyáltalán öregedni?
K. J.: Régebben azon a véleményen voltunk az omegásokkal, hogy 35-40 év felett már nem lehet praktikus ez a hivatás, aztán az idő bebizonyította, hogy amit csinálunk, időtállóbb, mint gondoltuk. Szerintem az életfogytig rock and roll szlogen találó ránk. Persze így utólag azt érzem, nem volt hátrány, hogy a zenekar valamennyi tagja egyetemet is végzett, diplomás ember lett, ráadásul sportmúlttal is rendelkezünk (jómagam szép eredményeket értem el gátfutásban), ami tudatos fegyelemre, önuralomra nevelt, és a csapatban való munka, a közösséghez való alkalmazkodás képességét is kialakította bennünk.

Azt csicsergik a madarak, hogy új zenei projekt, pontosabban egy új Omega-lemez van készülőben…
K. J.: Már több éve „fenyegetjük” az Omega-rajongókat egy új lemezzel, és már folynak a munkálatok ez ügyben. A kétórás zenei anyagot tartalmazó dupla CD címe Testamentum lesz, a dalok szövegeinek nagy részét ezúttal is Sülyi Péter írja. A korábbi, ritkábban játszott dalaink új, modern hangszerelésben és feldolgozásban kerülnek az Ótestamentumnak nevezett lemezre, míg a vadonatúj dalaink az Új­tes­ta­men­tum CD-n lesznek hallhatóak. Izgalmas kihívás előtt állunk zeneszerzőként, előadóként egyaránt.





vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor