Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 29., péntek
Auguszta

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
Új határokat feszegetnek
2020-08. szám / B. Á.

A második albumára készülő Antares zenekar jelenleg az egyik legtudatosabban építkező pro­duk­ció itthon. Útjukat egyre több szakmai elismerés kíséri. A Hangfoglaló Program induló előadói
alprogramjába beválogatott rockzenekar felkerült az exportra ajánlott formációk közé is, és idén elnyerték a Junior Artisjus-díjat is. A fő motivációjuk azonban továbbra is a közös zenélés. Az Antares négy tagja, Kolosai Ferenc, Kovács Botond, Pap Dávid és Dér Dávid közösen válaszolt kérdéseinkre.

Zenetanárként dolgoztok „civilben”, és nem az Antares az első ze­ne­ka­ri próbálkozásotok. Miért éppen ez a négyes felállás működik a leg­jobban?
A legfontosabb a köztünk lévő kémia. Nagyon szerencsések vagyunk, hogy megtaláltuk egymást. A különböző zenei stílusok iránti nyitottság mindannyiunkban megvan, és emiatt olyan fúzionáló a zenénk, ami ne­künk nem is tűnt fel addig, amíg nem hallottuk ezt vissza az em­be­rektől.

Mennyire hagyatkoztok a közös jammelésekre a dalok meg­szü­le­té­sénél?
Sokat jammelünk. Több témánk is ebből született. De ha valaki a pró­bák­ra lehoz valami ötletet, akkor azt is így szoktuk ízlelgetni. Persze előfordult már olyan is, hogy Fecó (Kolosai Ferenc – a szerk.) álmában írt egy majdnem teljes dalt.

A szakmai elismerések hamar megtaláltak benneteket. Nyomásként élitek meg, vagy inkább le­he­tő­ség­ként fogjátok fel ezt?
Ezt pontosan mi sem tudjuk, de nagyon jólesik, és nagyon sok pénzünkbe került (nevet). A viccet félretéve, valószínűleg a fentebb említett stíluskeverések miatt. Hihetetlenül megtisztelő számunkra, és lehetőségnek éljük meg az összes elismerést. A legnagyobb motivációnk a zene.
hirdetés

Mi az elsődleges cél a korlátozások feloldása után a számotokra?
Az elsődleges célunk a második lemez összerakása, illetve nagyon várjuk már az élő koncerteket.

A Hangfoglaló Program révén működő HOTS exportiroda hazai szakemberek bevonásával évek óta rend­sze­re­sen összeállítja azt shorlistet, amire a külföldön leginkább piacképesnek vélt hazai formációk kerülnek fel. Idén erre ti is felkerültetek. Mi motiválna benneteket leginkább a külföld felé kacsintgatásban?
Nagyon örültünk, amikor kiderült, hogy felkerültünk erre a szakmai listára. Az pedig nagyon jólesik, hogy sokan győzködnek minket a külföld felé nyitásról. Mi is beszélünk erről a zenekarok belül, vannak is ilyen jövőbeli terveink. A fő motiváció talán a még több koncertlehetőség, ahol még több emberrel találkoznánk, még több kaland várna ránk, és a zenénk minél több helyre jutna így el.

Készül a második lemezetek, mennyire leptétek meg magatokat vele? Még az első lemezhez képest is szabadabb kompozíciókra számítsunk?
Meglepetés minden dalunknál szokott lenni, és ez továbbra is így van. Most úgy érezzük, kicsit egy­sé­ge­sebbek az új lemez dalai, bár amikor meghallgatjuk őket, néha az derül ki, hogy talán eklektikus a fel­ho­za­tal. Összességében egységes az anyag, mert mi játsszuk és van egy soundunk, de a témák maguk új határokat feszegetnek.


vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor