Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 29., péntek
Auguszta

 
 
Nyomtatható változat
Ajánló
Kuriózumok és ősbemutatók a Zeneakadémián
2022-03. szám

Áprilisban és májusban számos olyan koncertet kínál a Zeneakadémia, amelyen ritkán hallható klasszikus művek vagy először elhangzó kortárs kompozíciók szerepelnek. A járványhelyzet enyhülésével a Liszt-kukacok Akadémiája Zenés beavatói is újraindulnak.

Kettős portré – ez lehetne a címe Karosi Bálint április 22-i orgo­naest­jé­nek, amelynek első részében amerikai, a másodikban magyar szerzők műveit vagy átiratait hallhatjuk változatos összeállításban. Mióta 2008-ban megnyerte a Lipcsei Nemzetközi Bach Orgonaversenyt, Karosi Bálint karrierje folyamatosan ível felfelé; a budapesti Zeneakadémia neveltjeként később Genfben is tanult, és a Yale Egyetemen szerzett mesterfokozatot, valamint ott is doktorált. Jelenleg a New York-i Szent Péter-templom kántora, ahol hat éve zenei együttest is alapított. Sok­ol­dalú tevékenységét tizenháromezer feliratkozója követi YouTube-csa­tor­náján. A Zeneakadémia rekonstruált Voit-orgonáján ezúttal többek közt ritkán hallható műveket is játszik: Liszt, Hidas, Bolcom, Ives, Antalffy-Zsiross, valamint Parker kompozícióit, továbbá Schumann-átiratot és egy saját művét (Orgonaszimfónia egy Bartók Béla-korál témájára, 1. tétel).
A Kamarazene karnyújtásnyira 2022 tavasz című sorozat részeként április 23-án Báll Dávid zongoraművész és Fejérvári Zsolt nagybőgőművész különleges duója lép fel. A lengyel zeneszerző és zongoraművész, Katarzyna Brochocka számos darabbal gazdagította a nagybőgő repertoárját, a James Joyce vers­cik­lu­sá­ból kiválasztott szövegekre készült Kamarazene című darabjában (2009) a hangszer ellenpontozza az énekest, aki ezúttal Rajk Judit, a Zeneakadémia oktatója lesz. El­hang­zik még Schubert a-moll („Arpeggione”) szonátájának átirata, Fekete Gyula rektorhelyettes és tanszékvezető nosztalgikus hangvételű, Szo­ná­ta nagybőgőre és zongorára című kompozíciója ősbemutatóként, illetve Hindemith négytételes, klasszicizáló szonátája és Szofija Gu­baj­du­li­na lírai-látomásos, improvizatívnak ható játékmódokat is fel­vo­nul­ta­tó szonátája.
Szintén e sorozat része május 10-én Dénes-Worowski Marcell és az Altalena Együttes hangversenye. A Balog Alexandra és Berecz Mihály zongoraművészek által vezetett, javarészt zeneakadémiai ifjú te­het­ségek­ből álló csapat programjának nyitó műve a fiatal Kecskés D. Balázs Blue című szerzeménye, magyarországi bemutatóként. A Ze­ne­a­ka­démia oktatójának kompozícióját a kék színhez, illetve a szóhoz kapcsolódó összművészeti asszociációk inspirálták, világpremierje a közelmúltban volt az amszterdami Concertgebouw-ban. A zárószám Stravinsky neoklasszikus kor­sza­ká­nak egyik jellegzetes darabja, az Apollon Musagète. E kettő közt pedig Bach ritkán hallható ket­tős­versenyei hangzanak el ifjú szólisták közreműködésével, a legújabb karmestergeneráció kimagasló kép­vi­se­lő­jének vezényletével.
Izgalmasnak ígérkeznek a szombatonként 11 órakor kezdődő matinék a Régi Zeneakadémián: április 2-án Tóth-Vajna Zsombor csembalókoncertje, 9-én Soós Máté és Váradi László hegedű-zongora szonátákat felvonultató Beethoven-műsora, 16-án a 2019-es Bartók Világverseny zongorista győztese, Szokolay Ádám Bartók-, Schubert- és Haydn-kompozíciókból válogatott koncertje, 23-án Fejes Krisztina főként Liszt-zongoraművekből álló műsora, 30-án pedig Miriam Gómez-Morán Liszt és Mozart zongorás szerzeményeit bemutató fellépése várja az érdeklődőket.
hirdetés

A járványhelyzet enyhülésével végre ismét elérhetők a 6-10 éves korosztályú gyermekeknek szánt interaktív zenei kalandozások: a Liszt-kukacok Akadémiája részeként újból lesznek Zenés beavatók, április 2-án, 9-én, 23-án és 30-án 10 órától várja az intézmény a családokat.




vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor