Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
Két fület adott a Jóisten és egy nyelvet
2016-10. szám / Pavlovics Ágota

Berecz András mesemondó-énekest hallgatni olyan, mintha az ember egy csendesen csörgedező patak partján, a valószínűtlenül zöld és még valószínűtlenebbül puha fűben, simogató nap­sü­tés­ben heverészne. Szavai elringatják, neki még azt is elhiszi, hogy minden ember jó, csak kell neki egy kicsit mesélni, énekelni.

Miért mondta önnek az édesapja, hogy „Ne ragyogj, fiam, belőled sem­mi nem lesz”?
B. A.: Édesapámnak határozott elképzelése volt a jövőmről, és az nem látszott megvalósulni, azért mondta, hogy „Ne ragyogj, fiam, belőled semmi nem lesz”. Alapvetően kételkedő, szomorú ember volt, idős ko­rá­ra mizantróp lett. 10-15 nyelvet tudott, megpróbálta átadni, csalódott, amikor a nyelvkönyvekben a rajzokon akadt fent a gyerek szeme. Láttam, hogy a franciakönyvben a fodrásznál csinos nők ülnek a búra alatt, édesapám meg azt látta, hogy a gyerek gyanúsan ábrándos, éhen fog halni. Ő a szárnyaló fantáziától messzi esett. Szerettem rajzolni, édesapám meg azt gondolta, iskola nélkül is kell tudni a művészetet, neki nyelvből volt többlete. Három egyetemet végzett, Prágában közgazdaságtudományt, Debrecenben francia-magyar szakot, a Pázmányon pedig jogot. A gerely és a foci is jól ment neki. Latint a trágyás szekéren tanult, úszni úgy, hogy bedobták a társai a folyóba, és akkor húzták ki, amikor fuldoklott. A régebbi társadalmakban egy műhelyben dolgozott apa és fia, természetes volt, hogy átadja neki, amit tudott. Apám is ezt szerette volna. De mikor kimentem a konyhába, édesanyám azt mondta: „Csillagom, ne lógasd az orrod! Hát te vagy a világ legszebb, legokosabb legénykéje!” Édesanyám élete középpontjában a kacagás volt, érts szót az emberekkel, biztatott.

Mikor jött rá, hogy szót ért az emberekkel?
B. A.: Elég korán. Depresszió, fájdalom ült rajtam szilveszterkor, de a jókedv kitört belőlem, amikor mások szomorúak voltak. Addig hánytam-vetettem magam, amíg nem kacagtak. Ösztönből. Aztán az évek hozzák meg, hogy meg kell újulj! Aki tréfával, beszédekkel akar hozzájárulni az emberek jókedvéhez, kétannyit kell hallgatnia, mint beszélnie. Két fület adott a Jóisten és egy nyelvet. Sokat voltam gyűjteni Erdélyben, Moldvában, Felvidéken, Csuvasföldön. A gyönyörű moldvai csángó dalokkal utaztam Stockholmtól Amerikáig. Amikor a régi világban kiszakadtunk, és a varsói tömbből Svájcba vagy Amerikába mentünk, úgy látták, a Marsról jöttünk, eseményszámba ment a puszta létünk. A szervezést a véletlen hozta. Egyszer egy híres kastélyban léptünk fel, ahol a házigazda felmenői között Habsburg is volt, máskor vad vizeken eveztünk. Véletlenül ismertem meg Pistit is, aki hippiként bokrokban aludt egy svájci kisvárosban. A játszótéren, gallyakon szárította a ruháit. Egy kisgyerek odament hozzá, hajtogatott neki papírból, játszott vele, aztán még pár gyerek odament, egyre többen jöttek, végül az öreg busza mellett intézmény lett, jóra fordult a sorsa. A gyerekek mentették meg. Ilyen sorsokba belelátni csak dallal lehet. Portlandben a hippik összeláncolnak hajókat és azokon élnek, adót nem fizetnek. A baptista templomban énekeltem, megkértek, tanítsak magyar éneket nekik. Énekeltük együtt az Árulom a lovamat… Dunántúli egyszerű dalokat tanítottam nekik, aztán Sierra Nevada óriásfenyői közt bonyolultabb dalokat énekeltem, Bostonban pedig a jazz szakos diákoknak még nehezebb, asszimetrikus dalokat tanítottam.
hirdetés

Hogy tudja ének nélkül, mesével megragadni, hosszú időre magánál tartani az emberek figyelmét?
B. A.: A muníció belső késztetés. A halottak is benne vannak a mesékben. Hallják, hogy mögöttem ott sorakoznak ezrek, milliók. Ritka, hogy az ember nem ismer magára. Olyan is volt, hogy meséltem, és így szólt valaki: Köcsög, miért nem mész haza? Ott állt a maga hiányával és ezt tudta csak mondani. Ilyenkor a büszkeségemet kikötözöm, kipányvázom. Olykor az ilyen emberből a legjobb közönséget lehet faragni. A menedzser kitapogatja, hol van a biztos siker, az nem nehéz. Ott, ahol semmi esély nincs, oda be kell jutni, és megmutatni, mit tudsz.

Édesapja át akarta adni a tudását önnek, ön is erre törekedett nyilván. December 8-án a Pesti Vigadóban Apjafia címen ad műsort önhöz hasonlóan különleges tehetséggel megáldott fiaival.
B. A.: Ezen az estén ki fog derülni, hogy én mint apa hogy gondolkoztam. A zsákomból türelmesen vagy türelmetlenül pakoltam ki. Mi négyen úgy fonjuk egybe a műsort, hogy fejlődésvonalat rajzoljon. Először beszéd lesz, aztán előveszünk egy lyukas botot, és megfújjuk, aztán énekelni fogunk, majd kezdődik a tánc. Moldvától, Gyergyótól a Délvidékig. Mese, ének, hangszer, tánc egyenértékű szereplő lesz. Elsőszülött István fiam énekel, furulyán játszik, az ő zenészészjárása azonos az enyémmel, ugyanazon a nyomon megy, mesét is visz mint vőfély. A világ egyik legszebb színháza szerintem a lakodalom. Kati lányom szülni fog éppen, ezért nem lesz velünk. Tizennyolc éves Misi fiam zongorázik majd, Bartókot. Most játszotta a Concerto Budapest felkérésére Liszt Haláltáncát. Felvették a Royal Academy of Musicra, ahol 500-ból 5-öt vesznek fel. Misi hegedűvel kezdte, de átment zongorára. Szereti, amit csinál. Marci fiam trombitált, de most énekelni fog. A gyökér és az ág egymás tükörképe. Jöjjön, hallgasson meg bennünket, szeretnék a szemébe nézni, látni, hogy tetszett.


vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor