Erdélyi hét a Gyulai Várszínházban: július 30. – augusztus 5.
2018. augusztus 11. /

A Gyulai Várszínház nyári évadának, összművészeti fesztiváljának évtizedekre visszanyúló kapcso­la­tai vannak az erdélyi magyar színházakkal. Talán eredeztethető ez onnan is, hogy már a
hetvenes, nyolcvanas években számos erdélyi drámaírónak (Székely János, Sütő András, Páskándi Géza) mutatták be a darabjait Gyulán. Talán onnan is, hogy a kilencvenes években a Kolozsvári Állami Magyar Operával már könnyebb volt szövetkezni az Erkel-operák be­mu­ta­tá­sá­ra, mint a budapestivel. Nyilván a határ közelsége is szerepet játszott a kapcsolatkeresésekben.
A Gyulai Várszínház az elkövetkező években még tudatosabban, hang­sú­lyo­sab­ban, még szélesebb körűen szeretné ezt a hagyományt folytatni. Ennek jeleként a 2018-as nyári évadban ismét bemutatták Székely János Caligula helytartója című darabját, és lezajlott már egy kö­zös produkciójuk az Aradi Kamaraszínházzal is, Stoppard: Ro­sen­crantz és Guildestern halott című darabjának bemutatása.
A másfél hónapos programsorozat szerves részeként idén egy egész, Erdélyi hét elnevezésű színházi fesztivált is rendeznek, új hagyományt teremtő szándékkal. Ennek keretében minden nap más-más erdélyi ma­gyar színház mutatkozik be július 30. és augusztus 5. között Gyulán.
A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház a Liliom, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata és a Liviu Rebreanu Társulat a Double Bind, a Marosvásárhelyi Yorick Stúdió a MaRó, a Szigligeti Színház Nagyvárad Táncegyüttes a VANmeSE és a Barbárok, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió a Zűrzavaros éccaka című előadásával szerepel a fesztiválon.
A hét végén pedig a Gyulai Várszínház a Kolozsvári Magyar Operával közös produkcióban mutatja be az Orbán János Dénes Búbocska című meseregényéből készült ördögmusicalt, családi mesemusicalt, Béres László rendezésében.
Az előadások kísérőrendezvényeként zenei programokra is sor kerül, középiskolás diákok és egyetemisták számára workshopokat rendeznek az erdélyi színjátszásról, sőt, Erdély-ismereti előadásokat is tartanak, amelyekből Erdély múltját, képzőművészetét, irodalmát, természeti és épített örökségét is megismerhetik a diákok.