2008. november 12. / Köves Gábor
A Nagy Budapest Törzsasztal egyedülálló fórum: egyszerre szakmai és baráti társaság, melynek keretében a főváros szerelmesei
– szakavatott városvédők, szívbéli városrajongók, civilek és szakemberek – minden hónap második keddjén összeülnek a Spinoza-Ház belső termeiben, hogy megosszák egymással Budapesthez fűződő, hol örömteli, hol aggodalmas észrevételeiket. Egy keddi asztalbontás után az egyik alapító taggal, Saly Noémi várostörténésszel beszélgettünk.
Kezdjük a legelejéről: kik, mikor és miért hívták életre a törzsasztalt?
S. N.: Én is alapító anyának számítok ebben a történetben, de az éceszgéber Török András, aki úgy 6 éve, egy telefonbeszélgetésünk alkalmával megemlítette: már egy ideje gondolkozik azon, milyen jó is lenne valami asztaltársaság-szerűségbe összehívni a hozzánk hasonló Budapest-őrülteket. Az első körben, még mielőtt az első szeánsz megtörtént volna, Buza Péterrel, Ráday Mihállyal és Gerle Jánosal kezdtük összeírni, kiket is hívjunk el. Ebből született egy első névsor, akiknek a zöme azóta is itt van. A társaság kemény magját úgy tizenöten alkotjuk, de mindazokkal, akik csak alkalmanként fordulnak meg nálunk, negyvenen is lehetünk. Elég változatos az összeállítás, van köztünk várostörténész, újságíró, építészettörténész, belsőépítész, közgazdász, gyerekorvos, szóval sokféle foglalkozás megtalálható az asztal körül, egyáltalán nincs kikötve, hogy csak szakavatott bölcsészek jöhetnek.
Alakult aztán egy folyóirat is, a Budapest…
S. N.: Egyszer csak Buza, mert neki állandóan újabb és újabb ötletei vannak, és borzalmas, mert képes, és meg is valósítja őket, szóval ő egyszer csak elkezdett fészkelődni, hogy Budapest itt áll egy darab lap nélkül. Annak idején volt ugyan a fővárosnak egy saját folyóirata, a Budapest, amit 1945-ben alapított Lestyán Sándor, de 1949-ben betiltották, mondván, hogy polgári csökevény. Ez egy várostörténeti és a város napi, folyó életével foglalkozó lap volt, mint ahogy a miénk is az lett. Utána 1966-ban Mesterházi Lajos is csinált egy Budapest nevű lapot, ami persze a maga korát tükrözte, de ezzel együtt is egy nagyon értékes kiadvány volt, a rendszerváltás környékén azonban szép lassan kimúlt. Végül is jórészt a Nagy Budapest Törzsasztal tagságából szerveződött az újjáélesztett Budapest szerkesztősége. Már jó ideje együtt tartjuk a szerkesztőségi értekezletet a törzsasztallal, hattól fél hétig szerkesztünk, fél héttől pedig elszabadul a pokol. Van ennek a lapnak egy könyvsorozata is, ami ugyancsak működött régen is, a Budapest-könyvek; a harmadik kötet megjelenése előtt állunk, ami egy Lestyán-válogatás lesz.
A Podmaniczky Páholy hogyan kapcsolódik a Nagy Budapest Törzsasztalhoz?
S. N.: A páholy lényege, hogy összeszerveztük mindazokat a civil szervezeteket, amelyek részben vagy egészben Budapesttel foglalkoznak. Vannak persze olyanok is köztük, melyeknek nem – vagy nem csak – Budapest a fő irányultsága, de a fővárossal való törődés is része a tevékenységüknek. A csapatba tartozik például a VEKE, az Óvás! Egyesület, a Kammermayer Projekt Egyesület, a Budapest Világörökségéért Alapítvány, szóval, ahogy kicsiben a mi asztalunk, úgy nagyban a páholy is igen sokszínű szerveződés. Összesen 13 civil szervezet tartozik ide, kicsik és nagyok vegyesen, és várunk újabb csatlakozókat is. A nagy mutatványa a páholynak az, hogy olyan ügyekben fogja össze ezt a szférát, ahol egy-egy szervezet fellépése önmagában nem mindig elég. Továbbá azt is szeretnénk, hogy a várossal kapcsolatos kérdéseknél ne legyen szempont, hogy kit melyik politikai táborba sorolnak, például a Kós Károly Egyesülés és VEKE itt együtt tud megszólalni az Óvás!-sal, függetlenül attól, hogy milyen politikai színekkel azonosítják őket. Ha van olyan ügy, amiben úgy gondoljuk, hogy megszólalunk – ilyen volt például a postaládák cseréje –, akkor minden egyesület kap egy szövegtervezetet, és azt a tagjai megismerik. Ha a 13-ból 9 egyesület rábólint az ügyre, és egyetért a végleges szövegben leírtakkal, akkor ezt mi mint Podmaniczky Páholy bocsátjuk a nyilvánosság elé, illetve juttatjuk el a hatóságokhoz.
Most éppen mi az aktuális páholy-téma?
S. N.: Legutóbb a Tavaszmező utcai műteremház ügyében szólaltunk fel, ugyanis azt is bontás fenyegeti. Vele veszne egy Lotz-freskó és a Roma Parlament székhelye is…
A törzsasztalhoz visszatérve, leginkább egy jóízű, felgyűrt ingujjas, mindenféle formaságtól mentes dumapartinak tűnt ez a mostani összejövetelük. Ez a hangulat jellemző máskor is?
S. N.: Mindig ilyen a hangulat, mint a régi kávéházi időkben. Mindenki mindent elmesél, ki épp mit talált, legyen az egy képeslap vagy könyv, folyik a sztorizás, és még csak nem is mindig csak a városról. Ami viszont városi téma és jó játék, az a Drótposta névre hallgató rovatunk a lapban. Előkerül egy kép, amelyről a beküldője sem tud mást, csak annyit, hogy a város egy részletét ábrázolja. Ez aztán elindítja a találgatást, és a végén a különböző véleményekből és kommentárokból egy nagyobb cikk is ki tud kerekedni.
– szakavatott városvédők, szívbéli városrajongók, civilek és szakemberek – minden hónap második keddjén összeülnek a Spinoza-Ház belső termeiben, hogy megosszák egymással Budapesthez fűződő, hol örömteli, hol aggodalmas észrevételeiket. Egy keddi asztalbontás után az egyik alapító taggal, Saly Noémi várostörténésszel beszélgettünk.Kezdjük a legelejéről: kik, mikor és miért hívták életre a törzsasztalt?
S. N.: Én is alapító anyának számítok ebben a történetben, de az éceszgéber Török András, aki úgy 6 éve, egy telefonbeszélgetésünk alkalmával megemlítette: már egy ideje gondolkozik azon, milyen jó is lenne valami asztaltársaság-szerűségbe összehívni a hozzánk hasonló Budapest-őrülteket. Az első körben, még mielőtt az első szeánsz megtörtént volna, Buza Péterrel, Ráday Mihállyal és Gerle Jánosal kezdtük összeírni, kiket is hívjunk el. Ebből született egy első névsor, akiknek a zöme azóta is itt van. A társaság kemény magját úgy tizenöten alkotjuk, de mindazokkal, akik csak alkalmanként fordulnak meg nálunk, negyvenen is lehetünk. Elég változatos az összeállítás, van köztünk várostörténész, újságíró, építészettörténész, belsőépítész, közgazdász, gyerekorvos, szóval sokféle foglalkozás megtalálható az asztal körül, egyáltalán nincs kikötve, hogy csak szakavatott bölcsészek jöhetnek.
Alakult aztán egy folyóirat is, a Budapest…
S. N.: Egyszer csak Buza, mert neki állandóan újabb és újabb ötletei vannak, és borzalmas, mert képes, és meg is valósítja őket, szóval ő egyszer csak elkezdett fészkelődni, hogy Budapest itt áll egy darab lap nélkül. Annak idején volt ugyan a fővárosnak egy saját folyóirata, a Budapest, amit 1945-ben alapított Lestyán Sándor, de 1949-ben betiltották, mondván, hogy polgári csökevény. Ez egy várostörténeti és a város napi, folyó életével foglalkozó lap volt, mint ahogy a miénk is az lett. Utána 1966-ban Mesterházi Lajos is csinált egy Budapest nevű lapot, ami persze a maga korát tükrözte, de ezzel együtt is egy nagyon értékes kiadvány volt, a rendszerváltás környékén azonban szép lassan kimúlt. Végül is jórészt a Nagy Budapest Törzsasztal tagságából szerveződött az újjáélesztett Budapest szerkesztősége. Már jó ideje együtt tartjuk a szerkesztőségi értekezletet a törzsasztallal, hattól fél hétig szerkesztünk, fél héttől pedig elszabadul a pokol. Van ennek a lapnak egy könyvsorozata is, ami ugyancsak működött régen is, a Budapest-könyvek; a harmadik kötet megjelenése előtt állunk, ami egy Lestyán-válogatás lesz.
A Podmaniczky Páholy hogyan kapcsolódik a Nagy Budapest Törzsasztalhoz?
S. N.: A páholy lényege, hogy összeszerveztük mindazokat a civil szervezeteket, amelyek részben vagy egészben Budapesttel foglalkoznak. Vannak persze olyanok is köztük, melyeknek nem – vagy nem csak – Budapest a fő irányultsága, de a fővárossal való törődés is része a tevékenységüknek. A csapatba tartozik például a VEKE, az Óvás! Egyesület, a Kammermayer Projekt Egyesület, a Budapest Világörökségéért Alapítvány, szóval, ahogy kicsiben a mi asztalunk, úgy nagyban a páholy is igen sokszínű szerveződés. Összesen 13 civil szervezet tartozik ide, kicsik és nagyok vegyesen, és várunk újabb csatlakozókat is. A nagy mutatványa a páholynak az, hogy olyan ügyekben fogja össze ezt a szférát, ahol egy-egy szervezet fellépése önmagában nem mindig elég. Továbbá azt is szeretnénk, hogy a várossal kapcsolatos kérdéseknél ne legyen szempont, hogy kit melyik politikai táborba sorolnak, például a Kós Károly Egyesülés és VEKE itt együtt tud megszólalni az Óvás!-sal, függetlenül attól, hogy milyen politikai színekkel azonosítják őket. Ha van olyan ügy, amiben úgy gondoljuk, hogy megszólalunk – ilyen volt például a postaládák cseréje –, akkor minden egyesület kap egy szövegtervezetet, és azt a tagjai megismerik. Ha a 13-ból 9 egyesület rábólint az ügyre, és egyetért a végleges szövegben leírtakkal, akkor ezt mi mint Podmaniczky Páholy bocsátjuk a nyilvánosság elé, illetve juttatjuk el a hatóságokhoz.
Most éppen mi az aktuális páholy-téma?
S. N.: Legutóbb a Tavaszmező utcai műteremház ügyében szólaltunk fel, ugyanis azt is bontás fenyegeti. Vele veszne egy Lotz-freskó és a Roma Parlament székhelye is…
A törzsasztalhoz visszatérve, leginkább egy jóízű, felgyűrt ingujjas, mindenféle formaságtól mentes dumapartinak tűnt ez a mostani összejövetelük. Ez a hangulat jellemző máskor is?
S. N.: Mindig ilyen a hangulat, mint a régi kávéházi időkben. Mindenki mindent elmesél, ki épp mit talált, legyen az egy képeslap vagy könyv, folyik a sztorizás, és még csak nem is mindig csak a városról. Ami viszont városi téma és jó játék, az a Drótposta névre hallgató rovatunk a lapban. Előkerül egy kép, amelyről a beküldője sem tud mást, csak annyit, hogy a város egy részletét ábrázolja. Ez aztán elindítja a találgatást, és a végén a különböző véleményekből és kommentárokból egy nagyobb cikk is ki tud kerekedni.