Ian McEwan-adaptációk
2019. február 07. / Szalóky Bálint

A 2007-ben bemutatott Vágy és vezeklés (Atonement) a film alapjául szolgáló regény szerzőjére irányította a figyelmet. Pedig Ian McEwan már jó ideje az angol nyelvterület egyik leg­elis­mertebb szépírójának számított, és forgatókönyvíróként sem volt éppenséggel ismeretlen. A The

Innocent című regényét maga írta filmre: Az ártatlan című hi­deg­há­borús dráma Anthony Hopkins és Isabella Rossellini főszereplésével 1993-ban került moziba. Forgatókönyvíróként ő jegyzi a Jófiú című thrillert – ez volt az egykori gyereksztár, Macaulay Culkin első komoly filmszerepe, de McEwan a gyártási viszontagságok és a folyamatos átírások miatt végül elhatárolódott az elkészült torzótól.
A regényei nyomán készült, de mások által adaptált, idehaza is ismert filmek közé tartozik a kora ’90-es évekből A cementkert a fiatal Char­lot­te Gainsbourggal: a történet főszereplői, az édesanyjuk holttestét rejtegető, elárvult gyerekek egyre inkább elszakadnak a realitásoktól. Az Idegenek Velencében című, 1990-es Paul Schrader-moziban egy házaspár kapcsolata kerül próbatétel elé, amikor egy másik pár be­há­lóz­za őket – a forgatókönyvet McEwan regényéből Harold Pinter írta. A 2004-es Kitartó szerelem egy tragédia feldolgozásának története különös thrillerbe ágyazva, a főszerepben az akkor még James Bond-korszaka előtt álló Daniel Craiggel.
Richard Eyre rendező kétszer is dolgozott az íróval, de ezek a filmek nem jutottak el hozzánk: az 1983-as The Ploughman’s Lunchban, mely McEwan eredeti forgatókönyvéből készült, Jonathan Pryce kiégett rádióriportert játszik a Falkland-szigeteki háború idején, a 2017-es The Children Act című drámában pedig Emma Thompson alakít nagyot. McEwan a saját regényéből (magyarul A gyermektörvény címmel jelent meg) írta a forgatókönyvet, a film a Thompson által alakított bírónő és egy, Jehova tanúi között nevelkedett, leukémiás tinédzser különös kapcsolatát meséli el. A fiú megtagadja az életmentő vérátömlesztést, a bírónak kell döntenie a sorsáról. A McEwan-regények sorából utoljára a The Child in Time-ból készült film Benedict Cumberbatch főszereplésével.