„Az idős embernek is joga van a vágyai, érzései szerint örömteli életet élni”
2019. február 16. / Pavlovics Ágota

Ujréti László, Jászai Mari díjas színművész 1967 óta a József Attila Színház tagja, 2008-tól örökös tagja. Szerepeinek sora felsorolhatatlanul hosszú. Sokan Terence Hill szinkronhangjaként is­me­rik. Január 25-én Gerhart Hauptmann Naplemente előtt című darabjának Matthias Clausen
tanácsosaként lép színpadra. A népszerű darabnak tíz hónappal berlini ősbemutatója után, 1932. de­cem­ber 3-án volt a magyarországi premierje. Ujréti Lászlóval a közelgő bemutatóról, szerepeiről, a zenéhez való kötődéséről és egy jó pillanatban megszólalt mobiltelefonról is beszélgettünk.

Hauptmann drámájában a családi konfliktus látszólag Clausen ta­ná­csos időskori szerelme miatt robban ki, melyet egy fiatal tanítónő, Inken iránt érez, a mélyben azonban családja hatalom- és va­gyon­fél­té­se áll. A darab bemutatójáról Schöpflin Aladár a Nyugatban számolt be, azt a napjainkban is aktuális kérdést feszegetve, vajon egy idős embernek nem lehet joga az élethez, a szabadsághoz, az örömhöz, csak azért, mert öreg?
U. L.: A darab Hitler hatalomra jutása előtt játszódik, amikor ígéretek vannak, de azok bizonytalanok, és az a fontos, ami a zsebünkben van, az a miénk. A darabban akkor indul el a tragédiába torkolló családi háború, amikor a tanácsos meghalt felesége ékszerdobozából kivesz egy gyűrűt, hogy szerelmének ajándékozza, a lánya pedig számon kéri rajta, hogy az ő jussát készül elajándékozni. Elindul a harc az apa és családja között, miközben Inken van a központban. Nem fogunk sötét jövőt játszani, hiszen az úgyis eljön. Hamarosan elindul az eljárás, aminek végeredményeként a tanácsos nem dönthet semmiről többé.

Az évek során színészóriások, Csortos Gyula, Somlay Artúr, Ajtay Andor játszották Clausen tanácsost. Még mindig Schöpflint idézve: „El sem lehet képzelni, hogy egy középszerű színész Clausen szerepében el tudja fogadtatni a költőnek akár igazságát, akár szépségét.”
U. L.: Érdekes helyzet, amit a szerző teremtett. Itt van egy jól megtermett, meglett ember, jó ránézni, mert tettre kész, nem tulajdona senkinek, független férfi, aki fölötte áll a környezetének. Aztán szerelmes lesz, mindent átértékel, és gyökeresen megváltozik az élete. Erkölcsileg győztes marad, hiszen a szerző azt sugallja, az idős embernek is joga van a vágyai, érzései szerint örömteli életet élni. Mégis lehetetlenné teszik, hogy a saját útját járja, és értelmetlenné válik számára az élet.

Úgy tudom, egy időben drámafordítással is próbálkozott.
U. L.: Amikor Verebes István a nyáron azt mondta, hogy velem szeretné megcsinálni a Hauptmann-darabot, elolvastam Háy Gyula fordítását, amiből körülbelül 4,5 órás előadás születne. Arra persze jó volt, hogy lássam, bizonyos jelenetek nagyon tetszenek, ám ma nem lehetne eljátszani őket. Például az, amikor a tanácsos egy Goethe-idézettel udvarol a lánynak, aki erre szó nélkül átöleli. Görgey Gábor fordítása mai nyelven szól, és meg is húzták elég keményen a szöveget. A munka során állandóan változó szöveget Verebes Pista mindig elküldte nekem, megesett, hogy egy mondatba beleszerettem, aztán a következő változatban már nem láttam viszont. Amikor szóltam neki, hogy szerettem azt a mondatot, azt mondta, akkor tegyük vissza, ha tetszik neked, nagyon jól fogod játszani. Ami pedig a fordítást illeti, valóban próbálkoztam valamikor régen Friedrich Dürrenmatt A bíró és a hóhér című művével, mert nagy hatással volt rám az erőteljes krimielem és a dürrenmatti fordulatok. Az alkotás egy részletező tájleírással indult, amit nem volt könnyű visszaadni magyarul. A fordítás rengeteg időt vett el, nagyon lassan haladtam vele, de nem adtam fel. Mindaddig, amíg egy szép napon egy könyvesbolt kirakatában megláttam egy Dürrenmatt-kötetet és az általam lefordítani próbált művet, Ungvári Tamás fordításában. Akkor hagytam fel örökre a fordítással.
Sokat játszik, Móriczot, Hunyadyt, Molnár Ferencet, Arthur Millert, hogy csak párat említsek a klasszi­kusok közül. Melyik szerepe áll önhöz a legközelebb?
U. L.: Nem tudok és nem is szeretnék választani. Nagyon szeretem Miller Alku című drámáját, amit négyen játszunk (Nemcsák Károly, Fehér Anna, Seress Zoltán) és évek óta nem könnyű rá jegyet venni. De éppen ilyen jól érzem magam Kollár Béla Veszek egy éjszakát című darabjában, amiben egy kuplét énekelek.

A zenéhez tudomásom szerint különösen szoros a kötődése.
U. L.: A szüleim akarták, hogy tanuljak meg valamilyen hangszeren játszani, de nem voltam rá hajlandó. Aztán első próbálkozásra nem vettek fel a főiskolára, és a tüneményes Varsányi Ida, a Színház- és Filmművészeti Főiskola zenés mesterség tanára, aki mindenkit szeretett, hívott, menjek el egy évadra a Szegedi Nemzeti Színházba, ahol ő is dolgozott. A színház éppen a Vaszy Viktor nevével jegyzett fény­ko­rát élte, óriási repertoárral dolgozott. Beültem a próbákra, és elkápráztatott a zene. Ma is látom magam előtt, ahogy Vaszy Viktor megismételtet szólamokat, megáll, instruál. Az opera iránt érzett vonzalmam azóta is megmaradt.

Tavaly ősszel az újságok tele voltak azzal a hírrel, hogy amikor Terence Hill és ön a Corvin moziban pózolt a fotósoknak, az ön telefonja jó hangosan A Kincs, ami nincs dallamán szólalt meg. A közönség körében óriási sikert aratott poén előre kitalált vagy véletlen volt?
U. L.: A Nevem: Thomas című film magyar forgalmazója a promóció részeként azt javasolta, hogy Terence Hill és én először Rómában találkozzunk. 2018 szeptemberében sor került a római találkozásra. Ennek a találkozásnak a folytatásaként utazott Hill Budapestre, és rendkívül udvarias volt, azt mondta, szin­kron­hang­jaként jobb színészt csináltam belőle, mint amilyen valójában. Amikor a film magyar bemutatójára készültünk, gondoltunk rá, hogy jó lenne egy ütős poén, de végül nem találtunk ki semmit. Abszolút vé­let­len volt, hogy a feleségem figyelmeztetni akart a Corvin moziban zajló programmal kapcsolatban valamire, és rám szólt telefonon. Terence is értékelte a poént.