Frank Zappa élete a mozivásznon – Zenés portréfilm az ikonikus művész életéről
2021. július 10. /

Július 1-től érkezik a hazai mozikba a 20. század egyik meghatározó, extravagáns amerikai művészéről készült zenés dokumentumfilm, amelyben a Zappa család együttműködésének kö­szön­hetően eddig sosem látott, különleges archív felvételeket is feltűnnek.

Frank Zappa zeneszerző, gitáros, producer és filmrendező csaknem három évtizedet átfogó pályafutása alatt írt rockzenei, jazz-, elek­tro­nikus zenei, nagyzenekari munkákat; életében mintegy 60 nagy­lemeze jelent meg (1993-ban bekövetkezett halála után is több mint húsz) a Mothers of Invention együttessel vagy saját neve alatt. Egyedi gitárjátékával és senkivel össze nem téveszthető színpadi jelenlétével számtalan zenészt inspirált, a rocktörténet egyik emblematikus alakja, aki természetesen a Rock’n’Roll Hall of Fame-nek is tagja. A hazai rajongók számára felejthetetlen élmény volt a budapesti koncertje 1991. június 30-án, amely egyben Zappa az egyik legutolsó színpadi fellépése volt.
Ennek a különleges, személyes hangvételű dokumentumfilmnek a készítése a „rajongók által, rajongók számára” szemlélet jegyében, eredetileg közösségi finanszírozásban indult el, amihez világszerte rengetegen csatlakoztak mikroa­do­mányokkal. Később a Zappa család is beszállt a szakmai partnerek közé, Frank Zappa egyik fia producerként működött közre a film készítése során. Ennek köszönhetően a film eddig sosem látott archív koncertfelvételekkel és interjúkkal, minden eddiginél átfogóbb módon mutatja be a 20. század egyik legkarizmatikusabb zenei zsenijének életét, művészeti pályáját, a személyes történetét – beleértve politikai állásfoglalását is, amit sosem rejtett véka alá.
A filmben feltűnik többek között Zappa özvegye, több családtagja és számos egykori pályatársa, zenésztársa is, köztük David Bowie, Ringo Starr, Mick Jagger, Alice Cooper, Paul McCartney és Steve Vai. A filmet Alex Winter rendezte, akit a közönség inkább színészként ismerhet: a Bill és Ted filmekben Billt alakította Keanu Reeves oldalán. Az utóbbi években a dokumentumfilmek felé fordult, és számos díjnyertes alkotást készített (Deepweb, A showbiznisz gyermekei).