A zenehallgatás szertartásos élménye – új lemez a polcokon
2024. március 11. /

Váratlan cselekedetet hajtott végre 60. jubileumi évében a Liszt Ferenc Kamarazenekar: egy új bakelit, vagy nevezzük a mai trend szerint, vinyl lemezt dobott a piacra, A zene körülvesz címmel.
[kep3]
Összezsugorodó jelenünkben, amikor minden egyre kisebb, sőt már nincs is, csak a felhőben, vették a bátorságot, és egy olyan tárgyat adtak a kezünkbe, amely nem fér el a zsebben, már méretével is kiköveteli magának a figyelmet. Nem fogadja el a mellesleg státuszt, az egyéb tevékenység közbeni részfigyelmet, 100%-os koncentrációt vár.
Nem lehet akárhol birtokba venni, kell egy csendes, nyugodt szoba, ahol kézbe fogjuk, megnézegetjük a borítót, a fotókat, érezzük és érzékeljük a fizikai jelentétét, majd kivesszük az egyik korongot a dup­la­borítóból, lemezjátszó, tű, indul a forgás – és már be is szippantott minket a mozdulatsor koreográfiája. Megadtuk az időt, a szertartásos előkészületet, zenét fogunk hallgatni.
Nincsenek a lemezen méltatlanul elfeledettnek tartott zenei ritkaságok, sőt, a többség sok rögzítésben fellelhető mű, mégis megéri az érdeklődő figyelmet ez a másfél órás zenei anyag. A híres Haydn-cselló­verseny 3. tételét például zeneakadémiai koncertfelvételként adják közre, aki ott volt, ismét átélheti a meghatározó élményt; de aki nem, az is borzongva csatlakozik Várdai István csellóművész briliáns szóló­jához, és tisztán érzékeli azt is, ahogy a zenekar minden technikai határt ledöntve követi művészeti veze­tő­jét ezen a varázslatos utazáson.
Vagy a lemezindító stúdiófelvétel, melyen Beethoven „Kreutzer” szonátájának 1. tétele szólal meg vonós­zenekari előadásban (Tfirst Zoltán, egykori zenekari tag átiratában). Új siker vagy szentségtörés, ameddig nem halljuk, nem tudjuk eldönteni, mindenesetre olyan különleges változtatás a kéthangszeres eredetihez képest, amelyre mások ritkán vállalkoznak, hiszen nemcsak az átírói kihívás nagy, hanem a zenekari muzsikusoktól is virtuóz teljesítményt igényel. A további Bach-, Beethoven- és Dvořák-műrészletek mellett emeljük még ki a teljes második lemezoldalt betöltő Carmen-szvitet. A Bizet-opera által ihletett Scsedrin-átdolgozás 1967-ben vonószenekarra és ütős szekcióra készült, és balettzenének indult, de a sikeres átirat mára a koncerttermi repertoár részévé vált. Ebbe a válogatásba a szvit Takács-Nagy Gábor vezényletével, élő hangversenyfelvételként került be, határozott, szenvedélyes, kitűnő előadásban.
Méltó ünneplési módot választott a lemezzel a Liszt Ferenc Kamarazenekar, az utókor számára rögzített formában adta közre és adja tovább a klasszikus zene iránti szenvedélyes szeretetét.
(X)