2011. március 09. / Bóta Gábor
Elképesztő forgatag van a Radnóti Színház deszkáin. Igazi élet tobzódik. Utcán, zsinagógában, kocsmában egyaránt folyik az élénk disputa, az üzletelés, a lerészegedés, a veszekedés, az áskálódás, az ádáz harc a létezésért.
Iszaak Babel Alkony című, 1927-ben írt, az Odesszai történetek novellafüzére alapján született darabját Valló Péter rendezte. Több mint húsz színész és az orosz klezmert csaknem anyanyelvi szinten játszó Vodku zenekar tagjai tevékenykednek a színpadon, tömeghatást keltve, érzékeltetve egy város lüktetését.
Odessza annak idején afféle népek kohója volt, nagy létszámú zsidó lakossággal, de oroszokkal, ukránokkal, törökökkel egyaránt. Zajlik a tengerparti nyüzsgés, a feketekereskedelem, a veszélyes vagánykodás, a gyűlölködés. Nyers, vad erő, gyilkos indulat keveredik költészettel. A jelenetek megkomponáltsága, mozgalmassága már-már festői. Morcsányi Géza új fordítása is láttató erővel bír.
A darab főhőse, Mendel Krik teherfuvarozó, akit Cserhalmi György alakít. Önfejű, banditizmusba csúszó üzletelő, családi diktátor, állandósult akarnok, élethabzsoló kujon, sötét üzelmek leleményes végrehajtója. De a magukat mellette elnyomottnak érző fiai megorrontják, hogy már megrendíthető a hatalma. Csányi Sándor adja a nagyobbik, magabiztosabb felfelé törtetőt, aki apját ledöntve a képzeletbeli trónról, tökéletesen alkalmas lehet az ő eddigi, pénzéhes rémuralmának átvételére, galádabb módon továbbvitelére. Ljovka, a kisebbik fiú, Klem Viktor megszemélyesítésében, a famulusa, tanítványa, szolgája. Csomós Mari Krik feleségeként, ahogy éjszaka felül a közös ágyukban, és hosszadalmas, kellemetlenül sipítozó, önsajnálattal teli monológba kezd, szemléletesen mutatja, hogy túlcsorduló érzelem már nincs a házaspár között, csupán a megszokás és a haszonközösség tartja őket össze.
Egy ember akad az egész forgatagban, a templomszolga, aki próbál túllépni a mai kocsmán, igyekszik hinteni az igét, őrizni a hagyományokat, iparkodik valamiféle kultúrát, lelki tisztaságot képviselni. Bálint András a szerepben megmutatja az ügybuzgalmat, és azt is, hogy tökéletesen hiábavaló, amit tesz, már a kisfiú, akinek magyarázni akarja a Tórát, sem figyel rá.
Valahogy még a brutális jelenetekben is van költészet, mert Babel, aki Sztálin áldozataként rútul végezte, elsőrangú író volt, és mindent megemelt, miközben kézzelfoghatóan bemutatta az alpári valóságot. Azt, hogy menthetetlenül jönnek az új undokok, a türelmetlenül generációváltók, a hatalomra csörtetők, akik apjukat is képesek annyira fejbe kólintani, hogy csak a véletlenen múlik, hogy nem hal bele. Az egész előadás kétségbeesett segélykiáltásként arra figyelmeztet, hogy ne tovább, ez a lidérces káosszal teli út zsákutca. Az utolsó esélyek eljátszása.
Iszaak Babel Alkony című, 1927-ben írt, az Odesszai történetek novellafüzére alapján született darabját Valló Péter rendezte. Több mint húsz színész és az orosz klezmert csaknem anyanyelvi szinten játszó Vodku zenekar tagjai tevékenykednek a színpadon, tömeghatást keltve, érzékeltetve egy város lüktetését. Odessza annak idején afféle népek kohója volt, nagy létszámú zsidó lakossággal, de oroszokkal, ukránokkal, törökökkel egyaránt. Zajlik a tengerparti nyüzsgés, a feketekereskedelem, a veszélyes vagánykodás, a gyűlölködés. Nyers, vad erő, gyilkos indulat keveredik költészettel. A jelenetek megkomponáltsága, mozgalmassága már-már festői. Morcsányi Géza új fordítása is láttató erővel bír.
A darab főhőse, Mendel Krik teherfuvarozó, akit Cserhalmi György alakít. Önfejű, banditizmusba csúszó üzletelő, családi diktátor, állandósult akarnok, élethabzsoló kujon, sötét üzelmek leleményes végrehajtója. De a magukat mellette elnyomottnak érző fiai megorrontják, hogy már megrendíthető a hatalma. Csányi Sándor adja a nagyobbik, magabiztosabb felfelé törtetőt, aki apját ledöntve a képzeletbeli trónról, tökéletesen alkalmas lehet az ő eddigi, pénzéhes rémuralmának átvételére, galádabb módon továbbvitelére. Ljovka, a kisebbik fiú, Klem Viktor megszemélyesítésében, a famulusa, tanítványa, szolgája. Csomós Mari Krik feleségeként, ahogy éjszaka felül a közös ágyukban, és hosszadalmas, kellemetlenül sipítozó, önsajnálattal teli monológba kezd, szemléletesen mutatja, hogy túlcsorduló érzelem már nincs a házaspár között, csupán a megszokás és a haszonközösség tartja őket össze.
Egy ember akad az egész forgatagban, a templomszolga, aki próbál túllépni a mai kocsmán, igyekszik hinteni az igét, őrizni a hagyományokat, iparkodik valamiféle kultúrát, lelki tisztaságot képviselni. Bálint András a szerepben megmutatja az ügybuzgalmat, és azt is, hogy tökéletesen hiábavaló, amit tesz, már a kisfiú, akinek magyarázni akarja a Tórát, sem figyel rá.
Valahogy még a brutális jelenetekben is van költészet, mert Babel, aki Sztálin áldozataként rútul végezte, elsőrangú író volt, és mindent megemelt, miközben kézzelfoghatóan bemutatta az alpári valóságot. Azt, hogy menthetetlenül jönnek az új undokok, a türelmetlenül generációváltók, a hatalomra csörtetők, akik apjukat is képesek annyira fejbe kólintani, hogy csak a véletlenen múlik, hogy nem hal bele. Az egész előadás kétségbeesett segélykiáltásként arra figyelmeztet, hogy ne tovább, ez a lidérces káosszal teli út zsákutca. Az utolsó esélyek eljátszása.