Ajánló
Slava’s Snowshow a Nemzeti Színházban – Egy hópehelynyi csoda a színpadon
2025-05. szám
„A világ egy soha véget nem érő karnevál” – vallja Slava Polunin, a legendás orosz bohóc. És valóban, a Slava’s Snowshow olyan színházi karnevál, amelynek minden pillanata maga a varázslat.
Létezik egy előadás, amely nem csupán elmond egy történetet – hanem egy világot teremt. Egy világot, amelyben nem a szavaké az elsődleges szerep, hanem a mozdulatoké, a hangulatoké, a fényeké, a színeké – és mindenekelőtt a képzeleté. Ez a Slava’s Snowshow, amely május végétől a budapesti Nemzeti Színház színpadán kel életre. A produkció több mint harminc éve ejti ámulatba a nézőket világszerte – és most a magyar közönség is ismét részese lehet ennek a feledhetetlen utazásnak.
A darab szívében egy magányos figura áll – Sárga, a bohóc –, aki sebezhető, kíváncsi, hol nevettet, hol megríkat, és aki egyszerre testesíti meg az embert és a gyermeket. Az ő vándorlása során tárul fel előttünk a Grynzzz-ek univerzuma – egy álomszerű tér, ahol bármi megtörténhet. Óriáslégy, lebegő léggömbök, pókhálóként szétterülő textilek és hóviharrá váló papírdarabok – ezek nem csupán látványelemek, hanem érzelmek, hangulatok, metaforák is egyben. A hóvihar a színpadon nem pusztán látványos – katartikus élmény, amely egyszerre ébreszt gyermeki örömöt és mély, szinte megmagyarázhatatlan melankóliát.
Slava Polunin munkássága mélyen gyökerezik a pantomim és a bohócművészet hagyományaiban. Mesterei – Charlie Chaplin, Marcel Marceau és Leonid Yengibarov – mind hozzájárultak ahhoz a sajátos színházi nyelvhez, amelyet Polunin hosszú évtizedek alatt tökéletesített. A bohóc az ő világában nem csupán nevettet, hanem tükröt tart elénk: megmutatja a magányt, a gyengédséget, a szeretet utáni vágyat – és emlékeztet bennünket arra, amit a hétköznapok zajában hajlamosak vagyunk elfelejteni. Egy-egy gesztus, egy csend, egy hosszú nézés is elég ahhoz, hogy fájdalmasan pontos érzéseket ébresszen bennünk.
Az előadás különlegessége, hogy mindig más. A színészek szerepkiosztása sokszor az utolsó pillanatban dől el, a közönség reakciói pedig aktívan alakítják a játék menetét. Így minden este újabb és újabb dimenziót kap – nincs két egyforma Snowshow. A színház e formájában a jelenlét és az itt-és-most élménye kiemelt szerepet kap. A néző többé nem puszta megfigyelő, hanem résztvevő: együtt sodródik a Grynzzz-ekkel, együtt nevet és sír Sárgával. A közönséget gyakran interaktívan is bevonják – a hatalmas zöld léggömbökkel való játék vagy a nézőtérre hömpölygő hóvihar mind a kollektív élményt erősíti. A megszokott színházi keretek itt lebomlanak, és valami új, szabadabb születik a helyükön.
| hirdetés
 |
|
A Slava’s Snowshow egy univerzális nyelven szól: nincs benne dialógus, mégis mélyebb és tisztább üzenetet közvetít, mint sok szövegcentrikus darab. A zene kulcsszerepet játszik: Vangelis, Mussorgsky vagy éppen Mahler művei kísérik az előadást, különleges, nosztalgikus és emelkedett atmoszférát teremtve. Az előadás hangulata egyensúlyoz a humor és a szomorúság határán – ahogyan az élet is.
A fináléban, amikor a hatalmas hógömbök szállnak a közönség fölé, valami különleges történik: a közösség, amely addig nézők sokasága volt, egyetlen nagy játéktérré válik. Ez az a pillanat, amikor az előadás már nemcsak a színpadon  létezik, hanem mindenki szívében is – és ott marad. Kevés produkció képes erre: hogy emléket hozzon létre, nem csupán élményt.
Slava Polunin úgy fogalmaz: „Az előadásaink célja, hogy a néző, aki beül a színházba, gyermekké váljon.” És valóban – a Slava’s Snowshow több mint egy színházi est. Ez egy emlékeztető, egy hívás a bennünk élő gyermekhez. Egy ölelés, amit nem látunk, de érzünk. Egy hópehely, amely a lelkünkre hull. Olyan előadás ez, amelyre évek múlva is emlékezni fogunk – nem jelenetekre vagy poénokra, hanem az érzésre, amit bennünk hagyott.
A Slava’s Snowshow-t világszerte ünnepli a kritika és a közönség egyaránt. A Variety szerint „a bohócművészet csúcsa”, a New York Times azt írta: „szívem repesett az örömtől”, míg a Mail on Sunday szerint „a finálé letaglózó”. Az előadás elnyerte a Laurence Olivier-díjat, volt Tony-díjra jelölve, és több mint 80 országban több mint 12 millió nézőt bűvölt már el.
A Nemzeti Színházban május 30. és június 8. között több alkalommal is látható előadás igazi kulturális esemény – és kihagyhatatlan azok számára, akik hisznek benne, hogy a színház lehet varázslat. Mert ha valahol, hát itt valóban újra lehet hinni a csodákban.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
