Interjú
Túl sok szeretetet kaptunk ahhoz, hogy elhagyjam – Beszélgetés Kiss Jánossal
2025-05. szám
A Győri Balett 45 évvel ezelőtti megszületését ünneplő évadban már csak vendégként vesz részt az együttes egyik alapítója és korábbi igazgatója, Kiss János.
Mostanra teljesen elköszöntél az együttestől?
K. J.: Igen, én erre tudatosan készültem. Amikor ’91-ben igazgató lettem, mondtam, hogy ezt hosszú ideig nem lehet csinálni, nem gondoltam volna, hogy 29 évig vezetem majd a társulatot. Harmincöt éves volt az együttes, amikor  elhatároztam, hogy ez az utolsó öt évem, mert Kiss Jánosból éppen elég lesz negyven év. Arra törekedtem, hogy egy olyan utódom legyen, aki emberileg és művészileg is hitelesen vezeti a társulatot.
Velekei László pedig évek óta az együttes tagja volt.
K. J.: Nekem mázlim volt Lacival. Az együttesben szólótáncos volt, azután elment egy kicsit, de visszajött, és a lépcsőfokokat teljes mértékben végigjárta, ami szerintem szükséges ahhoz, hogy valaki egy társulatot vezethessen.
Családfőként kiválasztottad az utódodat, segítetted, átadtad neki a kormányrudat, de még akkor a háttérben egy picit ott maradtál tanácsadónak.
K. J.: Őszintén, én nem akartam. Laci egy tehetséges ember, nincs szüksége tanácsadóra, mert ő tudja, mit szeretne csinálni, pontos elképzelései vannak. De azt mondta, neki ez egy biztonsági fék lenne. Mivel erre megkért, öt évre örömmel vállaltam. De most már Kiss Jánosból elég volt. Ez már a Győri Balett harmadik korszaka. A fantasztikus Markó Ivánnal indult, aki 11 évig, ’79-től ’91-ig volt vezető, azután jöttem én 2020-ig, majd a harmadik igazgató: Velekei László.
Tiszteletre méltó, hogy így gondolod, mert ez nagyon kevés helyen van így.
K. J.: Mindig nagyon komolyan gondoltam, hogy nekem két családom van. A Kiss család és a Győri Balett családja. A mi történetünk olyan, mint egy családi történet. Iván volt az apánk, én voltam a gyerek, az én gyerekem pedig Laci.
Markó Ivánt ti választottátok.
K. J.: Néha még én sem hiszem el, hogy ez megtörténhetett velünk. A ’70-es években a Balettintézetbe jártunk, mindenki az Operaházba akart kerülni. Én is szólista és herceg akartam lenni. Amikor megnéztük Maurice Béjart Tűzmadarát, benne Ivánt, megőrültünk érte. Berohantunk az öltözőjébe, elkértük a balettcipőjét, és akkor eldöntöttem, hogy nem herceg akarok lenni, hanem partizán. | hirdetés
 |
|
Szerencsétek volt, mert Győrben akkor épült az új színház. Sok-sok fordulat és közbenjárás után az osztályotok együtt maradt, és megalakult a Győri Balett.
K. J.: Mi annyira hittünk abban, hogy ez valóra válhat, hogy a falon átmentünk. Mindenkit meggyőztünk. A táncszakma, a táncszövetség nem támogatta az ötletet. Az írták, Győr egy iparváros, a táncnak nincsenek hagyományai. Markó Iván világhírű táncos, de egyetlen koreográfiát nem készített még. Hihetetlen dolog, hogy ennek ellenére sokan segítettek, és a város akkori vezetését is meggyőztük. Azután bizonyítanunk kellett, de azt hiszem, sikerült.
Melyek számodra a legemlékezetesebb pillanatok, amikre a legbüszkébb vagy?
K. J.: A szerepeimen kívül, ami nekem nagyon nagy áldás volt, mert Iván bizonyos dolgokat rám talált ki. Egy táncos számára ennél nagyobb ajándék nincs. Ez egy csodálatos korszak volt. Amikor igazgató lettem, megpróbáltam azt, amit én addig kaptam a társulatnak visszaadni. Világhírű koreográfusokat tudtam elhozni Győrbe. Nem a pénz miatt jöttek, mert nem tudtam megfizetni őket. Itt volt Robert North Londonból, akinek nem tudtam volna kifizetni a gázsiját, de rá tudtam beszélni, hogy jöjjön el és adjon darabot. Vagy Christopher Bruce, aki odaadta a Rolling Stones darabot, ami egy féltve őrzött kincs, ezt nem adják oda bárkinek, és Christopher eljött hozzánk. Ez mind óriási büszkeség. Az együttes ettől, mint a rakéta, elindult fölfelé. Az is nagy boldogság, hogy Jávori Ferenccel találkoztam, és létrehoztunk egy klezmer balettet. A Purimal bejártuk az egész világot, New Yorktól Stockholmig, Helsinkitől Rómáig fantasztikus sikerünk volt.
Az életed és a mostani munkád sokszor Budapestre vagy egyéb városokba szólít. Továbbra is Győrben élsz?
K. J.: Budapesten születtem, imádom. De én már nem vagyok budapesti. Én már vidéki vagyok, győri vagyok. Az is maradok. Nem lenne az a pénz, hogy én Győrt elhagyjam. Tényleg van úgy, hogy egy héten négy napot Budapesten töltök, vagy a Magyar Művészeti Akadémián betöltött alelnöki funkcióm miatt, ahol a regionális munkacsoportokat is felügyelem, több napot távol vagyok. De mindig jó hazajönni. Imádom Győrt és a győri embereket. Nagyon sok szeretetet kaptunk az évtizedek alatt. Túl sok szeretetet ahhoz, hogy az ember ezt elhagyja.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
