Interjú
„Otthon vagyok itten”
2009-18. szám / D. Magyari Imre
Bächer Iván Lipócia című, bensőséges és szeretetteljes új könyve az 1910-es években benépesülni kezdő Újlipótvárosról szól, a Szent István körút, a Váci út és a Duna határolta területről – északi határvonala kellően bizonytalan, holléte, mint a könyvből megtudjuk, gyakori vitatéma a negyed lakói közt. Lipócia az író lakóhelye is, sőt, jelen interjú is itt készült,
 a Tátra utcai, egészen kiváló Firkász étteremben – a Firkász Bächer Iván törzshelye. Egyik törzshelye. Mint tulajdonképp az egész negyed.
Kinek jutott eszébe a könyv?
B. I.: Erre egyszerűen tudok válaszolni: nekem. A visszaköltözésemkor találtam ki, hogy megírom. Minden terrénumról, amit megpróbáltam birtokba venni, írtam. Éltem egy Tolna megyei faluban, Nagyszékelyben, arról is van könyv, Verőcéről is. És mindig is voltak errefelé bázisaim, sőt, gyökereim, laktam is már itt nyolc éven át. 28-29 éves koromban ismertem meg, mikor a szüleimmel és az akkori családommal a Szent István körútra jöttünk lakni. Hamar rájöttem, hogy szinte mindenkim lakott itt, szinte az összes felmenőm. Apám, anyám, mindegyik nagyszülőm, dédszülőm.
Adatokat kellett gyűjteni, emberekkel kellett beszélgetni – mennyi munkát jelentett mindez?
B. I.: Sokat, nem is tudtam mind elvégezni. Minden ház egy regény – másutt is, a legkisebb faluban is. Nem hagyom abba, folytatom.
Hány új embert ismertél meg?
B. I.: Jó néhányat, bár rengeteget ismertem eddig is. Én állandóan beszélgetek és jegyzetelek. Ha nem jegyzetelek, mindent elfelejtek. Ezt csináltam mindig. Beszélgetős vagyok és egyúttal hallgatós. Odafigyelős és elfelejtős. Bóklászós.
Folyton felbukkan a múlt, a két világháború közti időszak és a második világháború alatti. Beszél róla a Tátra utcában lakó Magda, a Katonában lakó Zsóka, a Pozsonyiról Zsül bácsi. „Fájó házakat” emlegetsz, Radnótit és Wallenberget pedig a negyed védőszentjeinek nevezed. Mennyire él ott a múlt az emberekben, azokban akár, akik csak hallottak róla?
B. I.: Él. A múltat rendes szülők át szokták adni, nekem is átadták, él bennem is. Amit fontosnak tartottak elmondani, szisztematikusan elmesélték, mikor a testvéremmel nagyobbak lettünk. A nagynénémet már én kérdeztem ki, jegyzetelve közben. Sajnálom, hogy nem kérdeztem végig mindenkit. Nem újlipótvárosi, nem is zsidó különlegesség, a sváb faluban ugyanúgy megtapasztaltam, mint Erdélyben vagy a Felvidéken, hogy az emberekben gyakran ott a rettegés valami szörnyűségtől, kitelepítéstől, vagontól, gyilkolástól. A cigányokat nem is említem. Tegnap épp ennél az asztalnál beszélgettem egy nálunk jóval fiatalabb fiúval. A nyilas időkben az édesanyját, aki akkor kislány volt, háromszor szedték ki a Dunának indított menetből. Látta, hogy fogdossák össze az embereket, látott tarkónlövést. Egész életében reszketett a keze. A fiú olyan anya mellett nőtt fel, akinek mindig reszketett a keze. | hirdetés
 |
|
Egy másfajta, régebbi múlt iránt, amikor az újságíró még hírlapíró volt, viszont mintha nosztalgia lenne benned.
B. I.: A Monarchia időszakában sokan érezhették jól magukat. Százezrek, sőt, milliók persze akkor is rosszul érezték magukat, de ma majdnem mindenkinek rosszul kell éreznie magát. Az 1867 és 1914 közti szakasz az ezeréves Magyarország legszebb időszaka.
Visszatérő pozitív jelződ a „polgári”.
B. I.: Nem az újlipótvárosi polgárra vonatkozik csak, sokkal tágabban értem. Olyan mentalitásra vonatkozik, amit a megbízhatóság, a kiszámíthatóság jellemez. A tolerancia. Az otthonosság. Nincsenek zárva sem az ajtók, sem az ablakok. Az összes dédszülőm a Monarchia idején került Budapestre, befogadták őket. Rend, emberi rend és emberi lépték van a polgárok életében.
S jellemzi a polgári mentalitást, gondolom, a műveltség is.
B. I.: Inkább kultúrát mondanék, az tágabb. 1990 táján azt hittem, feltámad majd az újságba írt szépirodalom, feltámad a tárca, a folytatásos regény. Hisz megszűnt a diktatúra. De jött helyette a tőke és gyűlöli az irodalmat, a kultúrát. Mikszáth is tőkés társadalomban élt, de az akkori tőke nem rühellte a kultúrát.
Milyen szavaid vannak a mai Budapestre?
B. I.: Szétesett, szétrohadt, lepusztult. Hazug. Idegen. Újlipótváros szerencsére tartja magát, még nem sikerült lerombolni. Sok az őslakó, aki ugyanabban a házban lakik él, amelyikbe a nagyszülei költöztek valamikor. Itt van a legtöbb zongoratanár, a legtöbb nyelvtanár. Jó itt élni. Otthon vagyok itten.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
