Címlap – Interjú
„Fogaskeréknek is jó lenni, ha a gép működik”
2010-03. szám / Szepesi Krisztina
Huszár Zsolt sokat játszik az Új Színházban, de legalább annyi időt tölt független produkciók készítésével, mert szerinte csak így van lehetőség arra, hogy megmentsenek valamit abból, ami a közízlés beszűkülésével elveszni látszik.
Nem végeztél színművészeti egyetemet, és talán épp emiatt maradt meg benned egyfajta nyersesség.
H. Zs.: Inkább kíváncsiság. Amikor elfogynak a kérdések, akkor ugyanis nagy baj van. De ez nem azért van, mert nem jártam egyetemre, hiszen sok egyetemet végzett kollégámon is érzem, hogy nem csak a felszínen mozog.
A független színházi világból indultál. 2003 óta az Új Színház tagja vagy, de azóta is visszajársz oda, ahonnan indultál.
H. Zs.: Az RS9-ben kezdtem, ott volt a Krétakör és most van a Neptun Brigád, de megalakult a Vádli Színház is, ami még soha nem hozott létre előadást. Manapság már profi színészek játszanak független előadásokban és fordítva. Kicsit olyan ez, mint a jégkorcsolya, amiben vannak kötelező gyakorlatok, amit ha szereted, ha nem, meg kell csinálni, és van a szerelemszínház, amikor összeállunk ismerősökkel, mint legutóbb a MU Színházban a Neptun Brigáddal. Anyagilag egyébként általában ráfizetés az ilyen munka, de kíváncsi vagyok más emberekre. Ebben az egyre jobban szűkülő szegmensben, amit a színházi világ nyújt, így lehet kicsit szabadabbnak lenni.
Hogy érted a szűkülést?
H. Zs.: Van egyfajta társadalmi beszűkülés szellemileg és ízlésben is. Persze rengeteg olyan kőszínház van, mint az Új Színház is, ahol igenis folyik kísérletezés, csak az arányok eltolódtak a klasszikus produkciók felé. És miért ne lehetne a Toszkána is klasszikus, amit a MU-ban csináltunk?
Talán a megvalósítás módja miatt.
H. Zs.: Az egyetlen különbség, hogy kevesebb a pénz. Igaz, más a munkametódus, szabadabban kísérletezhetünk, de ez is inkább az emberektől függ. A kőszínházban és független színházban is létrejöhet úgy előadás, hogy együtt dolgozunk, ötletelünk, vitatkozunk… Ezek általában jól szoktak sikerülni.
Jelenleg hat futó előadásban játszol az Új Színházban. Hogy fér bele a többi feladat?
H. Zs.: Soha nem a pozitív dolgok merítik ki az embert, hanem amikor olyanokra megy el az energia, amivel nem tud azonosulni, ami a szó legpejoratívabb értelmében munkát jelent. Mellette pedig ott van az, ami „a röpülés boldogsága”, ahogy Latinovits mondta. Bármennyire nehéz, de ha megcsinálod, boldoggá tesz, és plusz energiákat szerzel.
Sokszor azt is be kell vállalni, amit nem szeretsz.
H. Zs.: Ezzel semmi baj, csak gyakran előfordul, hogy emberek feltűnnek a médiában, aztán pár év múlva meggondolják magukat, és előadják, hogy mostantól mégis inkább nagyon mélyen szeretnék csinálni. De akinek szaros a keze, hiába húz rá gumikesztyűt, akkor is szaros marad. Ez is az ízlést mozgatja, azt, hogy milyen darabokat kell már-már kényszerből játszani. Az embereknek már csak két kérdésük van, ha egy színházi előadásról beszélünk, hogy lehet-e rajta nevetni, és meddig tart. A filmkészítés is a meseszerű, digitális technikával megteremtett világok felé halad, pedig a valódi történeteknek is van humoruk. Igaz, ha azokat nézzük, szembe kell nézni önmagunkkal, és saját magunkon csak keserűen lehet nevetni. Nem merünk önazonosak lenni.
| hirdetés
 |
|
Sok benned a düh.
H. Zs.: Az egész színházi szakma kicsit alábecsültté vált azzal, hogy olyan emberek szivárognak be, akiknek tényleg semmi közük nincs ehhez, de az ő részvételükkel készült produkciók mégis többet nyomnak a latban, mint mikor valaki jól eljátszik egy szerepet. Ez dühít. Létrejött egy kamuértékrendszer és a színházban is szép lassan megtörténik ugyanez. De ez jóval összetettebb.
Talán nem véletlen, hogy általában szélsőséges, nagyon karakteres, céltudatos és néha gonosz figurákat játszol.
H. Zs.: Utánaolvasós ember vagyok, és amikor például Rómeót játszottam, akiről azt mondják, hogy ő egy „szimpla hősszerelmes”, olvasmányaim alapján kiderült, hogy sokkal bonyolultabb, komoly intellektussal bír. De a Vőlegény Rudija is kétségbeesésében válik ravasz hozományvadásszá, miközben belehal a szerelembe. Jago se egyértelműen gonosz, tele van érzelemmel és mélyen bizonyosfajta lelki sérülés van benne. Nekem egy szerepnél, ha olvasom egy mondatát, az első gondolatom mindig az, mi van, ha teljesen az ellenkezőjét jelenti. Megpróbálom a két szélsőség között jól elhelyezni a súlypontot, mert attól lesz izgalmas, ha mindig marad valami titok.
Most próbálod az Édentől keletre színpadi változatát. Caleb is elég összetett jellem.
H. Zs.: Maga Steinbeck mondta, hogy mindenkiben ott lakozik a jó és a gonosz, és hogy kinél hogy kerülnek a mérlegre, és melyik győz, előre nem tudható. A pillanatok eldöntése az elkövetkező hetek munkája lesz. Káin és Ábel történetéhez hasonlítják Caleb és Aron kapcsolatát, de egyik esetben sem egyértelmű, ki a gonosz és ki a jó. Mindig meg kell találni azokat az emlékeket a múltadból vagy a jelenedből, amiből fel tudsz építeni egy szerepet. Az apa-fiú és a testvérek közötti viszony, de a szerelmi szál is nagyon fontos. Megpróbálom megteremteni Caleb kívülállóságát, ami nem egyértelmű, hogy honnan eredeztethető. Ez még folyamatban van.
Te is mintha kívülálló lennél.
H. Zs.: Félig-meddig. A mi generációnk ebben a szakmában nem tudott megfogalmazódni, nem tudta kiforrni magát, hogy úgy emlékezzenek rá, itt bizony történt valami. Ahogy beletördelődünk a jelenlegi struktúrába, a lázadás, az önmegfogalmazás szép lassan megalkuvássá válik a túlélés érdekében. Fogaskerekek leszünk és eltűnik az ellenállás. De vannak kivételek.
És te harcolsz ez ellen?
H. Zs.: Fogaskeréknek is jó lenni, ha a gép működik. De mivel nagyon okos és kreatív emberek jelenleg nincsenek eléggé megbecsülve, egyre jobban megy el a kedvük a komoly munkától. Ma fontosabb, ha valaki valami showműsorban énekel kettőt, és tegnapelőtt hajbeültetése volt. Persze hogy elmegy a kedvük. Az uniformizálás a kultúrába is begyűrűzött. Most ez ellen kell harcolni, ahol esély van rá. Fontosnak tartom az egyéni szellemi értékek megőrzését és fenntartását.
Ezek szerint te nagyon nem akarsz beállni a sorba…
H. Zs.: Dehogyisnem. Ha hívnának, simán beállnék, csak próbálnám begyömöszölni azt a valamit, ami sok emberben eleinte benne volt, de feladta.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
