PM Online | Gyerek

Akár az Art rovatban említett Miklós Hajnal is illusztrálhatta volna a Nobel-díjas (2008-ban kapta Le Clezio a rangos irodalmi elismerést) szerző apró kis könyvét, mely egy kisfiúról mesél, aki, hogy ne unatkozzon tovább,

látogatóba indul az erdőbe, a fákhoz. Ott aztán nekilát, és elkezdi fáról fára megszelídíteni őket. Először is az erdők királyának, a komoly nézésű öreg tölgynek mutatkozik be. Mert a fák bizony cseppet sem egyformák. Még csak nem is ugyanolyan hangon és ugyanazon a nyelven beszélnek. A tölgy például mindig komoly. Olyan merően néz, hogy szinte már ijesztő. Mindenféle komoly dolgok járnak folyton az eszében, a csillagokat fürkészi vég nélkül éjjelente, tudja mindegyik nevét, és szigorúan szemléli a holdváltozásokat. A nyírfának ugyanakkor mindene a móka. Szereti a napfényt, és gyakorta villogtatja játékosan a többiek szemébe. Akárkifélék a fák, megvannak mind az erdőben, összezsúfolódva fecserésznek megállás nélkül. A vénséges vén juhar folyton arról mesél, miként élt túl nem egy villámcsapást, a nyírek és a rezgő nyárfák pedig szüntelenül, már-már fülhasogató füttyöngéssel mondják a magukét. A legszűkszavúbbak a tölgyek. Furcsa öblös hangjuk van, és kétszáz éves történeteket mesélnek. A fenyő és a tiszafa bánatos, akár a szomorúfűz, a mogyorócserje, a diófa és a gesztenye pedig megállás nélkül perelnek egymással. Néha annyira feldühödnek, hogy recsegve-ropogva lármázzák fel az erdőt.
Le Clezio, az igazi világpolgárnak tartott író az erdőben, és a gyerekek világában is legalább annyira otthonosan mozog, mint a felnőtt irodalom mezsgyéjén. Amikor 2008-ban Nobel-díjat kapott, a Nobel-bizottság honlapján indított szavazás szerint az oldalra érkezők 90%-a semmit nem olvasott a francia nyelvű vidékeken kultuszszerzőnek számító Cleziótól. S bár nálunk még mindig kevéssé ismert, talán ez a bájos és nagyon mély tudásról tanúskodó kis könyvecske képes lökni egyet a sokkal inkább a gyerekek mosolyára és figyelmére, mint a Magyarországi hírnévre áhítozó író itteni népszerűségén.