PM Online | Könyv

Zavarba ejtő mesekönyv Ljudmila Ulickaja magyarul megjelent legújabb kötete. A fülszöveg szerint az írónő ugyanúgy mesél a gyerekeknek, mint felnőtteknek, de a három mesét elolvasva egyre kevésbé lehetünk biztosak abban, hogy ezt a könyvet valóban gyerekeknek szánták-e.

A furcsa történetek arra sarkallták Lakatos István illusztrátort is, hogy a meleg, puha dunyhavilág helyett ridegebb, felnőttesebb képeket rajzoljon, amelyek kiválóan árnyalják a többnyire nyugtalanító, bár végül persze megoldódó bonyodalmakat. A mesék főhősei olyan állatok, akik jól beazonosítható emberi személyiségjegyeket viselnek; sokszor önzők, harácsolók, falánkak, kegyetlenek, szívtelenek. A három történetben felbukkanó néhány emberi szereplő viszont jószívű, önfeláldozó és segítőkész. Mint a mesében… A kifosztott, magányos egérke szívszorító történetében legszívesebben közbeavatkoznánk, és pár taslival eligazítanánk a szereplőket, helyreállítanánk a világ rendjét, ehelyett tehetetlenül nézzük végig, amint rágyújtják fantasztikus otthonát a kis rágcsálóra, de a végén ő is megtalálja az igaz szerelmet a minden hájjal megkent csótány oldalán. Miért érzi úgy az ember, hogy nem gyereknek való könyv ez? A cirkuszos-lovacskás történet inkább egyfajta példabeszéd az ambícióról és a szeretetről. Személyes kedvencem a kötetzáró írás Antverpen verébről és barátairól, az önfeláldozásról, bölcsességről és barátságról. A fordulatos, elbűvölő történet igazi, klasszikus tanmese, természetesen ez is csupa kiszólással, kikacsintással a felnőttek felé. Nem tudom, a mesekönyvek közé, vagy a többi Ulickaja-kötet mellé kerüljön-e a könyvespolcon a Történetek állatokról és emberekről. Felnőtt mesék, az biztos.