Annyira autentikusnak tartja magát az Etna pizzéria, hogy az étterem bemutatkozó szövegét is olaszból fordították vissza magyarra, jelentős kihívások elé állítva saját magukat. Ahhoz képest viszont, hogy egy plázában található, tényleg viszonylagos sikernek könyvelhető el,
hogy a betérőnek valódi étterem-érzete van, nem csak a szokásos bevásárlóközponti gyorsétteremi étkezésnek készül neki. Úgy tudjuk, felkapott helyről van szó, aminek az sem mond ellent, hogy rajtunk kívül nincs más vendég, sőt, egy darabig pincér se kerül elő, csak az olasz televíziós csatorna tart számot érdeklődésünkre. Aztán lassanként beindul a gépezet, felpörög a konyha, igaz, ez azzal jár, hogy egy idő után egymást érik az elő- és főételek, sietni kell, ha a másik tányérnak is helyet akarunk még szorítani. Amit kapunk, az nem rossz, de nem is emlékezetes. A bruschetta paradicsomos-fokhagymás feltéte például kifejezetten finom, de a kenyér érthetetlenül középszerű. A diós-tejszínes szósszal tálalt, ricottával töltött pasta is tulajdonképpen finom, de valahogy mégis jellegtelen marad. A pizza látványos és tényleg autentikus kemencéből érkezik, hatalmas, ínycsiklandó korong. Kifejezetten tetszetős, de a második szelet már semmi újat nem hoz, az első két falat után úrrá lesz rajta az egyhangúság. Kísérletet teszünk egy desszerttel is. A tortaszelet váratlanul érdekes ízesítésű, kicsit kár, hogy száraznak hat az összeállítás. Nagy a verseny az olasz éttermek területén, ennél több erőfeszítés kell majd a kipontozódás ellen.
|
vissza
vissza a lap tetejére
