Buczkó György szobrász- és üvegművész (élő glassikus, miként honlapján olvassuk) és Záborszky Gábor festőművész közös kiállításának a Fészek Galéria intim terében a
 társulásnak külsődleges tények is lehetnének apropói: mindkét alkotó idén hatvanéves, és régi barátság fűzi össze őket. De valójában a hasonló szemlélet, hasonló gondolkodás a kapocs. A galériában látható tárgyak egy nyelven szólnak hozzánk és egymáshoz. Enigmatikus alkotások, mint egy Pilinszky- vagy Rilke-vers.
Buczkó Györgyre és Záborszky Gáborra egyaránt jellemző az anyag, az anyagok: az üveg, a homok, a festék, a papír különleges szeretete, a velük való nem szűnő bíbelődés, kísérletezés. Az anyag az anyagon túlra, a tanszcendensre utal, ahogy Szent Ferenc a természetben, a rokonunknak tekintett Napban, a Holdban, a vízben, a tűzben, a földben Isten létének bizonyítékát látta meg. Valamit meg kéne látnunk nekünk is, valahová át kellene lépnünk, vissza kellene térnünk, sugallja mindaz, ami itt látunk. A titokzatos lényeg felé mutatnak Buczkó György függőónjai, a meglátás, átlépés szükségességére figyelmeztetnek ablakként, kapuként is értelmezhető, rogyasztott üvegből készült tárgyai, akárcsak Záborszky Gábor dolmeneket idéző kapui. Az őselemek egyikén, a földön, a homokon a szakrális jeleként ott az ezüst, arany, amik Záborszkynál sosem a pompára utalnak. A hatalmas papírtekercsre tán a titok megfejtése van írva.
A kapukon nem tudunk átlépni, a tekercset nem tudjuk kibontani, de közelebb kerülhetünk a lényeghez s közelebb önmagunkhoz: nem árt, távol vagyunk tőlünk s másoktól. Számomra annak is van jelentése, hogy itt két barát közös kiállítását látjuk. Tudnak valamit, amit mi még nem, de tudásukat meg akarják osztani. És igencsak fontos tudás az övék. |
vissza
vissza a lap tetejére
