Interjú
Újra itthon
2010-09. szám / Bóta Gábor
Csere László huzamos külföldi fellépések után inkább itthon szeretne játszani. A Madame Pompadour című operettben éppen most volt bemutatója a Budapesti Operettszínházban. Dunaújvárosban pedig a Miss Amerikát rendezi.
 Hosszú ideig nem játszottál az Operettszínházban, A Bajadér premierjén láthattunk újra. És most megint bemutatód volt a Madame Pompadourban. Véletlen, hogy most kerültél elő, vagy tudatos?
Cs. L.: Is-is. Sokat dolgoztam külföldön, de Kerényi Miklós Gábor azért mindig megtalált, tehát az nem igaz, hogy én eltűntem és el voltam felejtve. Csak mindig annyi dolgom volt, hogy mindenre azt kellett mondanom, hogy várjunk még vele. Semmi összeveszés, semmi asztalborítás nem volt. Egyszerűen sokfelé hívtak a világban, az Operettszínházat pedig éppen felújították, és én azt gondoltam, hogy akkor kell felszállni a buszra, amikor jön. De azt mondtam, hogy engem bármikor lehet hívni. És hívtak is, csak már mindig egy, két, három évre előre megvoltak a szerződéseim. Aztán a feladataim az utóbbi időben redukálódtak. Többet ültem otthon, és ez tulajdonképpen nagyon jó volt.
Külföldön kevesebbszer hívtak?
Cs. L.: Elsősorban Ausztriában és Németországban léptem fel, és már mindent eljátszottam, amit lehet. De tényleg nagyon jó volt újra itthon lenni. Ezt megneszelték, hívtak az Operettszínházba, és én most azt mondtam, hogy igen.
Kint máshogy játszanak operettet?
Cs. L.: Teljesen mindegy, hogy honnan jöttél, ha olyan dolgot produkálsz, amit ők elfogadnak és sikere van. Más nem érdekli őket, csak az, hogy mit teszel le az asztalra.
És te mit tettél le az asztalra?
Cs. L.: A kétméteres lábaimat tettem le az asztalra, vagy éppen dobtam fel a trégerre. Amit tudtam, azt csináltam.
Nincs akcentusod?
Cs. L.: Akcentusos vagyok, ezt mindig beleépítettük a szerepembe.
Ez a táncoskomikus esetében talán nem is olyan nagy baj, mert általában kicsit lökött a figura.
Cs. L.: Kicsit lökött, kicsit hülye, kicsit rosszul beszél. Hogy kicsit máshonnan jött, az még direkt jó is.
Nagyjából állandó a színpadi figurád?
Cs. L.: Azért én is szerepeket játszom.
De a táncoskomikusságnak vannak szabályai, kliséi, állandósult fogásai.
Cs. L.: Kint vannak meglévő szerepkörök, főleg az a lényeg, hogy egy előadásba az ember pontosan belepasszoljon. Itthon viszont mindent fel akarunk borítani, keresünk valamit, kísérletezünk. Ez érdekesebb, mint a kinti munka, ami inkább igen jó, tisztességes iparos munka. Ez nem zárja ki, hogy legyenek remek ötletek, de elsősorban a technikai tudás a fontos: az éneked, a táncod, a fazonod. Oszvald Marikának is mindig az volt az értéke és a kuriózuma, hogy borzasztóan aranyos, másrészt baromi jól táncol és énekel. Kint általában azokból lesz szubrett, akikből nem lehet primadonna. De ez rendszerint igaz a táncoskomikusokra is: általában aki bonvivánnak nem jó, abból lesz a táncoskomikus. | hirdetés
 |
|
Azt szokták mondani, hogy aki operettben szerepel, annak egyformán jól kell tudnia táncolnia, énekelnie, játszania. Az esetek többségében azonban, ha ebből kettő jól megy, és a harmadik nem különösebben, azt már megbocsátják. Nálad inkább az éneklés tartozik ebbe a kategóriába.
Cs. L.: Nálam ez így van. Ezt, legalábbis klasszikus szinten, bocsássák meg nekem. Én eredetileg prózai osztályba kértem a felvételemet, azután átirányítottak, és meglehetősen sokáig az operettekben csak a zene zavart, semmi más. Úgy éreztem, hogy a színészetnek vannak megfelelő kifejezési eszközei, a testem, a hangom a mimikám, minek hozzá a zene? És ráadásul még taktusszám is van! Az adott taktusszámra kell ezt meg azt csinálni. Én ezt nem akartam.
Mostanra beletörődtél ebbe?
Cs. L.: Ezt meglehet szeretni, meg lehet szokni.
Azért tulajdonképpen egyszer a Lear királyt szeretnéd eljátszani?
Cs. L.: Igen. De azért ha valaki most már zenét ír hozzá, azt nem bánom. Kimondottan érdekelne egy ilyen bolondság. Persze jó lenne prózát játszani, de türelmes, elnéző rendező és szeretetteljes színházi közönség kellene ahhoz, hogy prózát játsszam. Különben biztos rágörcsölnék erre.
A Madame Pompadour hagyományos operett-előadás.
Cs. L.: Igen, nagyon szól benne a zene, szépek a jelmezek. De ebben az operettben szinte mindennek a lenyomatát megtaláljuk. Politikáról, szexről, karrierről, érvényesülésről esik benne szó, arról, hogy ki kivel van jóban, kit irányít, kit tud manipulálni.
Már rendezel is.
Cs. L.: Dunaújvárosban lesz a bemutatója a Miss Amerikának, amely Eisemann első operettje. Átírtuk a fél darabot, engedélyt kaptam rá, kiharcoltuk. Jó buli az egész.
Tehát főleg itthon akarsz dolgozni, és várod a feladatokat?
Cs. L.: Nem várok én semmit, ami jön, annak örülök.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
