Kritika (4)
Szerelem első látásra – A Les Touffes Krétiennes a West Balkánban
2010-10. szám / WG
A Barcelonában alakult, francia-spanyol vegyes válogatott sokadszorra járt már nálunk, frenetikus hangulatú koncertjeik híre szájról szájra terjed, így azon zenekarok közé tartozik, amelyeket egyszer mindenképpen látni kell.
 Le kell csekkolni a szóbeszédet, hogy valóban annyira eufórikus-e a színpadi munka, mint az elmesélésekben. És igen, az. Zavarba ejtően, ellenállhatatlanul. Csak beléjük szeretni lehet. A mindig változó összetételű Les Touffes Krétiennes koncertjei ezért mindig jólesnek, és mindig az első találkozás a legemlékezetesebb. Mert mellbe vág, mert meghökkent, mert váratlanul ér.
A többek között a Babylon Circus, a Les Hurlements d’Leo és az Ogres de Barback zenekarok tagjaiból alakult szupergroup meglepő módon nem kocsma-punk-skát játszik, bár az attitűd azért ott bujkál az ezen az estén (április 22-én) hét fúvóssal, egy gitárossal és egy dobossal felálló zenekar soraiban. A muzsika zsigerből kicsattanó funk jó mocskos-koszos, mintha csak egy régi recsegős bakelitet hallgatnánk. A fúvósok nagy száma behatárolja a produkciót, a rezesek uralják a terepet, még a basszusgitárt is a tuba pótolja, a gitár egyszer kap kiemelt figyelmet, egy pár perces magányos szólózást, ami elég gyorsan metálriffek vicces felidézésébe megy át. De a Les Touffes Krétiennes eleve egy ilyen vicces zenekar. Állítólag mindig lejönnek a közönség közé tombolni – ez most elmaradt. De minden más megvolt, elsősorban is a féktelenül eufórikus bulihangulat, ami két perc alatt megteremtődik a színpadon, majd szépen leszivárog a közönség soraiba.
A Les Touffes Krétiennes demokratikus alapokon nyugvó banda. Nincs elől álló frontember, hanem minden tag egyenértékű: hol egyik, hol másik kap mikrofont és első soros szereplési lehetőséget, mindenki szólózhat legalább egyszer. De persze mindig hülyéskedés lesz a dolog a vége, mert ez kérem örömzene, méghozzá bohóckodós. | hirdetés
 |
|
Amikor egy barcelonai kocsmában megalakult a banda, a cél az volt, hogy kedvenc dalaikat öntsék új, sajátos formába. Azóta eltelt némi idő, a koncepció szelídült, az átdolgozások közé befurakodott néhány saját szám, a koncertek gerincét azonban továbbra is a feldolgozások adják. Akkor van a legnagyobb ováció, akkor tör ki a fokozhatatlannak tűnő őrület, amikor felcsendül a Guns of Brixton (The Clash), a Rock Lobster (B-52’s), a This is Not a Love Song (Public Image Limited), a Know Your Enemy (Rage Against the Machine), a Groove is in the Heart (Dee-lite) vagy a Walk Like an Egyptian (Bangles). Mese nincs, a sláger nagy úr.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
