PM Online

Ha azt kérdezem Nagy Ervintől, milyenné szeretne válni, Törőcsik Marit emlegeti, és bár volt egy komolyabb hullámvölgye, amikor majdnem elhagyta a Katona József Színházat, most, hogy még a törülköző is szívja a vizet, elégedetten várja, hogy megint tanulhasson valami újat.

11 éve vagy a Katonában, és valahol félidőben volt egy kis hullámvölgy. Azóta sok munkát vállalsz az anyaszínházadon kívül.
N. E.: Tényleg volt egy kis hullámvölgy, s amikor az ember hangoztatja, szóvá teszi ezt, megtalálják mások. És mikor meghallják, hogy nem érzi jól magát a helyén, jó esetben munkákat ajánlanak neki. Az Asztalizenével kezdődött a Radnótiban. De nyaranta mindig vállaltam munkát, és a forgatások is kitekintést adnak. Ez talán azzal is összefügg, hogy már volt olyan ismertségem, amit nagy részben a Katonának és a filmeknek köszönhetek, hogy húzóerővé vált, ha szerepelek mondjuk egy Marica grófnőben a Szegedi Szabadtéri Játékokon vagy egy operában.

Az első után érezted, hogy rendszeresen szükséged van arra, hogy ne csak a Katonában dolgozz?
N. E.: Megéreztem az ízét. Volt egy holtpont akkoriban, amikor úgy véltem, a Katona ízlésvilága és színészideálja nem feltétlenül találkozik mindig az enyémmel. De ebben semmi kivetnivaló sincs. Annyit tanultam ebből a hisztiből, hogy nem eszik olyan forrón a kását, és nem kell egyből megsértődni mindenen, mert éppen akkor nem százszázalékosan fedik le a feladatok az általam vélt sokrétűségemet. Azt hiszem, a színház is és én is jó politikusok vagyunk. Azóta egy kicsit lazább gyeplőszáron vagyok, ha hívnak, megengedik, hogy kimenjek egy-egy izgalmas találkozás erejéig. Nekem, úgy érzem, tágabb mozgástér kell. Azt is megértettem anno, hogy nem feltétlenül süt mindig a nap. Persze én nem szólhatok egy rossz szót sem, mert szerintem a pályám első egy-két évén kívül általában sütött, de ha ez másképp lesz, akkor váltani kell.

Nagyon pozitívnak és magabiztosnak tűnsz, miközben állandó jellemződ az önostorozás. Akár nagyon sikeres előadásokat és filmeket is személyes bukásnak élsz meg. Így nyilatkoztál Az idióta Rogozsinjáról, de a Kaméleonról is, ami óriási közönségsiker lett.
N. E.: Nem akarok álszerény lenni, de az ember általában belő egy maximumot, amit el akar érni. Fontos, hogy a közönségsiker ellenére is maradjon bennem egy kontroll, és ki merjem mondani, hogy ez nem volt „százas”, vagy hogy többre vagyok képes, de ez momentán nem sikerült. Mert sokan elvégzik az egyetemet, mindenki kap diplomát, de nagyon kevés esetben nézik meg, hogy ki kapott ötöst. Kritikus alkat vagyok. Manapság mindenki sztár, celeb, mindenki jó teljesítmény és meló nélkül keres sok pénzt, és tesz szert hírnévre. A most végző színészgeneráció is jó, ha azt látja, hogy nem kell elszállni attól, ha sok pénzt keres a színész és nagyon foglalkoztatott. Én nem bírom az állandó műmosolyt csak azért, mert a kereskedelmi marketing ezt kívánja meg. Annyi művészi öntörvényűségem hadd maradjon meg, hogy azt mondhassam: örülök, hogy megnézik, de szerintem szar. Ne kelljen állandó kompromisszumokat kötve mosolyognom minden mellé.

Mindig mondod, hogy nem kötsz komromisszumot a művészi munkák terén. Nem vállalsz reklámot, reggeli műsorvezetést vagy bármilyen bohóckodást. Ezt meg tudod tartani?
N. E.: Lehet, hogy azért másképp fontos nekem a pénz, mert volt időszak, amikor buszjegyre sem futotta. Volt, hogy cipőt kaptam ajándékba az osztályfőnökömtől, mert annyira nem volt pénzem, de ma már egészen más a helyzet. Ahhoz, hogy bármilyen hatalmat, politikát vagy művészi munkát kritizálni tudjak, nem szabad, hogy kompromisszumokat kössek, és ne maradjak független. És ezt anyagi értelemben is így gondolom. Csak a hangomat adom reklámokhoz, és ezzel nagyon fontos pénzt keresek. Ezen kívül pedig megkeresem a betevőt a színházamban meg a kereskedelmi színházban, mint amilyen Orlai Tiboré. Ő igényes munkákat próbál összehozni, amikben Anger Zsolt, Csákányi Eszter vagy Vári Éva dolgozik. Én ezekből tudom megteremteni magamnak azt a színvonalat meglehetősen stabilan, hogy ne kelljen bemennem a kereskedelmi tévébe „reggelizni”, vagy ha felhívnak, elvállalom-e Stohl András helyett a szerepet a sorozatban, lazán tudjam azt mondani, hogy nem.

Ez a kérdés azért is aktuális, mert amióta megszületett a kislányod, esetleg más szempontokat is figyelembe kell venned, ha nemet mondasz.
N. E.: Valóban ki vagyok téve a piacnak, hiszen a pénz nagyon fontos. Súlyos félreértés van abból, hogy azt hiszik, a művészi alázatnak van köze a szegénységhez. Sok családos kollégám alig jön ki a pénzéből, és kénytelen mindenféle rossz sorozatokhoz adni a hangját, hogy ne kelljen kölcsönkérnie, mert finoman szólva nem lehet megélni a színházi alapbérből. Nem akarok és nem is fogok gyomorgörccsel ébredni és úgy menni játszani este, hogy nincsenek befizetve a számláim.

Talán a lassú felemelkedésed okán látod ilyen tisztán a helyzetet, hiszen a filmes sikerek is lassan, fokozatosan jöttek.
N. E.: Igen. Szépen lassan jöttem rá ezekre a dolgokra. Azt gondolom, a szakmánk becsülete attól is függ, hogy mennyit keresünk. Nem szégyen a pénzről beszélni szerintem a művészet kapcsán.

Ezzel a nagy önkritikáddal együtt elvállaltál egy olyan szerepet, ami mögött egy filmtörténeti klasszikus áll. Hiszen az Esőemberre Dustin Hoffmannal és Tom Cruise-zal mindenki emlékszik.
N. E.: A színház szabadabb műfaj, hiszen egyetlen térbe zárva kell megoldani azt, amit egy road movie-ban több millió dollárból hoznak ki. Ha a színházban azt mondod, most ott vagyok, akkor mindenki elhiszi, mindenféle díszlet nélkül is. Ha beadsz egy esőhang-effektet, akkor mindenki tudja, most a zuhogó esőben állok. Arra a fajta fantáziára, amivel a néző ki tudja egészíteni a színpadi létezést, erőteljesen támaszkodik majd az Esőember. Remélhetőleg nem fogja senki számon kérni azt a kórképet, amit Dustin Hoffman festett a filmben. Fel lehet nagyítani sok dolgot a színházban, amik a filmben apróságoknak tűnnek. Ez a kicsit egyszálbelű történet – ami persze sok mindenről szól – fel lesz pumpálva alaposan Anger agyával, az ő ötleteivel. Bátrabb síkon zajlik majd az előadás annál, mint hogy legyártsunk egy becsületes remake-et. Nagyon sok esetben nem lesz egyértelmű, hogy ki az autista. Néha sokkal őrültebb leszek majd, mint Kulka János.

Vagyis szándékosan ellene mentek a filmnek?
N. E.: Inkább úgy mondanám, hogy meghagyjuk az illúziót. Egyáltalán nem vagyunk a hiteles történet rabjai. De Kulka is saját gesztusokat talált, és nem Dustin Hoffmant utánozza.