Interjú „Tilos unalmasnak lenni” 2010-11. szám / Bóta Gábor
Bernard Slade Romantikus komédia című vígjátékát a Thália Színházban, Bálint András rendezésében mutatják be. Bálint nagyon szereti a színvonalas bulvárt. Egyáltalán nem zavarja, ha a színház szórakoztató. Hitelesen és pontosan kell játszani, nem szabad viháncolni, viszont tilos unalmasnak lenni.

Hosszú ideig hangoztattad, hogy nem akarsz rendezni. A közelmúltban viszont színpadra állítottad a Beszélő fejek II.-t a Tháliában, az Asztalizenét az Ódry Színpadon, és most rendezed a Romantikus komédiát.
B. A.: Nem tartom magam igazi rendezőnek, inkább játékmester vagyok. Színész, aki rendez. Nagyon szeretek színészekkel foglalkozni. A Radnóti Színházban, ahol igazgató vagyok, nem fogok rendezni. Nem használom ki a helyzeti előnyömet.
Először a Hajmeresztő című interaktív krimit rendezted, azt még a Radnóti Színházban. Sikeres produkció volt, mégis utána mondtad, hogy nem akarsz rendezni.
B. A.: A végeredmény valóban sikeres volt, de nem voltam elégedett magammal. Azóta többször is felkértek rendezésre, de ezeket valahogy mindig elhárítottam.
Azt gondoltad, hogy magadnál azért jobb rendezőket hívsz a színházadba?
B. A.: Körülbelül. Sok jó rendezővel volt szerencsém dolgozni színészként. A Radnótiba jobbnál jobb erők jöttek. És persze mint igazgató, mindenbe beleszóltam. Óvatosan, tapintatosan, de azért rendesen hozzászólok.
Bejársz a próbákra?
B. A.: Gyakran ülök a próbákon, de nem vagyok az a fajta igazgató, aki átrendez, „fölülrendez”. Erre Valló Péter alkalmasabb, már előfordult, hogy szükség volt rá. Mint igazgató a darab kiválasztásában, a szereposztásban, a dramaturgi munkában részt veszek, producerként. A főpróbahéten nézem a próbákat, és az észrevételeimet általában a rendezőnek mondom el, mert színészként én sem szeretem, mikor a rendező mást mond, mint az igazgató. Három éve a Beszélő fejeket a Tháliában felkérésre rendeztem, tévéjáték is készült belőle. Igazi örömet okozott ez a munka. Tavaly fölkért Zimányi Zsófia a Beszélő fejek II. megrendezésére. A premier után fölajánlotta, hogy nyáron is rendezzek, és javasolt egy darabot, és azt is mondta, hogy attól tart, nekem ez nagyon kommersz. Azt feleltem, hogy engem egyáltalán nem zavar, ha a színház szórakoztató.
Eszembe nem jutna, hogy magadtól egy Slade-vígjátékot választanál.
B. A.: Pedig nagyon szeretem a Neil Simon–Bernard Slade-vonalat, a színvonalasan megírt bulvárt. Tulajdonképpen én ajánlottam a Romantikus komédiát. Több kommersz mű szóba került, és végül megállapodtunk ebben. Huszonöt évvel ezelőtt angolul olvastam, és annak idején szívesen eljátszottam volna benne az írót. Házaltam is vele, de eredménytelenül.
Slade vígjátékai remek szereplehetőségeket biztosítanak a színészeknek, jó figurák, jó szituációk vannak bennük.
B. A.: A Romantikus komédiának ugyanaz a műfaja, mint a címe: egy romantikus komédia. Szerelmes darab. Radnai Annamária dramaturg barátommal áthelyeztük a mába. Egy sikeres, önimádó, jómódú New York-i drámaíró éppen nősülni készül, csinos, jó családból való, aranyos teremtést szándékozik elvenni, és az esküvője napján vidéki kislány állít be hozzá azzal, hogy hozott neki egy színdarabot. Abban a pillanatban beleszeret. De már késő, mert házasodik. A lány a társszerzője lesz, tizennégy éven keresztül együtt dolgoznak, de a szerelem nem teljesedhet be, mert az író tisztességes ember, és nem csalja meg a feleségét. Aztán elválik, a lány is szakít a barátjával, és végül egymáséi lesznek. Fanyar hepiend ebben a romantikus love storyban. Leginkább Molnár Ferenc vígjátékaira emlékeztet.
| hirdetés
 |
|
Mindig érdekes, amikor olyan színészek játszanak ilyen könnyed darabokban, akik ritkán láthatók hasonlókban. Ez rosszul is elsülhet, de jól is. Kicsit olyan, mint amikor kiszabadul a szellem a palackból, és sok súlyos dráma után a színészek szinte viháncolni kezdenek a színpadon.
B. A.: Amikor fölhívtam Tóth Ildikót, hogy játsszon ebben a darabban, azt felelte, hogy szívesen, de ő nem szokott ilyet csinálni. Mondtam, hogy én sem szoktam ilyet csinálni, de éppen ez az érdekes. Ugyanolyan komolysággal, alapossággal próbáljuk a darabot, mintha Csehov vagy Ibsen lenne.
Ennek meglehet az a veszélye, hogy „eldrámáztok” egy könnyed vígjátékot.
B. A.: Nem szeretnénk „eldrámázni.” Ez egy remekül megírt darab, poénokkal, váratlan fordulatokkal, szórakoztató és vicces. Szervét Tibor, Tóth Ildikó, Takács Katalin, Létay Dóra, Csankó Zoli játsszák, régi és nagyszerű kollégáim, ők a garancia. Hitelesen és pontosan kell játszani, nem szabad viháncolni, viszont tilos unalmasnak lenni. Füzér Anni díszlete és jelmezei eleganciát sugároznak.
Ha azt mondom, hogy a Radnóti Színház idei évadjából szintén egy könnyed produkciót, a Naftalint tartom a legjobbnak, akkor nagyon dühös leszel?
B. A.: Ellenkezőleg, örülök, hogy a közönségsiker kritikai sikerrel párosul. Együtt kell nézni a repertoárunkat. Az Oidipusszal, a Boldogtalanokkal, A kriplivel, az én Radnóti-estemmel.
A kriplit persze, hogy jobbnak tartom, mint a Naftalint. De az elmúlt szezon bemutatóiról beszélek.
B. A.: Idén bemutattuk a Bárány Boldizsár című gyerekelőadást is, azt nem tudom, láttad-e?
Bizony, nem.
B. A.: Tessék bepótolni! Huszonöt előadást játszottunk már belőle. A Radnóti repertoárjának két széle van, a Zsótér Sándor által rendezett Médea és az Anconai szerelmesek például egy időben mentek. És most együtt látható a Boldogtalanok meg a Naftalin.
Mind többen mondják, hogy a Radnóti már nem a régi. Nem olyanok az előadások, mint a Ványa bácsi, a Háztűznéző vagy akár az Anconai szerelmesek idején.
B. A.: Azt is mondják, hogy ez a Bóta Gábor már nem az a Bóta Gábor. Változunk. Visszafelé nézve minden sokkal szebbnek tűnik. Volt olyan könnyedebb előadásunk, a Karnevál végi éjszaka, ami kevésbé sikerült, hamar le is vettük a műsorról. Az Anconait kétszázszor játszottuk, úgy látom, a Naftalinnak is van esélye erre. Sokat dolgoztunk vele. A Romantikus komédiát is közel két hónapig próbáljuk. Rengeteg munkát kell beleölni egy színdarabba, hogy könnyed és elegáns legyen. A könnyű műfaj nehezebb, mint gondolnád – mondja a darab főhőse.
|
vissza |
|
|
| |