Interjú
Szörényi hattyúdala
2010-11. szám / Kiss Péter
Búcsúzik a színpadtól a magyar beatzene apostola, Szörényi Levente. December 28-án utoljára ad önálló nagykoncertet a Papp László Budapest Sportarénában. Szerencsére nem csak „csillogó, fekete lemezeken” énekel tovább, mint az egykori rockfenomén, Little Richard.
65. születésnapi partidon a régi haverok, a politika nagyágyúi és a művészeti élet kiválóságai sorban álltak, hogy gratuláljanak. Miképpen sikerült „átvészelned” az estét?
Sz. L.: Remekül. Rég voltam ekkora társaságban. Hosszú évek óta, ha nem is teljes elszigeteltségben, de viszonylagos magányban élek. Talán ezért is jól esett mindenkivel váltani egy-két mondatot. Legutóbb a 60. születésnapomon, előtte pedig az 50.-en volt hasonló felhajtás. Öt-tízévenként „ki lehet bírni”.
Milyen különleges ajándékokkal leptek meg?
Sz. L.: Kaptam például egy Bercsényi-klub belépőt a hatvanas évekből, ahol valaha felléptem, s szintén kuriózum egy ősrégi, töredezett keretbe foglalt, eredeti Kodály-aláírás. Meglepő fordulat a méregdrága italok terén, hogy az ajándékozók fele magyar pálinkával kedveskedett.
Viszonzásul saját termesztésű borodat kínáltad.
Sz. L.: A 2006-os évjáratú Balaton-felvidéki olasz rizlinget, két rekesszel hoztunk belőle a Kárpátiába.
Milyen helyet foglal el a borászat az életedben?
Sz. L.: Hobbi szinten csinálom, de nem félvállról. Tavaly megoperálták a bal vállamat, most már nem tudok kapálni, de addig nemcsak kapáltam, hanem minden munkát elvégeztem, amit a szőlő megkívánt. Ám a metszést meg a szüretet nem hagyom ki. Gyönyörű helyen, a Káptalantótihoz tartozó hegyoldal nyugati lejtőjén van a szőlő, a Csobáncot látom a házunk tornácáról.
Kik jelentik mostanában a társaságot számodra?
Sz. L.: A családon kívül van egy múzeumi munkatársi kör, akikkel hosszú hónapok óta összejárunk. Gigantikus könyvkiadványt szerkesztünk a Pilisről. Hetenként egyszer találkozunk, s miután nem lehet minden szerdán zsíros kenyeret enni hagymával, bevállaltam a szakács szerepét. Szeretek főzni, de csak társaságnak érdemes.
Mint ős-Illés-rajongó, engedd meg, hogy lírai húrokat pengessek. Mégiscsak furcsa belegondolni, hogy a jövő évtől már „csillogó fekete lemezeken” énekelsz.
Sz. L.: Azért én még élek. És nem csak csillogó fekete lemezeken lehet majd meghallgatni, mint Little Richardot. Minden előadó maga dönti el, mikor lép le a színről. Minden hivalkodás nélkül elmondhatom, hogy többszörösen hálás lehetek a sorsnak, mert a Jóisten a tenyerén hordoz mind a mai napig. Eddigi életem és pályám nemcsak sikerekben gazdag, hanem vállalásokban és teljesítésekben is. De fel kell ismerni a korlátokat.
Ez a műfaj – számos példa bizonyítja – kortalan.
Sz. L.: Elméletileg igen. Azonban nem lehet visszaélni az évek múlásával. Még pislákol bennem a vágy, hogy gitár legyen a kezemben, lássam a közönséget, s ezt a hangulatot átéljem még egyszer. Remélem, nem későn. | hirdetés
 |
|
Az ember annyi idős, amennyinek érzi magát. Te hány évesnek érzed magad?
Sz. L.: Hatvanötnek biztos nem. Hiszek abban, hogy a lélek irányítja a folyamatokat. Ha a lélek kiegyensúlyozott, akkor a szervezet is. De ha a dolgaid nincsenek rendben, akkor a lélek emészti a testet.
Milyen célok vezérelnek egy olyan valakit, mint te, aki előadóként, zenészként és zeneszerzőként szinte mindent elért, ami ezen a pályán megadatik.
Sz. L.: Egy „háromlábú sámlin” ülök, mert az nem borul, mint a négylábú szék. A fősodor a szakma. Remélem, egy-két színpadi alkotásban megnyilvánulok, mint zeneszerző. Második a család, amely szinte önmagában kitölti az életemet, s olyan erőt ad, hogy el nem tudom mondani. Tündér kis unokám látványa hihetetlen energiákat szabadít fel bennem. A harmadik dolog a Pilissel kapcsolatos. Szeptemberben lesz tíz éve, hogy hivatalosan létrehoztam a Holdvilágárok Alapítványt. Azóta folynak a Holdvilágárok felső szakaszán a régészeti kutatások. Ehhez kapcsolódik végül is, hogy egy több száz oldalas könyvet állítunk össze, amelynek munkálatai a vége felé járnak. Címe: Legendák és valóság a Pilisben.
Milyennek képzeled a hattyúdalt? Nosztalgiázó, könnyes vagy egy jókedvű bulinak?
Sz. L.: Amikor az ember a műsort összeállítja, lehet hatáselemzést végezni. De ki a fene tudja megjósolni, hogy mi lesz a végén, az Illés-blokknál, amikor velünk, élőkkel együtt zenél – óriáskivetítőkről – a színpadon Pásztory Zoli és Illés Lajos.
Örs fiad is színpadra lép?
Sz. L.: Az első részben kíséri a három szólólemezem nótáiból, illetve a Fonográf-dalokból készült válogatást. A koncert középső harmadában színpadi műveimből hangzanak el részletek, azokat nyilván nem én énekelem, hanem olyan kiváló előadók, mint Miller Lajos, Kiss B. Atilla, Simon Boglárka és Feke Pál – A Társulat közreműködésével.
S a koncert harmadik részében „újra itt van a nagy csapat”. Komoly felkészülés előzi meg december 28-ai estét?
Sz. L.: Hát hogyne! Több hónapig kell rágyúrnom – minden tekintetben. Fontos, hogy bőrkeményedések legyenek az ujjaimon, mert anélkül nem lehet gitározni, és a torkot is fokozatos terhelés alá kell tenni.
Nyilván nehéz volt döntenetek, mely dalok hangozzanak el az Illés-életműből.
Sz. L.: Miután ez az én szólókoncertem, alapvetően a saját vállamra vettem ezt a terhet. Úgy választottam ki a nótákat, hogy teljes keresztmetszet legyen, a kezdetektől a lezárásig.
Mintha a próféta szólna Bródy egyik szövegében, amikor azt énekled: „de jó lenne, ha érezném, hogy túlél engem néhány dal”.
Sz. L.: Az már most biztos. Inkább azzal küzd az ember, hogy még él.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
