PM Online | Könyv

Füzi László Petőháza és Fertőszentmiklós között nőtt fel, a házuk a két falut összekötő úton állt. Mindkét faluban élt, s egyikben sem. Világok határán élt,

nagyszülei, szülei és az ő nemzedékének határán, falu és város határán, játék és munka, odatartozás és elszakítottság, a föld és az értelmiségi lét határán. Egy olyan világ szétbomlását kísérte végig, amellyel a huszadik század sürgető történései két generációváltás során végleg, visszavonhatatlanul és elkerülhetetlenül leszámoltak, s amelynek sok-sok évszázados múltjából már csak az emlékek maradtak rá a később érkezőkre. A közösség és a föld – minden nehézség ellenére becsülettel vállalt – kötöttségei, az egymáshoz és a természethez fűződő közvetlen és szoros kapcsolat, a közös sors kétségek nélküli elfogadása és a munka – mint az egyetlen lehetséges választás – tisztelete már csak azok számára alkothat kikezdhetetlen valóságot, akik látták nagyszüleiket, szüleiket ebben a valóságban élni.
Füzi László látta ezt, s Világok határán című, személyes családi történetén alapuló szociográfiai könyvében ezt a valóságot írja meg – s vesz ezzel búcsút tőle. Ahogy ő fogalmaz: „A táj és a gyermekkor mítoszát legteljesebben ebben a könyvben építettem fel, így ez a könyv a legteljesebb búcsúvétel.” A könyv alcíme: „ikerkönyv”, s ez leginkább arra a sajátos szerkesztési elvre utal, amely szerint a szabadabb folyású, személyes hangvételű, egészen bizalmas érzelmekről árulkodó és csodálatosan őszinte, irodalmi stílusban megszólaló visszaemlékezésekhez az író mai ismeretei és tudása alapján olyan megjegyzéseket fűzött, amelyek már-már egy kívülálló szemszögéből értelmezik a felidézetteket. Mindemellett a múlt világa képeken is megelevenedik: hol egy családi jelenet vagy egy emlékezetes focimeccs, hol pedig az események helyszínei tárulnak elénk, mint a könyvtár, a helyi cukorgyár vagy a soproni gimnázium. A finoman nosztalgikus visszatekintés mégsem idealizálja azt az életet, amelynek Füzi a tanúja volt, s amelyből kilépett, mert ki kellett lépnie, hiszen annak korlátai, gyötrelmei és – a huszadik századi történelem fényében – folytathatatlansága is ugyanakkora hangsúlyt kap, mint tiszta és helyettesíthetetlen értékei.