PM Online | Színház

Az ember a cirkuszban leginkább világszámokra vágyik, sosem látott kunsztokra, fergeteges humorra és, mi tagadás, veszélyre. No meg fantáziára. Az utóbbiból van a legtöbb a Francia Cirkuszakadémia Urban Rabbits, vagyis Városi Nyulak című produkciójában,

amit Schilling Árpád rendezett. Dolgozott már cirkuszban, hiszen a HazámHazám című produkciót a Fővárosi Nagycirkuszban láthattuk, a Krétakör Színház előadásában, de az inkább erős pamflet, vásári elemekkel vegyes intellektuális kabaré volt, ami persze kísérletezett a cirkuszi térrel, azzal, hogy körbeülik a játékot a nézők, és hogy a kupola szédítő magasságát is ki lehet használni. De akkor színészekkel dolgozott Schilling. Most viszont olyan végzős artistanövendékekkel, akik kapnak színészi képzést is, meglepően jól mondanak prózát, de ha kell, dalra fakadnak, érzik a gesztusaik, a mimikájuk fontosságát, és valamennyien játszanak hangszeren. Jó, megjegyezhető figurák, fazonok. Nem csillogni, parádézni akarnak, nincs rajtuk flitteres ruha, olykor akár magukba fordulóak, eltöprengenek az artistalét rejtelmein.
Filozófiát csempésznek a porondra, csaknem létfilozófiát. Ez nem azt jelenti, hogy egyfolytában búvalbéleltek, de azt igen, hogy vannak hangsúlyos, jókora csendek, olyan számok, amelyekhez nincs is zenekíséret, csaknem meditatív jellegűek. Külön zenekar sincs, a tizenkét fiú és a négy lány közül bármilyen felállásban képes bárki jóféle dzsesszes hangzású bandává összeállni. Külön kiszolgáló személyzet sincs, mindent a fiatalok szerelnek össze, szednek szét. Egységes csapatot alkotnak, de mindenkinek megvan a külön száma, rendszerint ezzel sem marad magára, a társai közül mindig akad, aki figyeli, segít, ha kell. Jelenetek, szituációk alakulnak ki. Például egy lány fölmászik a kupolába, ott trombitálni kezd, majd úgy ül a trapézon, mint a tyúkok az ólban. Bevackolja magát, és tisztítgatja az instrumentumát. Epekedő srác igyekszik közel férkőzni hozzá. Feltornázza magát a magasba. A nő rá se hederít. A fiú próbálkozik és próbálkozik, míg fel nem tűnik alul egy következő balek, aki szintén epekedne piszkosul, de a másik leinti, hogy nem érdemes strapálnia magát, mert a csaj rajta is keresztülnéz majd. Azért a második balek is csak fölmászik a kötélen, a sorsa azonban valóban hasonló az elsőéhez. Így aztán kicsit vigaszul is kibeszélik a nőket, tárgyalnak a széptevés fortélyairól. Adódik drótkötélen replikázás, bohócos kokettálás a publikummal, kerékpáros üldözés és még temérdek minden. Nincsenek fenemód nehéz produkciók, de Schilling rendezésében van diákos jókedv, ügybuzgóság, lélek és persze tehetség. Nem állítom, hogy egyik ámulatból a másikba estem, de kimondottan jól éreztem magam, a nézők pedig lelkesen ünnepelték a művészeket a Fővárosi Nagycirkuszban tartott vendégjátékon.