RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2018. február 18., vasárnap
Bernadett

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Közérzet
Rendületlenül
2017-12. szám / Fáy Miklós

Ha jól emlékszem, Kenneth Clark idézi Leonardo könyvében az egyik bal kézzel, tükörírással készült följegyzést, hogy az ember mindig vár valamit. Az új évet, a tavaszt, a napsütést, a nyárt, és nem sejti, hogy közben csak a saját megsemmisülését sürgeti. Amikor ezt először olvastam, éppen semmit nem vártam jobban, mint hogy teljenek a napok, menjen az idő, múljon el az év.
Egyenruhát viseltem, szögesdróttal szegélyezett falak között laktam, és mindennap dühöngtem, hogy ilyesmivel kell eltöltenem az utolsó „tizen”-nel kezdődő életévet, de azért olvasni néha lehetett, és olvasás közben rá lehetet jönni, hogy Leonardónak igaza van. Fölösleges úgy élnünk, hogy a jövőt várjuk, amikor majd minden jóra fordul, mert közben elveszítjük a jelent.
Épp az évnek abban a szakában járunk, amikor nem szeretjük a jelent. Már ha nem vagyunk épp műkorcsolya-bajnokok és hivatásos síelők, hómunkások és gázszerelők. Lement minden, amit a télben szeretni szoktunk, megvolt a karácsony, mögöttünk a nagy összejövetelek, ajándékozások és bölcs beszélgetések, és hajlamosak vagyunk azt képzelni, ilyenkor csakis arra való a tél, a hideg meg a sötét, hogy észrevegyük a tavasz hiányát. Hogy folyton azon járjon az eszünk, mennyire vidám lesz majd kiskabátban járni, világosban érni oda a színházba, pedig még el is késünk, az utcán ülve inni meg a kávét. Csak ha most nem állítjuk át a fejünket, ha most belemegyünk abba, hogy a jó majd a jövőben jön el, akkor maga a jövő nem fog eljönni, márciusban a májust várjuk, májusban a szabadságot, a szabadság alatt az évad kezdetét, aztán megint január lesz, csak eggyel több az évek száma. Felhúzott kis játékegerekként futunk pontról pontra, helyszínről helyszínre, feladatról feladatra, aztán egy szép nap azt vesszük észre, hogy nahát, minden mögöttünk van, ez volt az életünk. Nem volt éppen csúnya, nem volt szép se, nincs vele semmi baj, csak mintha már mögöttünk volna.
hirdetés

Nyilván nem lehet ez ellen semmit sem tenni. Vagy csak annyit, hogy nem várunk semmire és senkire, ülünk, állunk, vagyunk, Máté Péter-dalokat dünnyögünk az orrunk alatt. Most élsz, most örülj, hogy szép a nyár. Most örülj, hogy csúnya a tél. Éljen a hideg. Éljen a sötét. Éljen a nyirok, a jeges eső, ami a gallérunk alá csöppen az ereszről. Éljenek a rossz koncertek és az unalmas színdarabok.


vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor