RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2022. július 6., szerda
Csaba

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Közérzet
Halhatatlan halandók
2021-11. szám / Fáy Miklós

Az antik Rómában vidáman kezdték az évet, a tavasszal indult az új év, március volt az első hónap. Ennek lettek maradványai és bizonyítékai a mostani hónapneveink: szeptember, október, november, december. Vagyis: hetedik, nyolcadik, kilencedik, tizedik. Kettő hiányzik, vagyis át­csú­szott oda, ahol ma már az új évet tartjuk, ékesen bizonyítva, hogy minden csak szokás és meg­szo­kás kérdése, akármikor kezdhetünk új évet vagy új életet.
Ez, persze, még nem ok arra, hogy ne ragaszkodjunk a szokásainkhoz, és hogy az eggyel nagyobb évszámot csak januártól kezdjük el írni. December ennek megfelelően a számvetés ideje, ezt akartuk, ezt reméltük, ez lett belőle. Ezt veszítettük el egy év alatt. Közös ismerősöket, már úgy értem, az emberiség nagy, közös ismerőseit, nemzetközi művészeket. Például a holland karmestert, Bernard Haitinkot, akinek ezt a nagy, csillogó és felfokozott egót igénylő foglalkozást és pozíciót sikerült csillogás és egománia nélkül betöltenie, amennyire csak lehetett, a zenére és a lényegre koncentrálva. Nagyjából erről is szóltak a nekrológok világszerte a nagy napilapokban, elismeréssel és csodálattal adózva a nagy öregnek, aki még ezt a nagy öreg pozíciót sem akarta betölteni, kilencvenévesen, két évvel a halála előtt visszavonult.
Az általam olvasottak között mégis a leginkább meglepő egy angol újságban jelent meg. A lap ha­gyo­má­nyainak megfelelően a gyászszöveg végére odatették, ki is az, akit gyászolunk, név, foglalkozás, születési és halálozási év. A nekrológ végén ezúttal, némileg meglepő módon, két név szerepelt, ugyanis időközben nemcsak a nekrológ tárgya, de az írója is meghalt, még csak nem is a minap, már két évvel korábban. Nincs ebben voltaképpen semmi különös, a nagy, nemzetközi lapok előre megírják az idős hírességek gyász­je­len­tését, hogy amikor bekövetkezik a sajnálatos esemény, csak be kelljen nyúlni a fiókba, a köz­pon­ti számítógép memóriájába, és előhúzni onnét az előre elkészült szöveget.
hirdetés

Nekem ez az eljárás kicsit túlságosan is józan, mintha senkinek nem jutna eszébe, hogy bármikor föl lehet találni az örök élet elixírjét, vagy János vitézként meg lehet találni a kék tavat, melyből az élet vize árad, és bele lehetne dobni a Bernard Haitink hamvaiból kinőtt rózsát. Igaz, ők Kacsóh Pongrác művét aligha is­mer­ték. Mindenesetre az ember elkezd agyalni azon, mi történne, ha valakik kölcsönösen megírnák egymás nekrológját, előbb megjelenne az egyiküké a másik tollából, majd fordítva. Aztán az újságok előre el­ké­szí­tenének mindenféle cikket az elkerülhetetlennek ítélt eseményekről. Az újságírás, amely természeténél fogva a múlttal foglalkozik, mi történt tegnap, vagy mi történt egy órával ezelőtt, egyszerre a jövő művészete lenne. Ma is a holnapra gondolna, decemberben is a januárra, szilveszterkor a boldog új évre.

vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor