Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

 
 
Nyomtatható változat
Ajánló
Voltam Ibojka
2018-10. szám

Presser Gábor és Oláh Ibolya első közös kiadványa Voltam Ibojka címmel október 7-én jelent meg a Helikon Kiadó gondozásában. A kötet megjelenését a kiadó Presser Gábor 1507. koncertjéhez időzítette, így először a koncert közönsége vásárolhatta meg.

Az Aréna-beli nagykoncerteken Presser egyik vendége volt Ibolya is, ahol előadták a címadó, Voltam Ibojka című szerzeményt is.
Presser Gábor 45 éves színházi múltja során még soha nem írt egyetlen énekesre szabott színpadi estet. Most megtette. Oláh Ibolya karaktere, sorsa és tehetsége inspirálta őt a 28 dalból álló est anyagának megírására. Saját szövegei mellett helyet kaptak a történetben Erdős Virág, Kántor Péter, Parti Nagy Lajos, Sztevanovity Dusán, Varró Dániel, Závada Péter, Borbély Szilárd, Szép Ernő és Fejes Endre versei is. A dalok inspirálta, gyönyörű kiállítású művész-kötetben a dalszöveg-versek mellett a kortárs szerzők, illetve a dalok felvételénél közreműködő vendégművészek gondolatai, Ibolyának-Ibolyáról szóló üzenetei is helyet kaptak. A könyvhöz CD-melléklet tartozik, melyen a színpadi est teljes anyaga szerepel.

Presser Gábor – Oláh Ibolya: Voltam Ibojka
Helikon Kiadó, 2018
64 oldal + CD / 3999 Ft

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor