Interjú
Csupó Gábor
2008-44. szám / Gulya István
A Hollywoodba elszármazott Csupó Gábor (Rugrats – Fecsegő tipegők, Híd Terabithia földjére) rendhagyó új rajzfilmjében
 a tengerentúlra emigráló kelet-európaiakról mesél. A bemutató előtt egy pesti teaházban szűrtük össze a levet.
Az új rajzfilm címe Immigrants – Jóska menni Amerika! Kissé nyakatekert a cím, de legalábbis furcsa névadás.
Cs. G.: A film eredeti címe Immigrants, „bevándorlók”, és emellé azért kapott itt egy magyar alcímet, hogy a hazaiak érezzék, van valami közük hozzá, mert egy magyar kivándorlóról szól, aki Amerikába megy.
Viszonylag sok mozi készült erről a témáról. Miben más a tiéd?
CS. G.: Ez nem egy gyerekeknek szóló rajzfilm, hanem a tinédzsereknek, felnőtteknek szántuk, ezért is mertünk olyan témákba belevágni, amik kicsit rizikósabbak. Például olyasmikről is szó van benne, hogy hogyan lehet könnyen pénzt szerezni, vagy minél gyorsabban elkapni a csajokat. Lényegében arról a küszködésről szól, hogy miképpen lehet fennmaradni egy belterjes, „cápafajta” társadalomban, ami igazából ki akarja használni az olyan egyszerű embereket, mint amilyenek a filmben szereplő bevándorlók is.
Te is megtapasztaltad az emigráció élményét, mennyire személyes a film története?
Cs. G.: Nekem más volt a helyzetem, és a filmbeli karakterek sem az én közegemből valók, azaz távolról sem filmes-rajzfilmes szakemberek, művészlelkek. Inkább az egyszerű emberek sorsát próbáltam vázolni. Az érdekelt, hogy a főszereplők minél hétköznapibb figurák legyenek, ugyanakkor azt akartam, hogy tele legyenek nagyon is egyedi tulajdonságokkal.
Milyenekkel? | hirdetés
 |
|
Cs. G.: Olyanokkal, amelyek – annak ellenére, hogy naivak, sokszor gyerekesek és igazából csak a hülyéskedésen, a pénzen meg a csajokon jár az eszük – teleszív, igazi emberekké teszik őket. Már az egymás iránti barátságuk is egy érdekes viszony: hogy pont egy magyar és egy orosz költözzön össze, méghozzá Amerikában. Persze, minket az írókkal épp ez érdekelt, hogy hogyan tudjuk kibányászni az ebből a helyzetből adódó konfliktusokat. És a végén, ugyebár, annak ellenére, hogy nem egy szabványos barátságot látunk, de érezzük, hogy valahogy mégis megszeretik és segítik egymást, és ezáltal könnyebben be tudnak illeszkedni ebbe a társadalomba.
Ez a film itt készült, Magyarországon?
Cs. G.: Nem, Amerikában animáltuk, a gyártási költségék hetven-nyolcvan százaléka onnan jött, itt, Pesten az utómunkákat végeztük, a keverést, az összes hangot és zenét – és természetesen a magyar szinkront. Mindent, amit a „final mix” jelent, itt csináltunk.
A szakember-gárda minősége miatt dolgozol magyar kollégákkal, vagy azért, mert Magyarországon olcsóbb?
CS. G.: Mind a kettő. Itt nagyon jó szakembereket lehet találni, és kevesebb pénzből be lehetett fejezni a filmet. Nem beszélve arról, hogy még mielőtt Amerikában a munka végére értem volna, aláírtam egy szerződést Kálomista Gábor cégével (a Megafilmmel – a szerk.), hogy ők fogják befejezni a filmet.
Nemrégiben egy teljes filmet, méghozzá egy élőszereplős produkciót forgattál itthon.
Cs. G.: Igen, tavaly rendeztem itt egy filmet, egy angol produkciót, olyasmit, mint amilyen a Híd Terabithia földjére volt. Ez szintén egy családi mozi, egy Angliában igen népszerű mese-könyv, Elizabeth Goudge The Little White Horse című regénye alapján született. A film most még több címen fut, vagy The Moon Princess, vagy The Secret of Moonacre lesz a végleges változat (a főszereplők: Ioan Gruffudd, Natascha McElhone – a szerk.). Angliában a Warner Brothers mutatja be jövő februárban, és a tervek szerint itthon is ekkortájt tartják a bemutatót, de még nem tudom, milyen címen.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
