Aki a 80-as évek közepén már teljes öntudattal szemlélte a Magyar Televízió által sugárzott meséket, talán még emlékszik Grétire,
 a németjuhász kislányra, aki Bánsági Ildikó hangján mesélt az akkori gyerekeknek élete ügyes-bajos dolgairól, zűrzavarairól és a kutyalét egyáltalán nem könnyű, de cseppet sem reménytelen viszontagságairól. Bevallom, engem, akkori 10 évesként lenyűgözött az a világ, amelyben az emberek csak halandzsanyelven kommunikálnak, a négylábúak viszont szofisztikált, humoros és kutyalogikával kikezdhetetlen fejtegetésekre képesek az emberinek vélt beszéd nyelvén. Még szép, hogy az ember van a kutyáért, és nem fordítva! Bizony, bizony, a hatalmas családi ház úrnője – még ha ez nem is mindig látszik, s olykor-olykor sajnos némi magyarázatra szorul – Gréti, a benne lakó kétlábúak pedig a személyzet: a szakácsnő, a komorna és a sofőr, aki mellesleg szabadidejében kutyaól-barkácsolással múlatja azt a drága időt. Együgyű lelkek! Nevetséges, hogy mennek el még a rókanyomok mellett is, amelyet még egy kölyökpincsi is megérez. Ugye, nem értitek őket, kutyák, gyerekek? Ne is csodálkozzatok! Ki érti az embereket? Nepp József kedves kis rajzfilmjéből, ha őket nem is, legalább a kutyákat jobban fogjuk érteni.
|
vissza
vissza a lap tetejére
