Kritika (3)
Éjjel a parton
2008-45. szám / Kőhegyi Ilona
Az eddig leginkább televíziós munkáiról ismert George C. Wolfe egy jól funkcionáló melodrámát rendezett. Van itt minden,
 amit a műfaj megkíván: romantikusan elhagyatott ház, mezítlábas séta a tengerparton, dúló vihar, heves érzelmek… A főszerepben két magányos lélek, akik összezártságukban természetesen nemcsak önmagukra találnak rá, de egymásra is, a kint dúló viharok közepette. Richard Gere őszen is sármos, Diana Lane-en pedig egyáltalán nem fogott az idő. Örök nő – így szokás az ilyet mondani. Hát lehet-e nem örülni, amikor két ilyen szép ember végre enged az érzéseinek, rendezi sorait és szembenéz a feszítő problémákkal. Ugye, hogy nem?! A végén persze – műfaji előírás – facsar a szív, mert az élet már csak ilyen, különösen a moziban. Még szerencse, hogy legalább a vadlovak végigdübörögnek a tengerparton. Szépek a lovak is, futásuk lírai verset érdemelne. Sok ilyen látványos és gyönyörű pillanata van a filmnek, de csak egy igaz van közöttük. Scott Glenn alakítja a feleségét gyászoló, idős, vidéki férfit. Neki, egy mellékszereplőnek köszönhetjük ez az igaz pillanatot; azt, amikor a tragédiától gyötört férfi felesége szeme színéről kezd mesélni.
Éjjel a parton
Nights in Rodanthe
Amerikai, feliratos film | hirdetés
 |
|
Rendező: George C. Wolfe
Főszereplők: Diane Lane, Richard Gere
97 perc
Forgalmazó InterCom
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
