Impresszum | Előfizetés  
  2024. május 4., szombat
Mónika, Flórián

 
 
Nyomtatható változat
Kritika (3,5)
CarmenCET – Operaház/Thália Színház
2008-47. szám / Bóta Gábor

Amikor meghallottam, hogy lerövidítik a Carment, hogy a fiatalok számára is jól befogadható legyen, azt gondoltam, hogy mindenki menjen a fenébe,
aki ebben részt vesz. Miért kellene bármit is zanzásítani, szimplifikálni, inkább arra kellene rávenni valamennyiünket, hogy próbáljuk befogadni, élvezni a bonyolultat, a kifinomultat, a sokrétűt. Az indokok szerint a Magyar Állami Operaház – amely az Erkel bezárása óta monomániásan a Thália Színházban vendégeskedik – produkciójában a fiatalok befogadóképességét vették figyelembe. Ehhez képest a második szereposztás premierjén csekély számban látni fiatalt. Talán inkább turista-verziónak tarthatnánk, egy kis könnyű, gyors operanézés, és utána lehet még egy nehezet vacsorázni. De a helyzet mégsem ennyire egyértelmű, mert a két főszereplő remek. Mester Viktória lerúg magáról minden nyűgöt, és tényleg eljátssza a Carmen lényegét, valóban szabad. Nincs szüksége hozzá műszempillákra, kasztanyettára, lobogó szoknyára, ezek nélkül is erotikus, vadító, tántoríthatatlanul elszánt. Persze bosszantó, hogy neki is, ahogy mindenkinek, a Thália Színház vacak akusztikája elnyeli a magas hangjait. Jó lenne őt az egész szerepben látni, más változatban egyébként énekelte az Operaházban. De így is végigél egy sorsot, színészi szempontból is kiváló, valószínűleg mindegy, hogy farmerben vagy korhű jelmezben látjuk, hogy a koreográfus Ladányi Andrea előírt-e neki néhány abszurdnak ható, kitekert mozdulatot, ő szenvedélyes, ezerszínű és őrjítő. Jó partnere Nyári Zoltán Don José szerepében. Szikár, magas, konokul kitartó, hiába oda már Carmen iránta való vonzalma, nem szűnik lángolni.
A nyilván az akusztika remélt javítása miatt az énekesek mögé került zenekar végletesen leszűkíti a teret, intenzív, test közeli, életveszélyes összecsapásokat tesz lehetővé.
hirdetés

A cím is mutatja – a CET, a Central European Time rövidítése –, hogy közép-európai verzióról van szó, ami annyit tesz, hogy ez egy mai göncökben, hétköznapi gúnyákban játszott előadás. Haja Zsolt torreádorként átüt őerejű hangjával biztosan birkózik meg az akusztikával, de a jelmeztervező Daróczi Sándor olyan feszes inget adott rá, ami meglehetősen előnytelen, és éppen hogy nem férfias. Herczenik Anna Micaela szerepében tiszta tekintetű, Joséért rajongó, hátizsákos lány, hanggal kevésbé győzi, mint a többiek. A kórus igazán nem lefúrt lábú, sokat mozog, bár az eléggé röhejes, amikor az utolsó jelenetben a tagjai négykézláb másznak be, és mindehhez még egy vörös rongyot is buzgón ráznak, mint egy hetvenes évekbeli, túlbuzgó amatőr előadásban. Török Géza karmesterként felpörgeti a tempót, a publikum jelentős része végül hevesen tapsol és ünnepel, néhányan utálkoznak. Telihay Péter rendezése szélsőséges véleményeket vált ki.

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor