Kritika (3) Craft & Design – Irányok, utak a kortárs magyar iparművészetben 2008-50. szám / Csejtei Orsolya
Elöljáróban tisztázzuk: craftnak nevezünk mindent, ami egyedi, kézműves jellegű és kis sorozatban gyártott, dizájnnak pedig csupán a sorozatgyártott, ipari formatervezést. S mivel manapság a „craft” szó szinte benne sincs a hazai átlagember aktív szókincsében, úgy gondoltuk, nem árt, ha a kiállítást segítségül hívva mi is szólunk néhány keresetlen szót a „craft” szó érdekében…
A kiállítás azonban túl sok segítséget nem nyújt e tekintetben. Bevallom, számomra a dizájn továbbra is az, ami eddig volt: egyedi formatervezés, függetlenül attól, hogy milyen szériában gyártották, s hogy ipari célból készült, terveződött-e. Persze, a kiállításnak valójában nem célja, hogy tisztába tegye a két fogalom körüli, laikus zűrzavart, inkább csak merít egy nagyot a kortárs magyar iparművészet tengeréből (inkább tavából), és egymás hegyére-hátára zsúfolja az abszolút unikális, egyetlen példányban legyártott craft-ékszereket, dizájn-székeket, konzervatív és elszállt textileket, kerámiákat, grafikákat, ruhakölteményeket és az iparművészet egyéb egykori és mai remekeit. Olyan ez kicsit, mintha a kortárs magyar iparművészet jelen kori útjai helyett inkább retrospektív tárlatot rendeznének a „korosodó”, már sok mindent látott kortárs iparművészetnek, melyből éppúgy fennakad a merítőhálón Lajta Béla 1900-as széke, Réber László illusztrációi, a Malév-uniformis, a bűvös kocka és a fabulonos flakon, mint egy Zsolnay-teáskanna, Vasarely sakkja vagy Pálmai Balázs állatokat mintázó, óvodai kisszékei. A koncepció, mely szerint a tárgyak egyrészt egy kort, korszakot dokumentálnak, másrészt megmutatják a hazai iparművészet legfőbb, még ma is tetten érhető irányait, alapvetően izgalmasnak ígérkezik, sőt, a tárgycsoportok szerinti kategorizálás is érdekesebbnek hangzik a kronológiánál (történeti kiállítás lévén ez is adhatta volna magát), a végeredmény valahogy mégsem tükrözi a kiírt koncepciót. Annak ellenére, hogy az Iparművészeti Múzeum zsúfolásig telt kerengőjében biztos, hogy mindenki talál magának egy-egy olyan tárgyat, melyért érdemes akár órákon át böngészni az alkotások között, a kiállítás mégsem igazán látogató-marasztaló. Kicsit olyan, mint valami hungexpós vásár, ahol csak a műfaji sajátságuknál fogva szerencsésebb és finomabb ékszercsodák, vitrinbe zárható egyéb apróságok tudnak igazán élni és megélni a tárgyak (mégis inkább!) tengerében. De rendben, értjük mi a csíziót, s megértjük azt is, hogy az efféle történeti szemlélet mennyiséget kíván. Így viszont jól jönne, ha a tárlat kevéssé apellálna a befogadó szubjektív műélvezetére, s a nevek és évszámok megadásán túl az informativitásra (ha dizájn, ki gyártotta, kinek készült…) helyezné a hangsúlyt. Zsúfoltságban ugyanis nem megy jól a műélvezet.
Iparművészeti Múzeum
Január 11-ig
Egy-két Pesti Műsor-kedvenc, nehogy eltűnjenek a sok száz craft- és dizájntárgy között. Ha már a szubjektív műélvezet a lényeg:
1) Mezei Gábor anyaszéke a hetvenes évekből. Népies gyökerű, egyedi és különleges forma, Kozma Lajos világát idézve. | hirdetés
|
|
2) Pálmai Balázs: óvodai kisszékek. Nyúl, malac, macska, boci, elefánt és birka, le- és feltépőzárazható farkakkal.
3) Király József székei. Az általános formakultúra időtállóságának bizonyítékai.
4) Ekler Dezső kávés-, teáskészlete. Azon kevés tárgyak egyike, melyet a látványon túl a gyártója is népszerűsít: Alessi!
5) Rózsa Béla: Mágneses gyűrűk 2007-ből. Fémeleműek hátrányban…
6) Kilian DAX. Theseus trónja 1999-ből
|
vissza |
|
| |