Interjú
Másképp ugyanaz
2008-50. szám / WG
A pécsi GumiZsuzsi zenekar legénységét férfiak adják, a vezetői posztot viszont egy hölgy, a két évvel ezelőtt szólóban már bemutatkozott Takáts Eszter
 tölti be. Őt kérdeztem viccesen különös nevű zenekaráról és annak hasonlóan viccesen különös című (Kaucsuk Suzie) első lemezéről.
Mióta létezik a zenekar?
T. E.: Hivatalosan 2005 óta. Abban az évben nyertem a Rövidtáv című lemezem elkészítésére az NKA-n keresztül támogatást (PANKKK). Addig jobbára csak szólóban, illetve a Tea Culpa nevű duó formációban léptem fel. A GumiZsuzsi aktívan részt vett a szólólemezem elkészítésében, néhány számot a fiúk hangszereltek. Aztán együtt maradtunk. Eleinte nem voltak meg az arányok, nehezen szoktam meg a zenekarban zenélést. Más ez, mint dobgitározni, más a funkciója a hangszeremnek is. Itt egyébként inkább elektromos gitáron játszom. Aztán egy év kellett, amíg kialakult az együttes hangzása, amibe két fúvós is besegített. Idén ismét pályáztunk lemezre, és össze is jött.
Kik a társaid? Én csupán Kerekes Kornélt ismerem, akivel rendszeresen fellépsz duóban is. A többiekkel hogyan jöttetek össze?
T. E.: Kornél, aki itt basszusgitáron játszik, már a Pavilonban is együtt zenélt velem 2000-től 2003-ig. Azóta se szakadtunk el egymástól, nagyon régen ismer engem és a számaimat is. A szólógitáros Reiner Ágostont és a dobos Zentai Pétert egyszerre ismertem meg, akkor, amikor egy hosszabbra nyúlt külföldi tartózkodás után hazatértek. Ők igazi veteránoknak számítanak a pécsi könnyűzenei életben. Volt egy zenekaruk, a Mindig más, a GumiZsuzsi további két tagja is ennek az együttesnek a zenésze volt. Molnár András billentyűzik és vokálozik. Őt máshonnan is ismertem: egy ideig mindketten tagjai voltunk a Pécsi Kamarakórusnak (ő a mai napig). Iványi Szabolcs ütőhangszeren, szólógitáron játszik és vokálozik, ő csatlakozott hozzánk utolsóként. Az nagy előny volt, hogy a fiúk már mind játszottak együtt, így jól ismerik egymást.
Ki az a GumiZsuzsi, vagy ahogy a lemez és a dal címe is mondja: Kaucsuk Suzie?
T. E.: A GumiZsuzsi tulajdonképpen egy fogalom, az emberi közöny, felületesség és felszínesség szimbóluma. Akármelyikünk lehet ő, te, én, attól függ, mit dob a gép, milyen szituba sodor az élet. A GumiZsuzsi egyfajta lázadás az emberi felületesség ellen. Egy ilyen szituációban az ember csupán tárgy, legyen szó párkapcsolatról vagy szexről, munkahelyről vagy egy bevásárlóközpontról. Erről is szól a címadó szám, az emberi személyiség védelméről, ámen.
A GumiZsuzsi mennyire szól rólad, mennyire személyes ügy a szólómunkádhoz képest?
T. E.: Egyfelől legalább annyira személyes. Másfelől pedig abban mindenképpen eltér, hogy itt a többiek véleménye is meghatározó a döntésekben, a végeredmény így közös munka eredménye. Együtt forrasztottunk össze valamit azokból az alapanyagokból, amiket évek alatt gyűjtöttem össze magamban. Ez persze nem jelenti azt, hogy szólóban nem adom elő a számokat.
| hirdetés
 |
|
Melyiket szereted a jobban, a zenekarozást vagy a szólót?
T. E.: Mindkettőt szeretem, sőt, mindhármat. A szólóban az a kihívás, hogy minden rajtam múlik. Egyedül kell megcsinálnom a hangulatot egy-egy koncerten, ami sokszor jól megizzaszt. Aztán ott a duónk Kornéllal, ami néha már inkább egy performanszos kavalkádra emlékeztet, nagyon érezzük egymást a színpadon, eléggé összeszoktunk. A zenekar meg nagy összmunka, abban ez a kihívás. Egyébként nem állítok fel köztük hierarchikus sorrendet. Miközben már belekezdtem a következő szólólemezembe, a GumiZsuzsi lemez visszajelzéseit is nagyon várom.
Szólóban elég sikeres vagy. Miért van szükséged a zenekari felállásra?
T. E.: Kétféle zenész van. Az egyik eleve hangosan kezd zenélni, bandában játszik, de később lecsendesedik, és kipróbálja az akusztikus verziót. A másik egyedül kezdi, akusztikus zenészként, aztán később érdekelni kezdi a hangoskodás is. Hát ez vagyok én. Alapvetően akusztikus zenésznek tartom magam, de a megfelelő muzsikusokkal mindig is jó volt nagyokat együtt zenélni. A GumiZsuzsiban azt szeretem, hogy kitombolhatom magam, a fiúk körbevesznek, én pedig lehetek bájos nőcske is akár, vagy néha leteszem a gitárt egy-két számnál, és csak mozgok, táncolok, „csinálom a show-t”. De ebbe is bele kellett jönnöm, hogy elszabaduljak a koncerteken.
A dalszövegek jórészt a szerelemről szólnak, s nem kimondottan vidámak, míg a zene viszont az – egy-két pillanat kivételével. Ez az ambivalencia tudatos volt a részetekről?
T. E.: Sosem alkotok tudatosan, csak úgy ösztönösen írom/írtam a dalokat. Persze mindegyiknek volt valami előzménye, valami történés, amit így dolgoztam fel, emésztgettem meg. Ami azonban jellemző, hogy eléggé ironikus vagyok, így a szomorú emlékekből táplálkozó témák viccessé alakulnak, ahogy annak a rendje.
A szövegeid alapján nem vagy egy szerencsés ember az érzelmek terén, ezt jól sejtem? Vagy legalábbis, ha szöveget írsz, inkább a melankolikus, szomorú tragikát látom magam előtt, esetleg néha a dühöset.
T. E.: Igen, bár azért most már másképpen van, a lelkemben sokat finomodtam az elmúlt években, már nem „nyírom” az embereket magam körül elkeseredésből, így engem sem „nyírnak”, ugyanakkor a boldogabb időszakok sem veszik el az alkotó kedvemet.
Nincs benned félelem ennyire kiadni magadat?
T. E.: Nincs. Szerintem alapvetően így kéne működnie az embereknek. Egyenesnek és őszintének kéne lennünk, kevésbé frusztráltnak. Vállalni kéne magukat szőröstül-bőröstül.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
