PM Online | Korábbi cikkeink

Nem adja könnyen magát a Halálos ítélet című könyv. Pedig a rejtélyes francia író, Maurice Blanchot kötete nem hosszú, mégis kapaszkodnia kell az olvasónak, hogy ne veszítse el a szálat a komor világú, kilátástalanul sötét történetben.

„Végül kell megjegyeznem: Maurice Blanchot határozottan tiltakozott az ellen, hogy könyveihez elő- vagy utószavakat írjanak. Beszéljenek írásai önmagukért.” – ezzel a szellemes paradoxonnal zárul Bende József végtelenül intelligens utószava, amelyet az életműkiadás első kötetének végére biggyesztett be a kiadó. E nélkül az eligazítás nélkül bizony nagyon kevésre jutnánk. Blanchot személyét, írásait kevesen ismerik mifelénk, életművének súlyát még kevesebben tudják, tudjuk megítélni, így posztumusz tiltakozása ide vagy oda, nagyon sok információval árnyalja az olvasásélményt Bende elemzése, amelyet akár a kötet elolvasása előttre is ajánlanék. A szerző világtól elvonult, visszahúzódó, tán kissé életundorral is megvert személyisége valamelyest választ ad arra a világra, amelyik a Halálos ítélet lapjain megjelenik. Sikertelen szerelmek története ez, rögtön az első részben a főhős (?) nagy szerelmének elhúzódó haláltusáját élvezhetjük végig, a halál pillanatáról a szerető le is marad, de a halál reggelén csodás feltámadás következtében még újra megláthatja egymást a két szerelmes, hogy aztán tényleg véglegesen búcsút vegyenek egymástól. A főszereplőnek nincs neve, személyisége, sőt, az igazat megvallva én sokáig nőnek is hittem, míg aztán a kisregény közepe táján kiderült, hogy alighanem férfiről van szó. A tragikus esemény bemutatása után már nem lineárisan halad a cselekmény, amely még fejezetekre sincsen tagolva, így különösen kapaszkodni kell, ha valamit meg akarunk fogni a férfi lelki és földrajzi bolyongásaiból. Szerelmek lángolnak föl és elenyésznek, átmeneti szállások, albérletek, sötét panziók világában járunk, ahol a múló kapcsolatok sem enyhítik a folyamatosan jelen lévő és nyomasztó magányt, az egyedül maradást, a kirekesztettséget. Talán ez az elhagyatottság maga a címben említett halálos ítélet. A szereplők a csönd fogadalmában, az elzárkózásban élnek, interakcióik nem a közeledést, de a távolságtartást szolgálják. A végén felbukkanó nagy szerelem, Nathalie világa is vastag fallal körbevett, rideg közeg. Blanchot mélyére hatol a Kafka és Camus megteremtette fagyos atmoszférának, szimbolikus történetei, eseménynek ható eseménytelensége a huszadik századi elidegenedés filozófiai megfogalmazása. Nem derülünk föl az olvasás következtében, nem könnyed olvasmány, de az alagút végén ott dereng a fény: nem hosszú az egész, és vár a jó kis utószó, ami sok mindent megmagyaráz, amit előtte nem igazán értettünk meg.