Impresszum | Előfizetés  
  2024. május 8., szerda
Mihály

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
Fesztiválról fesztiválra
2009-03. szám / Szepesi Krisztina

Márta István amellett, hogy tíz éve az Új Színház igazgatója, 2003 óta a Magyar Fesztivál Szövetség elnöke is. Év végén pedig öt fesztiválszövetség közös szervezetet alapított azzal a céllal, hogy tisztázzanak bizonyos, a magyar fesztiválokat érintő kérdéseket . A szakmai szervezet elnökének Márta Istvánt választották.

Körülbelül 3000 különféle fesztivál van Magyarországon és ennek nagyjából 10 százaléka jelentkezett be eddig regisztrációra.
M. I.: Való igaz, hogy nagyon sokan nevezik magukat fesztiválnak, de nincs kialakult definíció és elfogadott gyakorlat ezzel kapcsolatban. Az elmúlt időszakban öt országos fesztiválszövetség – a Magyar Művészeti Fesztiválok Szövetsége, a Folklórfesztiválok Magyarországi Szövetsége CIOFF Hungary, a Gasztronómiai Fesztiválok Szövetsége, a Szabadtéri Színházak, a Magyar Fesztivál Szövetség – összeállt, hogy egyfajta minősítési rendszert dolgozzon ki. A szövetségek által delegált öt szakember folyamatos munkáját segíti a művelődési tárca, a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus és az Önkormányzati Minisztérium is. Az oktatási tárca 8 millió forinttal támogatja a projekt beindítását. A minősítési rendszer ajánlás lenne az állami résztámogatások elosztásánál és egyfajta útmutató, hogy egy-egy fesztivál a maga műfaján belül milyen helyet foglal el az országos palettán.

Ezek szerint kiderülhet, hogy ebből a háromezerből sok nem is megfelelően szervezett esemény és a minősítés besorolása szerint akár állami támogatást se érdemelne?
M. I.: A kizárólag szakmai szempontok alapján történő szelekciót követően ennek kellene kiderülnie. Négy nagy kategóriára osztjuk a fesztiválokat a vizsgálatnál. A legnagyobb szegmenst a kulturális-művészeti fesztiválok teszik ki. Van a gasztronómiai, az amatőr fesztiválok, ahol nagyrészt műkedvelő közreműködők vannak, és az egyéb kategória, ahová a környezetvédelmi, a történelmi helyszíneken zajló és más olyan fesztiválokat sorolunk, amelyek az első három kategóriába nem férnek bele. Pontozni fogjuk az adott fesztivál tartalmát, turisztikai értékét, illetve a területbe való beágyazottságát, vagyis hogy milyen hatással van az esemény a környezetére. És természetesen sok pontot ér majd, hogy mennyire van a fesztiválnak önálló arculata.

Ezek, néhány adatokkal alátámasztható eredménytől eltekintve, elég szubjektív szempontokon alapuló döntések lesznek.
M. I.: A papíralapú minősítés az adatszolgáltatások alapján történik majd, illetve a későbbiek folyamán helyszíni bejárás is lesz. Vagyis a bizottság által kiküldött emberek az adott fesztivált meglátogatván írják le véleményüket, amely szubjektív megítélés lesz, de éppolyan fontos, mint a száraz adatok. Minősíteni természetesen csak azokat a fesztiválokat tudjuk, amelyek regisztrálják magukat a www.fesztivalregisztracio portálunkon. Most körülbelül 350 regisztrációnk van, de ez a szám napról napra növekszik. Először lesz egy előminősítés a tavalyi adatok alapján, és a következő esztendőre elkészül a „rendes” minősítés is, hiszen alapkritérium, hogy szociológiai vagy turisztikai vizsgálatot is kell csatolni, és ez a tavalyi évre még nem mindenkinek van.

Ez tehát azt jelenti, hogy 2010-re lesznek olyan eredmények, amik már segítségére lehetnek a döntéshozóknak a pályázati pénzek elosztásában?
M. I.: 2010 a fesztiválok éve lesz a turisztikában. Való igaz, hogy szeretnénk elérni, hogy addigra a minősített fesztiválok jól látható és a minőségüktől függő, felismerhető jelet kapjanak, amelyet eligazításként használhat a „pénzosztó”, de a közönség és a szakma is.

Vannak visszamenőleg látogatottsági adatok erre a rengeteg fesztiválra, amik igazolják, hogy szükség van akár mindre?
M. I.: Többek között azért is dolgozunk, mert a regisztrációs adatbázis alkalmas lesz statisztikák készítésére is. A regisztráció kapcsán arra is választ kapunk például, hogy hány embert alkalmaznak a fesztiválok, országos szinten mennyi pénzt költenek, és mennyi bevételt könyvelhetnek el, vagy hogy mekkora a külföldiek aránya a látogatottság tekintetében.
hirdetés

Ezekből az adatokból összeáll egy kép arról, hogy egy adott fesztivál mennyi támogatást kellene, hogy kapjon a szövetség szerint?
M. I.: Nem egy adott fesztivál, hanem a magyar fesztiválpiac állami résztámogatását illetően kaphatunk átfogó képet. A rendszer bevezetését és elfogadását illetően követendő példaként említeném, hogy az NKA és az Önkormányzati Minisztérium közös pályázatot írt ki az ősz folyamán, ahol 700 millió forint volt osztható, és itt már szerepelt az a mondat, hogy előnyt élveznek a regisztrált fesztiválok. A regisztrálás egyébként ingyenes, a minősítés azonban valószínűleg pénzbe fog kerülni.

A regionális pályázatok például megszűnnek ebben az évben, ami 900 millió forintos elvonást jelent. Vagyis a minősítés alapján akár el is tűnhetnek fesztiválok.
M. I.: A Magyar Fesztivál Szövetség többször hangot adott annak, hogy ezt nem tartja helyesnek. Ráadásul abban az évben, amikor a kultúra a fő tematika, pontosan azok a fesztiválok nem jutnak majd állami résztámogatáshoz, amelyek a régióknak voltak nagyon fontosak, főleg turisztikai szempontból. Bizonyított tény, hogy a fesztiválok visszatermelnek az államnak. Nemcsak az imázsfejlesztés és a kultúraközvetítés miatt fontosak, hanem anyagilag is.

Az előadó-művészeti törvény is foglalkozik a fesztiválokkal az adókedvezmény tekintetében.
M. I.: Csak a szabadtéri színházakkal foglalkozik. Kilenc ilyen van, ahol önkormányzati eltartású fesztiválok vagy nyári színházak jönnek létre. Ők megkapják majd ezeket a kedvezményeket.

Akkor a fesztiválok itt megint elesnek egy jó lehetőségtől.
M. I.: Igen, viszont tárgyaltunk az OKM illetékes politikusaival és elképzelhető, hogy majd törvénymódosításokra kerülhet sor. Én mint színházigazgató is azt gondolom, hogy ez most egy próbaév lesz, és kiderül, mennyire működik a törvény a gyakorlatban. És biztos vagyok benne, hogy a kulturális nonprofit fesztiválok majd időben jelentkeznek, hogy az adókedvezménynél valamilyen módon labdába tudjanak rúgni.

Az nem lehet, hogy ebből kiesnek majd kisebb fesztiválok, amiknek nagyobb szükségük lehet a kedvezményekre? Mert nyilván értékesebbnek minősülnek majd a nagy, népszerű, sok színvonalas és drágán megvásárolt programot nyújtó fesztiválok.
M. I.: A súlyozásnál nem biztos, hogy az a fesztivál kapja a legtöbb pontot, amelyiknek a legtöbb látogatója van. Van olyan, ahol a tartalmi érték nagyon magas, viszont nagyon kevés a látogató, de kulturális értéke miatt magasabb pontszámot kaphat. Például a gasztronómiai fesztiválok nagyon fontosak nekünk, de nem mindegy, hogy a színpadon egy haknibrigád lép fel vagy jól kitalált zenei arculattal összeválogatott, igényes zenekarok. Mi a közszolgálatiságot preferálva azt fogjuk képviselni, hogy egy értékes és lehet, hogy kevesebb látogatót vonzó esemény kapja a támogatást egy üzleti vállalkozás ellenében.



vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor