Kritika (4)
Holdvilág és utasa – Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház
2009-07. szám / Bóta Gábor
Kutatjuk az élet értelmét, elmerengünk, filozofálgatunk, elbambulunk, aztán nem nagyon jutunk semmire, legfeljebb csak a halálhoz közelebb, mondja sok kiadást megért kultuszregényében Szerb Antal. Aki, miközben Európában egyre növekedett a lidércnyomás, Az utas és a holdvilágban mégiscsak meg tudott teremteni egy olyan költői álomvilágot,
 amely legalább időlegesen képes volt elhessegetni a bajt, gyógyírt jelenthetett a gyerekkori ábrándvilág, a felnőtté válni nem akarás, a valóságos és képzeletbeli utazások sorozata. Ami persze egyáltalán nem színszerű. De azért Forgách András jó érzékkel színjátékszöveget formált belőle, Holdvilág és utasa címmel. Bagó Bertalan pedig filmszerűen egymásba hömpölygő, szürreális jelenetekkel, bánatos víziókkal, ironikus, szomorkásan beletörődő humorral megrendezte a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban, ahol az ősbemutatót tartották.
A történet szerint a nászutazáson lévő Mihály leszáll a vonatról, faképnél hagyja Erzsit, nem akar beletörődni, hogy nyárspolgárrá vált, megy, kutat, kipróbál lehetőségeket, igyekszik közeledni az emberekhez, majd eltávolodni tőlük, de végül is belebandukol a nagy semmibe. Sokkal többre nem jut, mint hogy bármi is van, legalább valahogy élni kell, akkor megeshet, hogy történik valami. Amikor a produkciót láttam, zömében diákok ültek a nézőtéren, és meglepően belefelejtkeztek ebbe a maitól igencsak eltérő, lassú, komótos, elmélázó világba. Túl lassú is volt az előadás, néha kissé már szinte szétfolyt, de érződött, hogy van egy rendező és van egy társulat, aki-amelyik ennek az alapvetően mégiscsak epikus folyamnak életet tud adni a deszkákon, hogy például fiatal Mihályként Nagy Péter képes lázas hevületű, idősebb Mihályként pedig Urházy Gábor László rezignáltan legyintő, végzetesen elkeseredett lenni. Az együttes – különösen kiemelendő Szemenyei János, Holecskó Orsolya, Kiss Ernő, Szegezdi Róbert, Mester Edit neve – azonos stílusban játszik, miközben szinte mindenkinek van legalább egy emlékezetes villanása. Azaz egyéniségek jelennek meg a színpadon, akik összecsiszolódtak, nem ripacskodással, hangoskodással akarják felhívni magukra a figyelmet, mernek pasztellszínűek lenni. Beleilleszkednek abba a képbe, amit Vereckei Rita díszlet- és jelmeztervezőként is megteremt, a háttérbe fekete-fehér, szürkés alaptónusú olaszországi és budapesti képeket vetíttetve. | hirdetés
 |
|
Hitvallás és számadás a regény, a belőle készült produkció pedig különösen az. Annak fényében pedig pláne az, hogy a 12 éves zalaegerszegi színházi múlttal rendelkező Bagó Bertalannak a direktor Stefán Gábor nem hosszabbítja meg a szerződését. A Zalai Hírlapból megtudhatjuk, azért nem, mert az állami finanszírozás ezentúl jobban függ a nézőszámtól, ezért új művészeti irányokat kell keressen a teátrum a közönség megtartásáért. Vagyis elenyészhetnek azok az ábrándok, amelyeket Ruszt József, majd az ő tanítványa, Bagó sok tekintetben meg is valósított, átlagon felüli nívót teremtve. A Holdvilág és utasa előadása búcsú a színházi álmoktól, utána feltehetően kevesebb elmélyedést, gondolkodást igénylő produkciók következnek.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
