Interjú
Derzsi János
2009-07. szám / Köves Gábor
Dolgozott többek között Szomjas Györggyel (Rosszemberek, Könnyű vér) Tarr Bélával (Sátántangó, A londoni férfi), Fehér Györggyel (Szürkület, Szenvedély) és Bereményi Gézával (A Hídember, Régimódi történet) és a sor még hosszan folytatható. Évente akár 4-5 filmben is szerepel, emellett pedig folyamatosan játszik színpadon is.
 Derzsi Jánossal új filmje, az Apaföld apropóján az Új Színház büféjében beszélgettünk
Ma játszol?
D. J.: Igen, Feydeau-nak a Fogat fogért című darabját, amit a Valló Péter nagyon szépen megrendezett. Ez nem egy gyatyaletologatós, hanem egy ízléses polgári miliőben megcsinált vígjáték.
Mit játszol benne?
D. J.: A kocsist.
Ezt úgy mondtad, mintha magától értetődnék, hogy te csakis a kocsist játszhatod.
D. J.: Mert én általában vagy gyilkos vagyok, vagy rabló, szóval valamilyen rosszember, vagy mint most, a kocsis.
Volt olyan filmszereped, ami távol esett ettől a gyilkos-rabló-kocsis vonaltól?
D. J.: Filmen mondjuk Bódynál (Bódy Gábor filmrendező – a szerk.) a Kutya éji dalában, de ott viszont egy alkoholista katonatiszt voltam, úgyhogy megint csak ott vagyunk, ahonnan elindultunk. A színház megint mást, mert a színházban sokfélét kell játszani. Itt azért a hősszerelmestől az árulóig mindent játszik az ember.
A színházi szerepeid közül melyik kettő esik legtávolabb egymástól?
D. J.: Érdekes kérdés, ezen még nem is gondolkoztam. Mondjuk voltam harmincévesen A fösvényben Harpagon, ugyanakkor a főiskolán meg Rómeó és Mercutio.
És ugyanez filmen?
D.J .: Szomjas Gyuri filmje a Rosszemberek, ez volt az első főszerepem, a főbetyárt, Gelencsér Jóskát játszottam. A másik véglet pedig a Régimódi történet Szabó Magdától, amit Bereményi rendezett, abban az öreg, béna nagyapát játszottam. A Cserhalmi volt a fiam, aki hat évvel idősebb nálam.
Az Apaföldbeli figura viszont megint csak jól illik a gyakorta rád osztott szerepkörbe.
D. J.:Abszolút. Kijön a börtönből egy sittes ember, jó útra akar térni a gyereke érdekében, tehát nem önmagáért, és belehal.
Zavar, hogy gyakran ugyanarra a szerepre hívnak?
D. J.: Nem, miért zavarna?! A szívem joga eldönteni, hogy vállalom vagy nem vállalom.
Voltak fenntartásaid az Apafölddel forgatókönyvével kapcsolatban?
D. J.: Nem voltak. Nagyon tetszett a könyv, nagyon szerettem, de hát a könyvhöz képest nagyon megváltozott a film. Kíváncsi is voltam a fiatal rendezőkre, az utóbbi években nem nagyon dolgoztam velük. Kellemes meglepetés is volt, hogy hiába szerepel valami a könyvben, a Viktor (Nagy Oszkár Viktor, az Apaföld rendezője – a szerk.) nem akarja azt mindenáron erőltetni. Figyel, és aszerint, hogy per pillanat melyik színész épp milyen állapotban van, hajlandó változtatni a jeleneten. Viktor éppolyan érzékeny, mint a Fehér Gyuri. Mindenre felkészült, mint Gyuri is, mégis belőlem indult ki, és ha belőlem más jött, akkor hajlandó volt az évek óta megküzdött munkáján változtatni.
Konkrétan mi változott az eredeti elképzelésekhez képest?
D. J.: Sok ilyen volt, például ennyire durván nem kellett volna a fiammal bánni, de a film folyamatában, mert nagyjából kronológiában haladtunk, mire eljutottunk ide, muszáj volt. Szegény gyereket tényleg kiütöttem, pedig egy szelíd állat vagyok, nem vagyok erőszakos. Vagy nagyon szelíden van írva a könyvben a szeretkezés, de a filmben egy vadabb változat lett.
| hirdetés
 |
|
Olyan is volt, hogy valamiből vissza kellett venned?
D. J.: Hogyne. Viktor mindig nagyon érzékenyen, pontosan reagált. Ilyenkor én bent vagyok az erdőben, nem látom a fától az erdőt. Neki megmarad a rálátási képessége, és ha egy rendezőnek nálam hitele van, márpedig Viktornak van, akkor attól kezdve én teljesen odaadom magam neki. Én teszem a magam dolgát, ő meg megmondja, hogy az jó-e vagy sem.
Mikortól állt fenn ez a bizalmi viszony?
D. J.: A legelső találkozásunktól. Találkoztunk, beszélgettünk, ittunk; és én azt mondtam, hű de kíváncsi vagyok, ebbe vágjunk bele! A munka folyamán pedig egyre inkább erősödött ez a bizalom vele és Dobos Tamással, az operatőrrel szemben is. Rettenetesen fontos az operatőr, mert ha az operatőr nem a lényeget látja, akkor szétesik a köztünk lévő társasjáték. Hál’ istennek nem így történt, és nem vonultak el külön sutyorogni, amit a rendező és az operatőr gyakran megtesz, hanem mindent megbeszéltünk. Igazi társasjáték volt, ami mindennek, a filmnek, színháznak is az alapja.
Milyen ugyanez a társasjáték például Tarr Bélával?
D. J.: Na, az egy kicsit bonyolultabb. Ő rendszerint meglepetésekkel rukkol elő, váratlan helyzetekbe hozza az embert, és arra kíváncsi, hogy miként reagálsz. Ez is egyfajta társasjáték, amit vagy bír valaki, vagy nem. Én egyelőre bírom.
Ravasz Tamás, aki az Apaföldben a fiadat alakítja, nem tanult színész. Mennyiben volt más a vele való munka, mint egy profi színésszel?
D. J.: Minden emberben ott van a gyerek, a játékos ember, a homo ludens, és ha komolyan veszed a játékot, aszerint változik ő is, én is. Rengeteget beszélgettünk, és egyszer-kétszer berúgattam, ez igaz. Ezek a beszélgetések az élet minden területét érintették, én kíváncsi voltam rá, ő meg adta magát.
Mennyi ideig tartott a forgatás?
D. J.: Nem tudom, fogalmam sincs, mert mindennap játszottam színházban is.
Évente akár 4-5 filmben is játszol, hogy lehet ezt összeegyeztetni a színházzal?
D. J.: Borzasztó nehéz, el is fárad bele az ember. Tegnap például a Deszka Fesztiválon voltunk Debrecenben, hajnalban jöttünk meg, de most is munkából jövök, aztán megyek a Frankenstein-terv megbeszélésére, este pedig előadás.
Többször is említetted Fehér György filmrendezőt
D. J.: Igen, nekem ő a mindenem, barátom, apám, testvérem. Én mindent tőle tanultam.
A Szürkület és a Szenvedély című filmeket forgattátok együtt, nemrég pedig Bánsági Ildikó és te adtad át a róla elnevezett díjat. Hiába a díj és a megemlékezés, mintha kezdenének megfeledkezni róla.
D. J.: Amíg él bennem a Fehér Gyuri, addig ő él. Az, hogy a szélesebb nyilvánosságot nem érdekli, attól még él bennünk. Alapvetően meghatározó ember az életben. Nagyon nagy a hiánya, éppen ezért felerősödött a bennem lévő léte. A nap szinte minden percében itt van. Az Apaföldben végig a Fehér Gyurival beszélgettem, végig ő vezetett. Viktorral mindent megbeszéltünk, de ő fogta a kezemet, amikor fáradt voltam és elbizonytalanodtam. Ő adott erőt. Most így jött ki a lépés, de nagyon sokszor van úgy, hogy a Major Tamás fogja a kezemet, vagy az Őze Lajos. Major nekem osztályfőnököm volt, meg játszottam is vele együtt, a Lajos pedig egyszerűen, ha akartam, ha nem, kinevezett a tanítványának. A főiskola alatt apám nem adott apanázst, abból éltem, hogy kijártam hajnalban a Bosnyák térre zöldséget pakolni. Kimentem, pakoltam, aztán bementem a Láda bárba, vittem ki sört meg rumot – mert akkor sör-rum korszak volt –, és akkor nekem, nem volt mese, verseket kellett mondanom a zöldségesek, kocsisok közt. Lajos pedig válaszolt, reagált. Akkor mondjuk vért izzadtam, de utólag nagyon nem bánom.
Forgatókönyvet adtál már vissza?
D. J.: Olyan volt, rengetegszer. Ha nem stimmel valami, vagy a könyvvel, vagy a rendezővel rossz érzésem van, inkább bele se megyek.
Volt, amit utólag megbántál?
D. J.: Több ilyen volt. De ez olyan, mint a póker, eldobott lapnak nem megy az ember utána. Nem szabad, tilos.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
