Interjú
Elnökök és elnökfeleségek
2009-09. szám / D. Magyari Imre
Kevesen lehetnek, akiknek noteszében ott az összes élő amerikai elnök telefonszáma. Kati Marton, a Washingtonban élő újságíró és diplomatafeleség – ha van notesze – közéjük tartozik.
 A nagy sikert aratott Kilenc magyar című könyv után most jelent meg a Corvinánál Titkos hatalom című munkája, ami (kis túlzással) azt vizsgálja, hogy a huszadik századi amerikai elnökfeleségek miként szóltak bele a történelembe.
Izgul, ha interjút kell csinálnia valakivel?
K. M.: Nem, hisz nagyon szeretek beszélgetni s rengeteg interjút készítettem már; ráadásul kérdezni sokkal könnyebb, mint válaszolni. Akkor sem izgulok, ha én vagyok az alany, bár a magyar beszédbe mindig bele kell jönnöm. De szívesen beszélek a könyvemről, négyévnyi munkám van benne. Szerencsés vagyok, mert minden élő elnöki párral találkozhattam. George Bushékkal egy egész víkendet tölthettem: mikor beköltöztünk az ENSZ rezidenciájának, a Waldorf Towersnek abba a lakosztályába, ahol ők is laktak – Nixon ENSZ-nagykövetté nevezte ki Busht –, őket hívtuk meg először. Napokon át közelről figyelhettem, milyen a házasságuk, Barbara hogyan próbálja befolyásolni a férjét.
A könyv megjelenése után is jóban maradt mindenkivel?
K. M.: Igen. Illetve Clinton nem nagyon rajong a művemért, úgy véli, kicsit kemény voltam vele. Ami nem volt okos tőlem, mert a férjem az ő kabinetjében dolgozott. De Richard (Richard Holbrook – a szerk.) sosem szól bele a dolgaimba. Én nagyon beleszólok az övéibe.
Hogy jutott eszébe a téma?
K. M.: Mikor Hillary first ladyként bement a Fehér Házba, nem is titkolta, hogy nem akar a háttérben maradni, az elnök egyenrangú partnere akar lenni – és ez szenzációnak számított, mindenkit érdekelt, mi fog történni. Két elnökünk lesz egyszerre? Hillaryt vagy utálták, vagy imádták, senki nem maradt közömbös. Elkezdtem figyelni én is, mit csinál – és közben rájöttem, hogy valójában mindegyik elnöki pár esetében nagyon szoros az együttműködés, nagyon rá vannak utalva egymásra. A Fehér Ház, amit Truman Nagy Fehér Fegyháznak nevezett, olyan, mint egy királyi udvar: nemcsak munkahely, hanem lakóhely is. És ma már rettentően izolált lakóhely, ugyanakkor ott nyüzsögnek benne a médiumok. Kíváncsi voltam, hogy lehetett, hogy lehet ilyen körülmények között családi életet élni, mit tud tenni a feleség a férjéért.
És mit?
K. M.: Nagyon sok mindent. Itt van például Jacqueline Kennedy. Ő is azok közé tartozik, akikkel kapcsolatban rá kellett jönnöm, nem olyanok, ahogy a köztudatban élnek. Jackie harmincegy évesen került a Fehér Házba. Fiatal kora ellenére nagyon komoly valaki volt, mélyen érdekelte a történelem. A Fehér Házból roppant tudatosan olyasvalamit akart csinálni, mint mondjuk a versailles-i kastély, vendégül látva a kor legkiválóbb művészeit, tudósait. Megváltoztatta az amerikai nők ízlését és szokásait, divatba hozta a francia nyelvet és kultúrát, sőt, a vízisít. | hirdetés
 |
|
Olvasás közben újra kiderült számomra, hogy olykor milyen apróságok lehetnek hatással a világtörténelemre. A súlyosan beteg Wilson helyett rég új elnököt kellett volna választani, de a felesége inkább eltitkolta a bajt.
K. M.: Edith féltékeny és nem igazán művelt asszony volt, aki azt hitte, a kormányzás nem is olyan nehéz munka, s ő akarta folytatni a férje tevékenységét, és ezzel a döntésével nagy kárt okozott az országnak. Például korlátozni kellett volna a Népszövetségen belüli amerikai szerepvállalást, de Wilson erre nem volt hajlandó. Az angolok a külügyminiszterüket küldték Washingtonba, akit Wilson még csak nem is fogadott, s ebben Edithnek is része volt.
Kiderül az is, hogy a világ leghatalmasabb emberei ugyanolyan esendők, mint bárki más. Ha Bess elutazott, Truman szomorú lett és bánatos leveleket írt neki.
K. M.: Azok a legmeghatóbb levelek, amiket amerikai elnök valaha is írt! Truman imádta Besst, aki pedig nem volt túl kedves vele, mindig el akart lógni a Fehér Házból, hogy kanasztázhasson a barátnőivel. Az emberek azok emberek, akkor is, ha épp amerikai elnökök. Bár ez a tizenhárom, illetve huszonhat ember különb nálunk, hisz óriási ambíciók és óriási akaraterő nélkül senki nem jut be a Fehér Házba. S akkor sem, ha a felesége nem támogatja százszázalékosan.
Kicsit olyan ez a könyv, mint egy védőbeszéd a házasság intézménye mellett.
K. M.: Igen? Talán az is. Házasságpárti vagyok, bár tudom, a házasság nem egyszerű ügy, én is a harmadik házasságomban élek. Aki házas, könnyebben veszi az akadályokat – már persze, ha jól választ. Ami nehéz.
Az előző könyvében megírta a családja történetét is: a szülei túlélték a náci terrort, az ötvenes években amerikai kémeknek bélyegezték és börtönbe zárták őket, 57 elején pedig elhagyták az országot. Az édesanyja hangja mindig remegett, amikor felvette a telefont. A magáé remeg még?
K. M.: Nem. De emlékszem, hogy az övé remegett. A saját jövőmmel kapcsolatban nincs bennem félelem. De tudom, a világ tele van ijesztő helyekkel és ez nem fog változni. Az emberek azok emberek.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
