Címlap – Interjú
Fabricius Gábor
2009-10. szám / Szepesi Krisztina
Fabricius Gábor Puha Neon Fejlövés című első regénnyé kerekedett novellakötetében bemutatja a világot, ami minket irányít, úgy, ahogy még nem láttuk. A romboló „médiauniverzum” hajójából ő maga is szeretne kiszállni, mert szerinte minden ígéret maszlag volt, és nincs már új a nap alatt sem, sőt, ez veszélyezteti a társadalom jövőjét is.
Miért „tulajdonítod” az egyes novellákat meg nem nevezett reklámszakembereknek, tévéseknek, dizájnereknek és más médiaszemélyiségeknek?
F. G.: Boccaccio Dekameronjában is hasonló a struktúra, amikor egy pestisjárványtól a városból menekülve egy kastélyban menedékre találva történeteket mesélnek az egyes szereplők. Ez egy klasszikus novellaszerkezet.
Annak ellenére, hogy különböző személyek mesélnek, stílusában és gondolkodásában az összes novella nagyjából megegyezik. Vagyis a „médiauniverzum” szereplői egy olyan masszát alkotnak, amiben senki nem különbözik igazán senkitől?
F. G.: Homogenizált világban lakunk. Teljesen mindegy, hogy az ember Ausztráliában vagy Amerikában marketinges, úgyis a CNN-t nézi, és a Tescóban vásárol. A szereplők globalizált kultúrában mozognak, ami nem Budapest-specifikus és az időpont sem meghatározott. Azzal szembesültem, hogy tök mindegy, hova utazom, mindenhol ugyanaz van. Az emberek bárhova utaznak, mennek egyből a térre, és kiülnek a mindenhol ugyanolyan Starbucks teraszára, aztán bemennek egy hotelszobába, ahol ugyanolyan ágyról ugyanolyan televíziót nézve ugyanazt a svédasztalos kaját eszik, amit a világ bármelyik táján, aztán ugyanazon a repülőjáraton hazaérkeznek, és úgy gondolják, nyaralni voltak. Az a diverzitás, ami jellemző volt a XIX. századra, amikor a világ még darabokban volt és különböző kultúrákból épült föl, megszűnt. Ez részben a puha neon médiaterror eredménye is, aminek én is része vagyok, de ott van a hatalmi terror vagy a fogyasztási kényszer, ami az emberek életét totálisan prostituálta az elmúlt években szerte a világon. . A média, a hatalom és a reklám visszaél és szétszedi az emberek kulturális identitásrendszerét. Több utalás van például a regényben arra, mit jelent az, hogy szép. A huszonegyedik században az szép, amit a média annak mond, mert a fekete nő is átszabatja magát szőke fehér bőrűre, ha elég sokáig hajtogatják neki, hogy az a szebb.
Az egyik novellában pedig elég sokáig nem derül ki, a szereplője nő vagy férfi.
F. G.: Mert ezek a különbségek elmosódtak. Propagálva van a szingli világkép is, ami azért van, mert így jobban fogyasztasz. Ha külön laknak, külön vásárolnak, vagyis duplán fogyasztanak. Aztán azon veszik észre magukat az emberek, hogy negyven-egynéhány évesen ott állnak tök egyedül és valójában nincs semmijük. Ez a fogyasztásközpontú lifestyle-diktatúra jellemző ma a világra.
A könyved társadalomkritika. vagy „csak” elmeséled azt, amit magad körül látsz?
F. G.: Tükörtartás. Amikor belenézel, rájössz, milyen arc néz vissza rád. Nincs benne minősítés, erre vigyáztam is.
Önmaga minősíti önmagát?
F. G.: Igen. Ha olvasod, egész biztosan kialakul benned egy vélemény.
Te is ebben a világban élsz, vagyis tekinthetjük a könyvet dokumentumregénynek is.
F. G.: Nyilván tapasztalatokból és élményekből tudtam megírni. Két éve kezdtek el kicsöpögni belőlem ezek a novellák, akkor éreztem azt először, hogy valami baj van. Vágvölgyi B. András pedig sokat rugdosott, hogy kerek legyen a végeredmény. Ő tanított meg az írás ízére is.
Nagyobb lélegzetű anyagot még nem adtál ki a kezedből.
F. G.: Publikáltam már sokat, de ilyen terjedelemben még tényleg nem. Nehéz is volt szembenézni azokkal a dolgokkal, amikben hittem, de egyértelmű, hogy emberileg nem vállalhatóak.
Mire gondolsz?
F. G.: A fogyasztás generálásának mentális pszichológiai manipulációjára. Amiben én is részt veszek, de már egyre kevésbé. Annyira közel voltam a képhez, hogy nem láttam a szélét. Az az időszak, amikor elkezdtem a reklámszakmában dolgozni, a rendszerváltástól napjainkig arról szólt, hogy az emberek fogyasztani akartak, mert azt gondolták, az a szabadság. Ebben én is hittem, aztán húsz év alatt kiderült, hogy nem az, és a társadalom kicsinálta saját magát. | hirdetés
 |
|
Az egyik lábjegyzetből kimaradt egy név. Bret Easton Ellisé, akinek egyébként több novellán érzem a nagyon erős hatását.
F. G.: A párhuzam nagyon megtisztelő. Ellis azt mondta magáról, Andy Warholtól kapott mindent. És én is Warholt említeném, ha az lenne a kérdés, kitől veszem az inspirációt. Ő abban a korszakban írt, amikor még minden hot dog csillogott és minden kóla friss volt és szisszent. Most ugyanezt a képet már nem láttathatod hitelesen, csak cinikusan, mert időközben az a világ megette saját magát, és prostituálta azokat az embereket, így engem is, akik hittek benne és dolgoztak neki. Amikor én elkezdtem dolgozni ennek a világnak, azt ígérte nekem, csinál egy jobb társadalmat, a rendszer pedig olyan kulturális szférát ígért, amiben majd a gyerekeink sokkal szabadabban létezhetnek. Aztán rájöttünk, hogy ez maszlag volt. Ennek a világnak pedig vannak fő alakjai: igazgatók, médiasztárok, akiknek a fausti „eladtuk a lelkünket” sztoriról szól az életük. Néhányan észre sem veszik ezt, mások pedig rosszul érzik magukat ettől. Ez egy fundamentalista konzumerista logika, ami mentén felkenve érzik magukat az emberek arra, hogy rombolhassanak. Ezeket a figurákat láttam, mellettük dolgoztam és én is egy vagyok közülük.
Te se mentél el buddhista szerzetesnek, amikor rájöttél, hogy a világrombolók közé tartozol…
F. G.: Nem, de szeretnék újradefiniálni pár dolgot. Mit jelent a média, a hatalom és a szerelem. Én írok erről, de nem rólam szól a könyv, ez nagyon fontos.
Miért? Mi a bajod a marketingvilággal?
F. G.: A korszellem túlmozdult a klasszikus médián. Az újdonság a közösségi szájtok világában van, ahol megosztod a gondolataidat és a barátaidra figyelsz.
Ott pedig elveszik a személyesség.
F. G.: Több személyesség van benne, mint a tévében.
Az igaz, de a valósághoz képest nem.
F. G.: A valóság egyre értékesebb lesz.
Az sms-novelládból például kiderül, hogy mennyire könnyű azt írni egy csajnak, hogy „10 perc múlva jövök”, miközben egy másikkal vagy, akinek erről fogalma sincs. Vagy hogy bármit hazudhatsz a neten.
F. G.: Ez egy játék a személyiséggel. A velencei karnevál lényege is az volt, hogy maszkban mindenki mindenkivel kefélhetett, de mivel rajtuk volt a maszk, senki sem volt felelős a tetteiért.
A szerelem és a „most szeretlek” effektus is előkerül egy novellában.
F. G.: Mindig örökre ígérik a szerelmet, pedig sohasem örök, mégis mindig elhiszed. A média nagyon nagy tudora annak, hogy hogyan hitesse el, mire van szükséged. Ügyesen keveri a virtualitást és a valóságot. Ha sokat szerepelsz, egy idő után az imázsod rád ragad, és nem látnak téged. Ez volt az a pont, amikor megijedtem ettől a játéktól.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
