Kritika (1,5)
Contact – Madách Színház
2009-13. szám / Szepesi Krisztina
Egyszerűen felfoghatatlan, hogy ez a „mű” hogyan érhetett meg tíz évet a Broadway színpadán és Szirtes Tamás, az előadás rendezője miért feltételezte azt, hogy a Madách nagyszínpadán van a helye. E három különálló és a címhez hűen egymással kontaktusban még egészen véletlenül sem álló „darabka”
 sem prózai, sem pedig koreográfiai tekintetben nem üti meg azt a mércét, amit akár a legnagyobb jóindulattal is professzionális közepesnek lehetne nevezni. Többszörösen bebizonyosodik az is, hogy Susan Stroman koreográfiájához nem volt szükség arra, hogy a körúti színházba citálják a Magyar Állami Operaház és a KFKI Kamarabalett meggyőző tudású táncművészeit. És ha már nagyszabású produkcióról beszélünk, a felvételről, hangszórókból dübörgő különféle jazz, latin és klasszikus zenék furcsa keveréke sem méltó aláfestés.
Az első, A hinta című etűd, mely épp elég rövid ahhoz, hogy legalább a hosszába ne lehessen belekötni, egy pajzán kis tréfát mutat be. Vagyis azt, hogy e bájos rokokó minivilágban hogyan fanyalodik az úrilány nemes udvarlója rövidke távolléte alatt a hintalökdöső fiúra. Ádok Zoltán úri fiúja pipiskedő kéjvadászként próbálja elcsavarni a bájosan hintázó Pazár Krisztina fejét, hogy aztán újabb adag buborékmámorért való távozásakor színre lépjen a szolga. Bajári Levente minden mozdulata tökéletesen kivitelezett, kár, hogy a hintán bemutatott akrobatikus szexorgia kissé szaggatottra sikerül. De ki mondta, hogy egy imbolygó hintán fenékig tejfel egy efféle libegő liezon? Ennek ellenére kerek kis jelenet ez még akkor is, ha az első miértek itt fogalmazódnak meg az előadás létrejöttével kapcsolatban.
A Nem mozog! című etűdben Pusztaszeri Kornél talán kicsit túlzásba viszi a nagyképű, újgazdag szarházi karikírozását. Vele éles ellentétben áll a szende, csillogó szemű Ladinek Judit alakította feleség, aki egy olasz étterem nyüzsgő forgatagában csodára vágyik. Apáti Bence főpincérjében talál táncpartnerre legott, igaz, férje minden egyes távozásakor mozdulatlanságra ad neki parancsot. Apáti egészen meggyőzően hozza a prózai részeket is, ám annál magabiztosabban vezeti az ügyesen libbenő Ladinek Juditot e habkönnyű kis koreográfiában. Az Operaház magántáncosa számára néha picinek is bizonyul a színpad, amikor egy-egy ugrást vagy kombinációt maximális energiával szeretne kivitelezni. | hirdetés
 |
|
A harmadik, Contact című szösszenet azonban már olyan felmérhetetlenül hosszúra és érdektelenre sikerül, hogy hiábavaló a szvingklub jelenetben mindent beleadó táncosok munkája, akik közül kiemelkedik élénk személyiségével Krizsai Dávid és Csórics Balázs igyekezete is, aki a menő, ám kiüresedett életű reklámfilmrendezőt adja teljes erőbedobással. Keveházi Krisztina, aki a vágyálmok sárga ruhás nőjét alakítja, kevésbé jár sikerrel színészi értelemben, nem is érthető teljesen, miért teszik zárójelbe táncosi jelenlétét a félresikerült prózai megnyilvánulásokkal.
És történik mindez Khell Zsolt közhelyesen unalmas díszletében és Velich Rita szintén nem túl fantáziadús jelmezeiben. A színlap azt írja: „Ilyen igényű művet Magyarországon még nem mutattak be.” Szerintem megtarthatnánk e jó szokásunkat a jövőben is.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
