Lámpaoltás után minden másképp van, de pszt, ez titok, úgyhogy csak csöndesen, nehogy a felnőttek megtudják
(persze, ha tudnák is, úgyse értenék!). Szóval lámpaoltás után a gyerekszobák sarkai megelevenednek, a padlón pihenő, árva fuszekli óriáskígyóvá változik, és életre kell a több generációt kiszolgáló, megtépázott plüssmackó is.  Magától értetődik, hogy lámpaoltás után indulnak útjukra a jobb mesehősök is, Mézga Aladár például bolygóközi űrutazásokat tesz ilyenkor a pesti éjszakában, a londoni sötétségben pedig Jamie és hű társa, a hálósipkás Sajó kutya indul el minden lámpaoltás után Kakukkiába. Amint persze a gyerekszoba lámpájában kialszik a fény, felgyullad egy másik, méghozzá a csodalámpáé, és felcsendül Joe Griffiths-től a „Jamie, Jamie, Jamie and the Magic Torch…” kezdetű kölyöksláger, és egy szivárványos csúszda máris Kakukkiába repíti hőseinket. Hogy kicsit okoskodjunk is, Kakukkia mintha csak Aliz Csodaországának óvodás változata volna, egy pazarul groteszk meseország, ahol az örökké zsörtölődő (Ezer kartács és bonbon!) Számbácsi szuperbuszával furakodik elő a föld alól, és ez legalább olyan maradandó emléke a kora nyolcvanas évek szünidei matinéinak, mint amikor a sárkányveszély elmúltával újra előbukkant vízköpő hal a Süsüben. Szólnunk kell még a magyar film egykori büszkeségéről, a szinkronról, amely akárcsak a többi, korabeli mese esetében, ezúttal is hibátlan, köszönhetően Márton András, Jordán Tamás, Miklósy György, Paudits Béla, Rátonyi Róbert és Vajda László közreműködésének. |
vissza
vissza a lap tetejére
