Interjú
Freddie Mercury bűvöletében
2009-17. szám / Kiss Péter
A Queen-kultusz nemhogy csöndesülne, egyre erősödik szerte a világon. A Beatles után a legcsodálatosabb dalokat ők írták, a vokális teljesítményről – amely az egészet megkoronázta – csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. Fentieket nem én állítom – bár egyetértek vele –, hanem interjúalanyom, Miklós Tibor.
 Az Artisjus által a közelmúltban életmű-díjjal jutalmazott szövegíró, a forráshiány miatt tetszhalott állapotban lévő Rock és Musical Színház igazgatója Egy bohém rapszódiája címmel, Freddie Mercury mágikus alakját idézi meg augusztus 14-én a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon
Az Ilyenek voltunk című zenés játékban három legendás magyar zenésznek: Barta Tamásnak, Orszáczky Jackie-nek és Radics Bélának állítottál emléket. Honnan az ötlet, hogy a Queen mítoszt magyar színpadra vidd?
M. T.: Londonban kétszer is megnéztem a We Will Rock You című musicalt, amely a Queen életútját dolgozza fel. Hihetetlen nagy felfedezés volt számomra, hogy ezek a nóták színpadi környezetben is milyen erővel hatnak. Ugyanakkor muszáj elmondanom, a szövegkönyv nagyon ostobácska volt, nem méltó a szerzeményekhez, amelyek tartalmasak, gondolatébresztők és költőiek. Aztán a dalok mögött elkezdtem keresni az embert, Freddie Mercuryt. És akkor rájöttem, az ő sorsa, küzdelmei, sikerei, agyonhajszoltsága, a betegségtől való félelmei, a halál-közeliség iszonyatos élménye, a fizikai leépülése és a vele szemben álló szellemi, lelki erősödése minden kiagyalt történetnél százszor izgalmasabb.
Szeánsz-koncert – ez áll a színlapon.
M. T.: Ezt Bán Teodóra, a Szabad Tér Színház Kht. igazgatója találta ki. Először nagyon ódzkodtam a kifejezéstől, mert a szeánszról mindig az asztaltáncoltatás jutott az eszembe. De végül is befogadtam, mert tényleg egy szellem, egy alkotó, érző, szenvedő ember szellemisége jelenik meg.
Életrajzi musicalt írtál?
M. T.: Arra nem mertem vetemedni. Egyszer talán lehet az is. De egyet megtettünk: a dalokat úgy válogattuk össze, hogy F. M. életének fontos epizódjaira rímeljenek a kezdettől a végig. Életének néhány nagyon fontos pillanata hol párbeszéd, hol visszaemlékezés formájában elevenedik meg, így – ha nem is a teljesség igényével – végig tudjuk követni a pályáját.
Ki alakítja a főszerepet?
M. T.: Többen is. Ami azért is izgalmas, mert nem hagyományos színházi megoldás, hogy a főhős szerepét egy másik szereplő folytatja. Az alak sokszínűségét azzal is kiemelem, hogy többféle karakterből rakom össze azt az egyet. Az énekesek korban is igazodnak a fiatal Freddie Mercurytől az idősebbig.
Miben adhat mintát egy „bohém zseni”?
M. T.: Abban mindenképpen, hogy merte vállalni a sorsát. A kiélezett helyzetekben vakmerően őszinte tudott lenni. Felismerte azt, hogy tartalmasabban is élhetett volna. Ezért szinte az utolsó lélegzetéig dolgozott. Nem kért könyörületet, se szánalmat, dolgozni akart. Amikor már állni sem tudott, mert tele volt sebekkel a lába, akkor ülve énekelt a stúdióban. Talán itt rejlik a legfontosabb üzenet: időben ismerjük fel, miért vagyunk ezen a világon. S amire hivatva vagyunk, ami a rendeltetésünk, azt csináljuk végig.
Csakhogy ez a felismerés sok esetben egy közelgő tragédia küszöbén „adatik meg” az embernek.
M. T.: Lehet. De aki megnézi ezt az előadást, önmagába nézhet. | hirdetés
 |
|
Válogatott csapatot sikerült összehoznod, Serbán Attilától Tóth Verán és Tóth Gabin át Varga Miklósig. Hely hiányában a teljes listát nem sorolnám.
M. T.: Valóban azt kell mondjam, hatalmas élmény volt ennyi csodálatos szólistával együtt dolgozni. De ugyanilyen főszereplő az énekes, táncos és színészi feladatokat végző kórus, amely az ország minden részéből érkező, fantasztikusan tehetséges fiatalokból áll. A legfiatalabb egy 14 éves kisfiú, Görcsös Szabolcs, Tiszalucról. A nézők ott fognak elájulni, ki ez a gyerek, amikor Roger Taylorként, Varga Miklóssal (Elton John) és Naszvagyi Tamással (Brian May) együtt énekli a végén a Too Much Love Will Kill You-t.
Hányan lesznek a színpadon?
M. T.: Tizennyolc tagú kórus tizenhárom szólista, hat fős zenekar és jómagam.
Te vagy a narrátor?
M. T.: Nem. Nincs narrátor. Egy nagyon pici szerepet játszom. Az egyik jelenet egy gőzfürdőben játszódik, ahol két férfi és két hölgy beszélgetnek a Queenről, jobbára csepülik. Én vagyok az egyik csepülő.
Mutattál néhány felvételt a az előadás zenei anyagát tartalmazó, magyar nyelvű Queen-lemezről. Azt aligha fogják csepülni.
M. T.: Úgy gondolom, ez az album életem egyik legjobb munkája. Remélem, hogy a bemutatóra elkészül, és az előadás helyszínén (is) kapható lesz.
Ez jó hír. Rossz hír viszont, hogy az általad létrehozott Rock és Musical Színház működését ideiglenesen felfüggesztetted.
M. T.: Igen. Miután én maradtam a színház egyetlen szponzora, a családom egzisztenciális létét fenyegette a további fenntartása. El kellett, hogy engedjem a munkatársaim kezét, s csak alkalmanként tudom – egy-egy produkcióra – összehozni őket.
A napokban hunyt el egy másik rock-félisten, Michael Jackson. Elképzelhető, hogy az ő élete is megihlet?
M. T.: Nem valószínű. Leborulok előtte, de nem tudok róla annyit, hogy ilyesmibe belevágjak. Hozzáteszem: nem szeretnék emlékmusicalekre és emlékkoncertekre „szakosodni”. A Queen-est kedvéért félbehagytuk Kocsák Tibor zeneszerző barátommal a Szegény gazdagok musicalváltozatának írását, sőt, A Mester és Margarita zenés színpadi feldolgozásába is belefogtunk. Ezenkívül két fiatal zeneszerzőnek is van ígérvényem, hogy darabot írok velük. Először ezeknek a vállalásoknak kell eleget tennem.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
