Címlap – Interjú
Magára talált
2009-18. szám / Szepesi Krisztina
Bíró Eszter tizenévesen a Miss Saigon főszerepében tűnt fel, azóta pedig a nagy musicalszerepek után a Budapest Klezmer Band tagjaként kezdett ismerkedni a jiddish zenei kultúrával. Fodóval közös új projektjében pedig végre megtalálta a szabadságot és kicsit önmagát is.
 Akkor vártad a kislányodat, amikor az első Ezter-lemez készült, vagyis egy lemezbemutató koncert után megint eltűntél a színpadról. A második Ezter-albumot tekinthetjük sokadik visszatérésnek?
B. E.: Lehet, hogy egy külső szemlélőnek úgy tűnik, az egész pályám visszatérésekből áll, de én úgy érzem, folyamatos a szakmai pályafutásom, hiszen akkor is alkotok, amikor éppen nem vagyok jelen. A következő, ősszel megjelenő Ezter-lemezre születő dalok például akkor készültek, amikor itthon voltam a babával. Az első Ezter-lemezzel egyébként is egy olyan útra léptem, ami ha nem is gyökeresen, de eléggé eltér attól, amit korábban csináltam. Hiszen engem leginkább populáris alkotásokból, főként musicalekből ismerhetett a közönség. Ez az új irány pedig nem feltétlenül ennek a közönségnek szól, így természetes, ha többen elcsodálkoztak ezen a visszatérésen. Lehet, hogy volt, aki elpártolt tőlem, de úgy gondolom, új embereket is nyertem vele.
Hívhatjuk ezt underground zenei irányzatnak?
B. E.: Itthon talán igen, de külföldön még populárisnak is nevezhető ez a műfaj. Én leginkább világzenének nevezném, ami talán itthon sem számít undergroundnak. Manapság, azt gondolom, sokkal egyértelműbb, sokkal inkább érthető ez a zene, és a közönség jobban át tudja érezni, mint a kommersz popzenét.
Komoly stílusváltás ez a biztonságos musicalszínészet, a Budapest Klezmer Band klasszikus zsidó dallamai és korábbi popzenei lemezed után.
B. E. A BKB tagjaként kezdtem el foglalkozni jiddis dalokkal, de egy idő után úgy éreztem, hogy a 21. században, ebből a zenei világból kiindulva sokkal messzebbre lehetne eljutni, hogy ez a muzsika nem csak a zsinagógákba, színháztermekbe és a nagy sportcsarnokokba való, persze más formában. És úgy képzeltem, hogy majd fesztiválokon lépünk fel, ahol a színpad előtt pogóznak az emberek, jönnek a punkok és mindenféle fura figurák, akik nem pontosan tudják, mit hallanak, de azért táncolnak rá.
És hol valósul meg, amit elképzeltél?
B. E.: Legközelebb szeptember 3-án 22.30-kor a Gödörben lépünk fel a Zsidó Nyári Fesztivál keretein belül, és itt a teljes produkciót mutathatjuk be, azzal a látvánnyal, amelyet együtt álmodtunk meg Totó fénytechnikussal és a Kiégő Izzók VJ-ivel. Aztán szeptember 6-án a Népligetben leszünk, és szép sorjában következnek a fellépések. | hirdetés
 |
|
Már az új lemez anyagát is játsszátok?
B. E.: Egy-egy dal előkerül majd a koncerteken, ami már egy még merészebb, bátrabb stílusváltás lesz, hiszen picit elmozdulunk az elektronikus zenei irányba. A jiddis daloktól már az első lemezen is elrugaszkodtunk, hiszen a világ számos tájáról származó dalok hangzottak el nyolc különböző nyelven. A nyelvek számát pedig az új lemezen megtoldjuk a bolgárral, és ezzel együtt távolodunk a kelet-európai hatásoktól. Arra jöttünk rá, hogy a páratlan ritmusok, a szefárdi kultúra ehhez a műfajhoz közelebb áll. Ráadásul nemcsak feldolgozások, hanem saját dalok is lesznek. Van egy dal, aminek Fodo írta a zenéjét, és amikor hallgattam, eszembe jutott egy ősi zsidó ima, az Ani Maamin, vagyis „Én hiszek”. Olvastam a szöveget, ő játszotta a dallamot és kiderült, hogy összepasszol a ma írt zene egy több ezer éves imával. Sőt, magyar költő versére is készül dal. A projekt csapatmunka Fodóval, hiszen ő hangszereli, veszi föl, keveri a dalokat, és ő találja ki a hangzásvilágot is. Nem akarjuk, hogy minden dal feltétlenül zsidó témájú legyen, de valamilyen szálon mindig van kapcsolódás. Inkább azt szeretnénk, arról szóljon a lemez, hogy a népek kultúrái hogyan olvadnak be egy másik kultúrába, és hogyan befolyásolják azt. Meg arról, hogy hányféle népet ismerhetsz meg, amikor ezeket a dalokat hallgatod, és picit leáshatsz magadban is, hogy te honnan jössz és benned milyen kultúrák keverednek.
Te magad is felismertél magadban kapcsolódásokat bizonyos kultúrákhoz? Hiszen egyszer mondtad, hogy már indiainak is néztek téged.
B. E.: Érdekes, hogy mi alapján nézel ki indiainak, olasznak vagy például görögnek. A hajszín, a bőrszín vagy a szemszín miatt? Igazából nem mindegy? Olyan vagy, amilyen vagy a saját egyéniségeddel. Még az én tizenhat hónapos kislányomnak is van egy már majdnem teljesen kialakult egyénisége. Ez az identitáskeresés 25 éves korom táján kezdődött és mostanra értem oda, hogy igazából nem annyira érdekel, ki mit gondol arról, ki vagyok és mit csinálok. Hiszen sokan kérdezik mostanában, miért a nehezebb utat választom a zenében például.
Az elmúlt néhány évben az új zenei anyagaid javára valóban teljesen eltűntél a színházi színpadokról.
B. E.: A színészetet tanultam, sokáig műveltem, és a mai napig megkeresnek ilyen munkákkal. Az idei Szigeten például a világhírű La Fura dels Baus barcelonai utcaszínház választott ki egy castingon énekes szólistájának, és mint utólag megtudtam, nagyban számított az, hogy én színésznő is vagyok, aki tud táncolni, instrukciókat követni, ugyanakkor tudok egy addig számomra ismeretlen zenei kíséretre improvizálni. Szóval a színészet jelen van az életemben, és terveim is vannak ezzel kapcsolatban, de ha valami nagyon különlegeset akarok csinálni, annak időt kell adni. Rendezni is szeretnék, közben pedig egy tévéműsort is készítek, mint műsorvezető-szerkesztő-rendező egy új kulturális tv-csatornán, de most ez a zenén keresztül való identitáskeresés az, amiben megtalálom a szabadságot, így ez a legfontosabb a szakmai életemben. Jövőre tervezek monodrámát, a tévéműsor folytatását és egy egészen más zenei projektet is. Ráadásul megalakult a Bíró Eszter Quartet is, ahol akusztikus hangzásvilágban is kifejezhetem magam.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
