PM Online | Korábbi cikkeink

Kicsik és nagyok

Mióta a Magvetőhöz igazolt, kicsit többet lehet hallani Fehér Béláról, bár a legjobban értesültek már korábban is ismerhették persze a debreceni író nevét. A szélesebb közvélemény figyelmét viszont a tavaly másodkiadásban megjelent Filkó című kötete keltette föl,

amellyel a Pesti Műsor hasábjain is behatóan foglalkoztunk. A tavalyi regény után pedig itt van nekünk a Lecsó, és nagyon örülünk neki.

A nagyobb lélegzetű regényekkel szemben a mostani kötet mindössze másfél oldalas kis egypercesekből áll, és a legszebb örkényi hagyományok előtt tiszteleg. Másolásról, utánérzésről azonban szó sincs: Fehér Béla írásai egészen egyedi hangnemben, sajátos univerzumban fogalmazódnak meg. Az írások tömörek, gyors csattanóra kihegyezettek, olyanok, mint egy váratlan ostorcsapás. Szellemességük vitathatatlan, néha hangosan is nevethetünk egy-egy fordulaton vagy bájosan csetlő-botló szereplőn, a műfaj szerencsére mégsem a nevettetésről szól. Fehér Béla témaválasztásai rendkívül tudatosnak hatnak, pontosan tudja, hogy miről és mit szeretne mesélni, sosem megy el a könnyebb irányba. Hiányoznak a gatyaletolós, börleszkszerű, olcsó poénra hajtó fordulatok. A látszólag közhelyesnek ható témák mögött mindig ott van az érvényes és elgondolkodtató társadalomkritika. Közhelyszerű témák, korántsem közhelyszerű feldolgozással; kis ötletek óriási műgonddal kidolgozva.
Az írói eszköztárra jellemző, hogy Fehér varázslatosan otthonosan mozog a legeltérőbb stílusokban is, tárcáról tárcára szembesülünk vele, hogy a szerzőnek kisujjában van az országban előforduló valamennyi jelentésárnyalat, argó és szakzsargon. Tökéletesen hozza a csökött közhivatalnokot, a bárgyú politikai kortesbeszédet, a melósok kocsmanyelvét vagy a ponyvaregények, detektívregények nyelvét. Önmagukban annyira szellemesek ezek a stílusgyakorlatok, hogy jelentéstől függetlenül is bármilyen hosszan elolvasgatná az ember, a jelentésrétegek azonban még mélyebbé teszik az élményt. A figurák egyenként kedvesek, külön-külön szerethetők, az általuk képviselt világ viszont nyomorult, szerencsétlen, esetlen. És persze annyira ismerős! Ismerős a mindennapokból, az ABC-ből, a buszról, vonatról, a kocsmákból és a közterekről. A lakógyűlések kedvgyilkos abszurditása, az öregek kiszolgáltatottsága, máskor pedig kisszerű gonoszkodása, irigykedése, a szerencsében és a csodákban reménykedő szürkék világa, a strandon veszekedő családok kisszerűsége, tejfölös lángos vagy kecsöpös hasábkrumpli; itt van minden és mindenki. Fehér Béla alapos megfigyelő, figyelmes szemlélődő, aki meglátásait a groteszk eszközeibe csomagolja, így talán könnyebb lenyelni a keserű pirulát. De boldogok még nem feltétlenül leszünk tőle.