Interjú
Homo Ludens Gothicus
2008-10. szám / Csejtei Orsolya
Wim Delvoye (1965) belga világsztár. Saját vizuális és szellemi közegének paradoxonaiból épitkezik, szellemesen univerzális és aktuális.
Rajong a gótikáért, emésztőgépet és teakfából kifaragott betonkeverőt kreál, és a középkori Danse Macabre mintájára röntgenfelvételekből csúcsives templomablakokat hoz létre.  A kiállitás megnyitóján játékos naivitással, lelkesen mesélt teremtményeiről.
Ön Kinában disznófarmot működtet, ahol nevelik, tetoválják, aztán levágják és kikészitik a levágott disznók bőrét. Miért?
W. D.: Nekem ez az egész vállalkozás bizonyiték arra, hogy képes vagyok egy ilyen bonyolult rendszer működtetésére. Sok művész nem találja a saját helyét ebben a világban. Mindig azt mondják, a demokrácia, sőt, maga a lét is válságban van. Én nem ilyen vagyok. Az, hogy művész lettem, tudatos döntés, nem pedig véletlen eredménye. A disznófarmom a világ és a művészlét élhetőségének egyik mai alternatívája.
Ha jól tudom, ezen a bizonyos farmon webkamerákon keresztül lehet leskelődni. Ez a Pig Brother?
W. D.: Így igaz. Az egész a tőke és a művészeti piac jelenségeire, illetve a műtárgy mint fogyasztási cikk jellegére utal. Amikor valaki fiatal művész munkájába invesztál, titkon azt is reméli, hogy a befektetése idővel megtérül. Mi kicsi tetkókba fektetünk be, amik – ahogy az a Pig Brother segitségével élőben is nyomon követhető – egyre nőnek a disznóval. Lehet örökbe fogadni élő állatot, de ha valakit csak a tetovált disznóbőr mint műtárgy érdekel, vágás után azt is megveheti. Jóval magasabb áron, persze.
Ezek szerint akkortól lesz valami művészet, ha meghal?
W. D.: Igen, ha tárgyiasul. Akkor megy fel általában egy művész ázsiója is, ha meghal. | hirdetés
 |
|
A halál és az alantasság több munkájában is megjelenik. Mi ihlette a röntgenképekből kirakott katedrálisablakokat?
W. D.: Azt gondolom, hogy az az ikonográfia, ami a gótikában a színes templomablakokban jelent meg, ebben a mi világunkban leginkább a röntgenfelvételekkel rokon. Amikor a 12 ablakból álló sorozatomat létrehoztam, leginkább ennek a rokronságnak az esztétikája foglalkoztatott. Az etikai és szimbolikus aspektusokon túl, persze. Nagyon izgalmas, hogy a csókolózó fejekről, ölelkező párokról és állatokról készült röntgenfelvételek mintákba rendezve dekoratívak és kifejezetten líraiak.
A liraiság ott van azokban a munkáiban is, ahol fémmel dolgozik: áttört csipke betonkeverői és katedrális-enteriőrjei mintha megint egy másik irányba fejlődnének. Merre tovább?
W. D.: Irány az épitőművészet. Mert bár csodálattal tölt el a gótika világa, senki semmiféle kifogással nem fog élni, ha nem a mai technológia lehetőségeit kihasználva esetleg meghaladjuk a gótikus templomépítészetet. Most egy olyan best-of-templom tervén dolgozom, ami egyesíti mindazt, amit egy belga, spanyol, olasz vagy francia templom tudott. 2009-re készül el, és az antwerpeni kikötőben lesz felépítve.
Legismertebb műve a Cloaca, amely az emberi emésztést modellezi, van szája, gyomra, patkóbele, hasnyálmirigye, különböző enzimeket tartalmazó palackok tartoznak hozzá és egy futószalag, ami rendszeres etetés mellett naponta szállítja a „végterméket”. Miért csinál ilyet?
W. D.: Mert művész vagyok.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
