Kiállítás
Elképesztő nyüzsgés a Mezőgazdasági Múzeum emeletén. Vadon, félhomály, fura, ritkán is alig látható állatok és a nagy expedíció. Minden kis dzsungelharcosnál elemlámpa, fegyverként toll és papír.
 Van, aki lassan lépked, s bár tudja, hogy a vitrinekben rejlő állatok nem igaziak, mégis mindegyikhez óvatos magabiztossággal közelít, s van, aki izgatottan rohan egyiktől a másikig. A feladat mindenki számára ugyanaz, az elemlámpa segítségével a helyes megfejtés is leleshető, mégis az összes gyerek – a szülők éppúgy – olyan elszántsággal olvassa az egyes vitrinekben kuksoló állatokkal kapcsolatos dzsungeltotó kérdéseit, mintha az élete múlna rajta. „Nekem volt igazam!”, „Ne szólj bele, apu, én jobban tudom, csak megzavarsz!”, „Yesssss!” – hallik mindenfelől, mintha az óvodás és kisiskolás nyüzsgés az éjszakai vadon neszei közé tartozna. Játszik mindenki, és nem elsősorban a nyereményért. A vitrinek mögé elhelyezett „súgólyuk” minden kérdésre a helyes választ adja, a gyerekek mégis maguk találgatják, hogyan tájékozódik a sötétben a majd’ 2 méteres szárnytávolsággal bíró repülő kutya, fontos-e a rovarok számára a holdfény, hány éjszakai lepkefaj létezik a trópusokon, vagy hogy miért csíkos a tapírkölyök. Amúgy megdöbbentően tájékozottak. Számukra egyértelmű a nyílméregbéka létezése, minden további nélkül felismerik, hogy a feladatlapon lévő, pacaszerű árnykép egy tobzoska sziluettjét rejti, s magától értetődő természetességgel vágják rá, hogy ha egy mérleg egyik serpenyőjébe beletennénk az összes létező trópusi hangyát, a másikba meg az összes létező egyéb dzsungellakót, egyensúlyban lenne a mérleg nyelve. És bármilyen meglepő, a válasz helyes.
Az izgalmas kalandtúra egyetlen hátulütője csupán, hogy az izgatott kalandorok zsibongása miatt az éjszakai esőerdő puszta látvánnyá, interaktív kvízzé redukálódik. Pedig érdemes fülelni az egyes boxok előtt, hisz éjjel nemcsak más képet mutat az erdő, de más hangokat is hallat. A nappal aktív élőlények behúzódnak búvóhelyükre, vackukra az igazak álmát aludni, s az uralmat átveszi az éjjel éber állatok hada. A holdfényben titokzatos és félelmetes zörejek, kiáltások, hörrenések, morgások hallatszanak, s a folyó morajlásába néha egy-egy hangosabb csobbanás vegyül. Csak az a kár, hogy ebből a kiállításon mit sem vagy alig hallani. Pedig a hangokkal együtt lenne teljes az őserdőélmény.
A National Geographic idei, gyerekekre fókuszáló kiállítása csupán egy aprócska szeletét mutatja be az esőerdők titokzatos élővilágának, mégis annyi információt közöl, hogy magam is alig győztem kapkodni a fejem. Nem is csoda, egy olyan helyen, ahol több állat élhet egyetlen fán, mint máshol egy egész erdőben, s ahol még mindig vannak olyan fajok, melyek létezéséről nem is tudunk! Varázslat ez ám, a javából. És a Mezőgazdasági még csak nem is dzsungel. Csak egy múzeum. Még ha ilyenkor nem is annak tűnik. |
vissza
vissza a lap tetejére
